2020. július 11. szombat Nóra, Lili

Hírek - Növény

Kiadták a figyelmeztetést! Hatalmas széllel és jégesővel csaphat le a vihar az országra

Öt megye kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) keddre. Mint írják, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
 
 

Ma főként az ország keleti felén alakulhatnak ki zivatarok, illetve a nap második felében a nyugati, délnyugati határ közelében is kipattanhatnak - írja a met.hu. Zivatarokhoz szélerősödés (50-70 km/h) és jégeső (búza, borsó méret) társulhat. Az északnyugati szelet napközben időnként viharos körüli (~60 km/h) lökések kísérik a Dunántúlon. Zivatar miatt az OMSZ elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Pest, Bács-Kiskun, Csongrád, Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Hajdú-Bihar megyére.

Forrás: met.hu

Kedden észak felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amely később szakadozik, és egyre inkább gomolyossá válik. Szórványosan valószínű zápor, zivatar. Északkeleten átmenetileg zárt is lehet a felhőtakaró, arrafelé eső is előfordulhat. Az északias szél a Dunántúlon több helyen lesz erős, de záporok, zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 23 fok között valószínű, de északkeleten néhol kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu