2018. május 24. csütörtök Eszter, Eliza

Hírek - Növény

Ifjú titánok jönnek - Sorsunk az ő kezükben van

Csúcsegyetemről érkezik az új generáció.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Az agrárágazat tavaly folyóáron mintegy 4,8%-kal járult hozzá a magyar nemzeti össztermékhez. Hogy ez sok, vagy kevés, és kívánatos-e egyáltalán a hazai gazdaság szempontjából, arról megoszlanak a vélemények. Az ágazat jelentősége azonban elvitathatatlan, és a magyar mezőgazdaság adottságai, lehetőségei világviszonylatban is kiválóak, nem mindegy hát, hogy hogyan használjunk ki ezt a potenciált. Egy azonban bizonyos - versenyképességünk növelésének egyik alappillérét kell, hogy képezze a hazai szakemberképzés, oktatási és kutatási tevékenység. A témát Dr. Gyuricza Csabával, a hazai agrároktatás legnagyobb képzőhelyének, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánjával jártuk körül. A szakemberrel a magyar agrárium fontos dilemmáiról, a hazai mezőgazdaság strukturális problémáiról és kihasználatlan potenciáljáról, valamint aktuális agrárpolitikai kérdésekről is beszélgettünk.

Agrárszektor: Melyik kar dékánjaként tevékenykedik, és mi az Ön szakterülete?

Gyuricza Csaba:
A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának dékánja vagyok, amely az ország 23 agrárjellegű képzést folytató kara közül a legnagyobb. 2500–2600 hallgatónk van, és főként agrártudományi területen folytatunk képzéseket, kisebb részben pedig műszaki területen. Csaknem 300 oktatóval, kutatóval, munkatárssal dolgozunk, lefedve a környezet- és az agrártudomány teljes területét. Az egyetlen kutatókar vagyunk ezen a területen, ami kiemelt státuszt jelent.

Emellett a Növénytermesztési Intézet igazgatójaként is tevékenykedek, az utóbbi 8-10 évben főként az energianövényekből, illetve a biomasszából nyerhető energia témájára fókuszálok. Amellett, hogy sok elméleti kutatási kérdéssel foglalkozom, hét éven keresztül vezettem az egyetem tangazdaságát, ami a gyakorlati oldalról gazdagította a tapasztalataimat. Dékánként is az a legfőbb törekvésem, hogy az egyetemi képzésben minél inkább megteremtsük az elméleti és a gyakorlati oldal közötti egyensúlyt, összehangolva azt a munkaerőpiac elvárásaival.

A.: A hazai oktatást gyakran éri az a vád, hogy a képzés túlságosan elméletorientált, nincs összhangban a piac elvárásaival, és az egyetemeknek általában nincsenek meg a megfelelő iparági kapcsolataik. Önök hogy állnak ezzel?

Gy. Cs.: Az agrárképzés annyira sokszínű és annyira különböző a színvonala országosan, hogy a végzett mérnökök a piac számára leginkább egy masszaként jelennek meg. Mivel mi vagyunk a legnagyobb képzőhely, úgy gondoljuk, hogy a felelősségünk ebben a tekintetben is kiemelt. Ennek megfelelően nagyon kiterjedt és széles kapcsolatrendszerünk van a vállalati szférával, mintegy 250-300-ra tehető az együttműködési megállapodásainknak a száma. Képzési palettánk rendkívül széles, így a gyakorlati élettel, a munkaerőpiaccal való kapcsolatunk is tág spektrumú. Igaz, ez nem egyszerű kérdés: míg 20-30 évvel ezelőtt az agráregyetemek elsősorban a termelésbe képezték a szakembereket, és előre lehetett tudni, hogy ki melyik állami gazdasághoz, TSZ-hez fog kerülni, ma már ennél sokkal komplexebb képzést folytatunk, és az elhelyezkedés lehetősége is nagyon sokrétű. Agrárszakembereket igényel a bankszektor, a közigazgatás, az újságírás, de természetesen a termelés is, valamint a kormányzati és civil szervezetek. Ehhez a képzéseinket is univerzálissá kell alakítani.

Hallgatóinknak az alap- és a mesterképzés között egy féléves szakmai gyakorlatot kell eltöltenie, a fenti megállapodások keretében gyakorlati helyeket tudunk biztosítani számukra. Emellett kiválósági ösztöndíjat is létrehoztunk ezeknek a vállalkozásoknak a közreműködésével, ami ha úgy tetszik egy, már az egyetemi évek alatt megvalósuló gyakornoki programnak is megfelel. A 2–3. év környékén a közreműködő cégekkel közösen kiválasztjuk a legkiválóbb hallgatókat, akik ettől fogva együttműködést és folyamatos támogatást kapnak a tanulmányaik végéig, sőt remélhetőleg utána is.

