Hiába lesz csúcstermés szőlőből, Bács-Kiskun megyében nem felhőtlen a gazdák öröme

agrarszektor.hu
Idén is csúcstermés várható szőlőből és borból Bács-Kiskun megyében, de a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke szerint ez most csak gondot okoz a termelőknek. Gáspár Ferenc úgy véli, nagyot lendítene az ágazaton, ha fejlesztenék a feldolgozóipart és ösztönöznék a szövetkezést. Elmondja, ezt hogyan képzeli el.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A NAK Bács-Kiskun megyei elnöke elmondta, hogy a megye még most is viseli az 1990-es évek elején megesett ipari méretű borhamisítás bélyegét, holott a borhamisítás már egyáltalán nem jellemző a térségre. Mostanra a síkvidéken is egyre jobb minőségű borok készülnek. A szőlőtermesztők egészen más típusú problémával kénytelenek megküzdeni, mégpedig a túltermeléssel. Tavaly is csúcstermés volt a szőlőből, ezért a megye pincészeteiben még most is nagyobb eladatlan borkészlet található, erre fog rárakódni az idei, szintén jelentősnek ígérkező termés. Gáspár Ferenc véleménye szerint jó ötlet volt az agrártárca részéről a zöldszüreti támogatás, de ezzel nem tudott minden Bács-Kiskun megyei gazda élni. A zöldszüretnek ugyanis jelentős kézimunkaerő-igénye van, ami annyira megdrágult, hogy Bács-Kiskun megyében nem volt szabad ember, aki leszedte volna a fürtöket. Az érintett gazdálkodók több mint fele ezért nem is vette igénybe a zöldszüreti támogatást.

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit az államigazgatási szféra és az üzleti élet csúcsvezetőinek részvételével. A konferencián elhangzó információk segítséget nyújtanak abban, hogy az agrárium szereplői megalapozott gazdasági döntéseket hozhassanak, és még sikeresebbé tehessék gazdálkodásukat, üzleti tevékenységeiket. Regisztráljon most a december 4-5-i siófoki Agrárszektor Konferenciára!

EZ IS ÉRDEKELHET
Tovább nehezíti a gazdálkodók dolgát, hogy a felvásárlók már most sorra jelentik be, hogy nem vesznek át több szőlőt. A kialakulóban lévő helyzet kezelésére Gáspár Ferenc szerint hasznos a lepárlás segítése, de túl kevés a lepárlóüzem. Országos szinten jellemző probléma a feldolgozóüzemek hiánya. Gáspár Ferenc szerint ezek létesítésére és fejlesztésére mindenképpen szükség lesz a közeljövőben. A túltermelésből adódó problémák leginkább azokat a gazdálkodókat érintik, akik csak szőlőültetvénnyel rendelkeznek, de nincs elég tárolókapacitásuk, sem pedig saját feldolgozóüzemük.

Gáspár Ferenc szerint az is fontos, hogy a gazdák összefogjanak, ebben érdekeltté kell tenni őket. Erre jó példa lehetne, hogy a szövetkezések nyomán kialakuló feldolgozó egységekben a termelők kapjanak résztulajdont, akár részjegy formában. Így, ha van érdekeltségük a feldolgozóban, akkor oda szállítják az alapanyagot, nem pedig éppen oda, ahol kedvezőbb felvásárlási árat kapnak, mondta a NAK megyei elnöke. A kamara által javasolt gazdálkodási forma, a mezőgazdasági családi vállalkozás (csmv)  is egyfajta szövetkezés, amit össze lehet kötni adózási kedvezményekkel és beruházási, például hűtő- és feldolgozóipari kapacitást növelő támogatásokkal.

A cikk alapjául szolgáló írás a NAK oldalán jelent meg.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?