A munkaerőpiaccal való kapcsolatunkat oly módon is erősítettük, hogy másfél évvel ezelőtt létrehoztunk egy kari szakmai tanácsadó testületet. A kezdeményezésben azok a legjelentősebb agrárpiaci szereplők vesznek részt, amelyeknek a szakterületén képzést folytatunk. A testületet azért hoztuk létre, hogy legyen egy állandó és közvetlen kapcsolatunk a munkaerőpiac szereplőivel. A képzés struktúráját a gyakorlati szakemberekkel közösen rendszeresen átvilágítjuk, és meglátásaikat, igényeiket beépítjük az oktatási programba. Kutatási tevékenységünkben ugyancsak nagyon nagy szerepe van a piaci együttműködéseknek.

A.: Milyen kutatásokat folytatnak a karon? Hogyan tudnak ebben együttműködni a vállalati szférával?

Gy. Cs.: A kutatási tevékenységnek rendkívül fontos szerepe van a karon. Csaknem minden területnek van nemzetközi szinten elismert műhelye, oktatócsoportja, akik egy-egy területen nemzetközi szinten is jelentős pályázatokat tudnak elnyerni. Imponáló és többnyire közvetlenül hasznosuló eredményeket tudunk felmutatni genetikai, állattenyésztési, takarmányozási, növénytermesztési és kertészeti, növényélettani, hal- és vadgazdálkodási, hulladékgazdálkodási, távérzékelési, illetve természetvédelmi kutatásaink eredményeként. Nagyon sok uniós és a hazai pályázaton veszünk részt, és ezek kb. 90 százalékát a vállalati szférával együttműködésben valósítjuk meg. Nagyon jelentős a karon az alkalmazott kutatás, számos technológiafejlesztési munkát, innovációs kutatást végzünk partnereinkkel közösen. Ez egyrészről forrást jelent a működésünkhöz, másészről közvetlenül viszi előre az oktatási tevékenységet, mert a legújabb eredményeket rögtön be tudjuk kapcsolni az oktatásba is. Vállalkozó partnereik pedig ezeket az eredményeket közvetlenül piacosítani tudják, és már rövidtávon is képesek gazdasági eredményeket produkálni.

A már említett tudományos tanácsadó testület a konzorciális kutatásokban is fontos szerepet játszik. Ez egy olyan közösség, amelynek tagjai azonnal startra készen állnak, az együttműködéseket fölösleges körök, hosszas egyeztetések nélkül össze tudjuk szervezni.


A.: Mint agrárszakember, hogy látja a magyar mezőgazdaság hatékonyságát? Merre halad az ágazat?

Gy. Cs.: Világviszonylatban egyidejűleg két irányzat van jelen a mezőgazdaságban. Az egyik a csúcstechnológiák alkalmazása, amivel párhuzamosan jelen van a hagyományokhoz való visszanyúlás igénye is. Tipikus például a legmodernebb infokommunikációs eszközök, a műholdas megoldások vagy a precíziós gazdálkodás előretörése, a másik oldalon pedig a kézműves termékek visszatérése, az extenzív megoldások (pl. ökológiai gazdálkodás) térnyerése. Nagyon nehéz feladat az, hogy meg tudjuk találni az egyensúlyt a két irányzat között.

Köztudott, hogy a magyar mezőgazdaság adottságai, a lehetőségeink kiválóak, de a 90-es években aggasztóan leromlott a technikai, műszaki színvonal, elöregedtek a gépek, a potenciális kínálat ellenére sem sikerült a tőkehiány miatt lépést tartani a fejlődéssel. Az elmúlt években nagyon sok pozitív változás történt. Az uniós csatlakozás óta annyi forrás áramlott be a hazai mezőgazdaságba, mint korábban soha. A géppark műszaki állapota sokat javult, átlagéletkora nemzetközi viszonylatban is imponáló. Amiben viszont nem sikerült nagyot lépni, az az állattenyésztési színvonal, vagy még inkább az ágazat teljes vertikumon belüli részesedésének növelése.

Persze lehet egy ország mezőgazdasága növénytermesztés alapú is, saját meglátásom szerint viszont érdemes lenne az állattenyésztés és a növénytermesztés arányát egy egészségesebb szinthez közelíteni. Bár sok kezdeményezés indult el az elmúlt években az állattenyésztés fejlesztésére, ehhez még nagyon sok forrásra és sok időre van szükség. A rendszerváltozásnál nagyon sok olyan folyamatot leállítottunk, amelyek a magyar mezőgazdaság - így pl. az állattenyésztés - színvonalának megőrzéséhez szükségesek lettek volna. Az állami gazdaságok, a háztáji gazdálkodás rendszerének szétverését például óriási hibának tartom.

Magyarországon akár 30 millió ember számára is tudnánk élelmiszert előállítani, de mindenképpen többet, mint ahányan itt élünk. Az exportpiacok tehát nagyon fontosak számunkra, az már más kérdés persze, hogy alapanyagot vagy feldolgozott termékeket exportálunk. Jelenleg sajnos az ágazat felépítése elsősorban az alapanyag-exportot támogatja, miközben arra kellene törekednünk, hogy minél több feldolgozott terméket állítsunk elő. Ehhez pedig a szétvert élelmiszeriparunkat kell helyreállítanunk.

A.: A háztáji gazdaságok támogatása kiemelt helyen szerepel a kormány agrárpolitikájában. Mennyire szerencsés törekvés ez?

Gy. Cs.: Az állatszám csökkenése Magyarországon összefügg a háztáji gazdaságok és az azokra épülő integrációs rendszer megszűnésével. Meggyőződésem, hogy a háztáji gazdálkodás legalább részleges visszaállítása sokat segítene nemcsak az állatlétszám növelésében, de a vidéki foglalkoztatottság javításában is. Sajnos ezen a területen kimaradt egy-két generáció, amelynek ezt a fajta gondolkodást, szakmai tudást meg kellett volna őriznie. A cél tehát üdvözlendő, azonban véleményem szerint eredményeket csak hosszú távon szabad várni ettől a megoldástól, mert újra kell építeni a teljes struktúrát, az integrációs hátteret, a szaktanácsadást, stb.

A.: Vitatott kérdés, hogy mennyire jó irány általánosságban a kisgazdaságok szorgalmazása. A legnyilvánvalóbb ellenérv az, hogy ezek nem tudják felvenni a versenyt a nagygazdaságokkal. Visszatérve a magas technológiai színvonalra és az innovációra - a tőkeerős nagygazdaságoknak, nagyüzemeknek sokkal jobbak a lehetőségei ezek bevezetésére és alkalmazására.

Gy. Cs.: Magyarországon ez folyamatos politikai kérdés tárgya. A hazai mezőgazdaság adottságait, lehetőségeit vizsgálva úgy látom, hogy mind a kis-, mind a nagygazdaságoknak megvan a helye. A Kárpát-medence változatos környezeti feltételei között nincs helye bármely hasznosítási mód kisajátításának, nincsenek kizárólagosságok sem az üzemméretben, sem a termelési intenzitásban. Inkább az egészséges arányt kellene megtalálni. A GDP-t, a jelentősebb gazdasági teljesítményt a nagygazdaságok tudják előállítani, exportra főleg ezek tudnak termelni. Ugyanakkor a helyi hazai ellátás szempontjából nagyon fontos szerepük van a kisebb gazdaságoknak. A munkaerő helyben tartásában ugyancsak nagy szerepük van.

A kisgazdaságok helyi ellátásban betöltött szerepében még óriási kiaknázatlan lehetőségek vannak. Ha bemegyünk egy boltba, alig van magyar zöldség, gyümölcs a polcokon. Miért kell ennek így lenni, amikor minden adottságunk megvan ahhoz, hogy ne spanyol, olasz, dél-amerikai termékeink legyenek?

A.: Ez jól hangzik, de nem véletlen, hogy a hazai kereskedelmi láncok importból szerzik be ezeknek a termékeknek a jelentős részét. Sok tényező játszik szerepet ebben, többek között ár, de emellett vannak volumenbeli problémáink is. A kisebb hazai gazdaságok nem tudnak nagy mennyiségben sztenderd minőséget előállítani. Hogyan tudnának labdába rúgni a magyar termelők?

Gy. Cs.:
Így van, nagy problémánk, hogy nem tudunk volument előállítani, és azonos minőséget egy időpontban beszállítani. Ezen a területen elkerülhetetlen az előrelépés. Emellett gond, hogy több esetben a fajtahasználatban nem tartottuk a lépést. Pedig a hazai piac mellett a lehetőségek gyakorlatilag korlátlanok mind nyugat, mind kelet felé. A területeink és az eszközeink megvannak, csak rá kellene állnunk erre a vonalra. Ha az olaszok, a spanyolok, hollandok meg tudták csinálni, akkor mi is. Persze ehhez nagyon sok mindent kellene fejlesztenünk, pl. a kertészeti ágazatot és az öntözést, de meg kellene szervezni és ki kellene építeni a kereskedelmet és a logisztikát is. Nagy mennyiség és azonos minőség elsősorban az exportpiacokra kell, ugyanakkor a hazai ellátás erősítéséhez a mennyiségi korlátok kevésbé jelentenek akadályt. Abszurdum, hogy egy ilyen adottságokkal rendelkező ország, több élelmiszert hoz be a külpiacokról, mint amennyit kivisz. Röviden összefoglalva, ezen kell változtatni.

Azt pedig tudomásul kell venni, hogy ehhez túl sok támogatást nem fogunk kapni senkitől, ezt nekünk kell felvállalni. Az EU különösen nem támogatja ezt az irányt, mert a korábbi tagállamoknak inkább az az érdeke, hogy beszállítója legyen a kelet-európai - köztük a magyar - piacnak. Így nemcsak hogy nem kapunk támogatást, de valószínűleg mindenféle akadályoztatásban is részünk lesz, ha megpróbáljuk felépíteni ezeket a rendszereket.

A.: A kertészeti ágazat támogatása mellett a sertéságazat fejlesztésének is kiemelt szerepe van a kormány szakpolitikájában. Mennyire hatékony a sertésprogram?

Gy. Cs.:
Fontos, hogy legyen egy kormányzati jövőkép és ágazati stratégia egy-egy területre, mert a termelők, gazdálkodók számára kell a biztonság, a háttér. Ugyanakkor sokkal több forrás is kellene hozzá, mert ezeket a problémákat nem lehet 1-2 milliárd forintból orvosolni. A sertéságazat fejlesztése elkerülhetetlen, a cél üdvözlendő, azonban kritikusan el kell mondani, hogy az eredmények egyelőre nem látszanak, sajnos tovább csökkent a sertéslétszám az országban. További forrásokra van szükség, ugyanakkor önmagában ez sem elegendő: az állattenyésztési kedvet az fogja meghozni, ha majd megéri álatokat tartani. Ez vonatkozik a háztáji technológiákra és a nagyüzemi hizlalásra egyaránt.

Az integrációs hátteret talán a legkevésbé költségigényes módon a helyi termelés fellendítésével és az érdekeltség kialakításával lehetne kiépíteni. Ugyanakkor jelentős beruházásokra is szükség lenne, nagyon fontos a technológia és az infrastruktúra fejlesztése, annak érdekében, hogy a kevésbé sikeres tömegtermékekről átálljunk a magasabb minőségű termékek előállítására, amelyet ma már a kelet-európai piacok is megkövetelnek.


A.: A hazai növénytermesztés hatékonyságának és minőségének javítása érdekében elengedhetetlen lenne az öntözőrendszerek fejlesztése. Milyen lehetőségeket lát erre?

Gy. Cs.: Nagyon örülök annak, hogy a közelmúltban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elindított egy felmérést erre vonatkozóan. Magyarországon az öntözött területek nagysága az utóbbi időben nem érte el a 100 ezer hektárt sem, ami a 4,5 milliós szántóterület kevesebb mint 2 százaléka. Európában nálunk a legrosszabb ez az arány, miközben a lehetőségeink nagyon jók.

A hazai öntözési lehetőségeket és igényeket feltáró felmérés megdöbbentő eredményekre jutott, ami számomra két tanulsággal szolgált: az egyik, hogy egy olyan felmérést végeztek el most, amit már 20 évvel ezelőtt el kellett volna végezni, és bebizonyosodott, hogy ez a probléma elsősorban nem pénz, hanem szándék kérdése, hiszen a Kamara munkatársai nagyon rövid idő alatt megoldották a feladatot. Az országban eddig kiaknázatlan lehetőségek állnak rendelkezésre az öntözésre, viszonylag rövid időn belül reálisan akár 300-400 ezer hektárral növelhető lenne az öntözött területek nagysága. A potenciálisan öntözhető terület akár az 1 millió hektárt is elérheti, úgy, hogy közben a magyarországi vízkészletek hasznosítását nem éri kár. Ennek pontosításához az igények feltárása mellett az öntözés feltételeinek megfelelő területek ismeretére is szükség van.

Egy hektáron az öntözés feltételeinek megteremtése hozzávetőlegesen 1 millió forintba kerül. Ez azt jelenti, hogy 300 milliárd forintból 300 ezer hektáron kialakíthatóak lennének az öntözés feltételei. Ez nagyjából az a veszteség, amely az elmúlt két évben csak a kukoricatermesztés - szárazság miatti - terméskieséséből származik.

Elsősorban természetesen azokat a munkaintenzív ágazatokat érdemes az öntözésbe bevonni, amelyek révén egységnyi területen nagy termelési értéket tudunk előállítani, így pl. a kertészetet vagy a szántóföldi növénytermesztésben a hibridkukorica-előállítást és a vetőmag-előállítást. Ugyanakkor nem nehéz belátni, hogy az árunövény előállításban is lehet szerepe, egy aszályos évjáratban akár megduplázható például a kukorica termésmennyisége, vagyis gyorsan megtérül a befektetés, nem beszélve a termelés biztonságáról.


A.: Az ön egyik szakterülete az energianövényekből, illetve a biomasszából nyerhető energia előállítása és hasznosítása. Az energiacélú növénytermesztést sokan kritizálják, elsősorban azért, mert értékes területeket vesz el az élelmiszercélú növénytermesztéstől, miközben ennek az energiaforrásnak a viszonylagosan alacsony hatékonysága nem kompenzálja ezt a kiesést. Hol tart ezen a területen Magyarország?

Gy. Cs.: Az energiacélú növénytermesztést sokszor szembeállítják az élelmiszertermeléssel, ám érdemes tudni, hogy ami globális szinten érvényes, az hazai viszonylatban nem feltétlenül. Globális méretekben igaz, hogy az energetikai hasznosítás elvesz területeket az élelmiszertermelés elől, Magyarország viszont sokkal több élelmet tud előállítani, mint amennyi az itt élő emberek számára elegendő. A fontos kérdés inkább az, hogy elő tudunk-e állítani piacképes, jól exportálható energetikai termékeket, mint például a bioetanol. Ha igen, akkor ennek megvan a létjogosultsága, persze nyilván nem korlátlanul, és ezt is egy átgondolt stratégia mentén kell megvalósítani. Ne mi vigyük azonban a határon túlra az alapanyagot, amelyet ott azonnal vár egy bioalkohol gyár, hanem tegyük hozzá mi a hozzáadott értéket. Fontos lenne, hogy legyen a mezőgazdasági biomassza hasznosítását érintő közép- és hosszú távú elképzelés Magyarországon. Ez jelenleg hiányzik, és emiatt időnként szélsőséges véleményeket és megítéléseket lehet hallani a témában, még szakmai körökben is. Nagyon bízom abban, hogy a következő években tudunk előrelépni ezen a területen.

Az alaptétel az, hogy csak olyan területen szabad hő- és villamos energia előállítása céljából növényeket termeszteni, ahol az élelmiszer-előállítás számára kedvezőtlenek a feltételek. Magyarországon kb. 600 ezer hektárra tehető az ilyen területek nagysága. Ezek ráadásul jellemzően a halmozottan hátrányos térségekben találhatók, ahol az energetikai célú növénytermesztés (pl. fűz, nyár, akác ültetvény) olyan alternatíva lehet, amivel munkaerőt - sok esetben képzetlen, helyben rendelkezésre álló munkaerőt - lehetne lekötni. Ez pedig vidékfejlesztési szempontból is nagyon jelentős szempont. Egyébként ezen a területen a közfoglalkoztatási programhoz kapcsolódóan biztató kezdeményezések indultak el, amelyeknek az első eredményei már mutatkoznak. Számos kistelepülés intézményeinek fűtési költségét helyben keletkező vagy megtermelt növények segítségével 60-80%-kal tudtuk csökkenteni, ami jelentős megtakarítás, miközben korábbi parlagterületek hasznosulnak, árokpartok tisztulnak, munkahelyek létesülnek.

Emellett ne feledkezzünk meg arról, hogy nemcsak energianövények termeléséről van szó, hanem az eddig hulladékként kezelt mezőgazdasági melléktermékek összegyűjtéséről és hasznosításáról is. Itt nagyon sokféle anyagról beszélünk, lehetnek ezek akár bútoripari, fűrészipari, erdészeti melléktermékek, vagy akár az árokpartokról összegyűjtött növények tömege is.


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Hollósi Dávid
    igazgató
    Takarék Agrár Igazgatóság

    Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu