Kiderült a csúf igazság: így drágult meg brutálisan a műtrágya Magyarországon

Kiderült a csúf igazság: így drágult meg brutálisan a műtrágya Magyarországon

agrarszektor.hu
Mintegy 15 százalékkal csökkent a műtrágya-értékesítés 2022 első három havában az egy évvel korábbi azonos időszakban forgalmazott volumenhez képest. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzése alapján a legnagyobb visszaesés az ammónium-nitrát és a kálium-klorid esetében történt, a legnagyobb kereslet pedig a mészammon-salétrom (MAS) és a Nitrosol, DAM iránt volt megfigyelhető. Az értékesítési árak a megfigyelt időszakban kétszeresére, illetve majdnem a négyszeresére emelkedtek 2021 első negyedévéhez mérten.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

2022 márciusában a műtrágya értékesített mennyisége Magyarországon a szezonnak megfelelően mintegy 15%-kal nőtt az egy hónappal korábbihoz képest, azonban 2021 márciusához mérten 21%-kal maradt el a felvásárolt volumen. Már az idei év februárjában érezhető volt a műtrágya értékesítésének visszaesése 2021 azonos időszakához viszonyítva, amikor is összességében 20%-kal kevesebbet vásároltak a gazdák - olvasható az AKI legfrissebb kiadványában. Ez nagy valószínűséggel annak köszönhető, hogy egyes termékek kínálata a műtrágyagyárak kapacitásának csökkentése, illetve időszaki leállása miatt bizonytalanná vált, illetve az árak további emelkedése más alternatív szerek felhasználásának irányába késztette a termelőket, így például talajkondicionálók alkalmazására, amelyek javítják a műtrágya hatékonyságát.

A vizsgált termékek értékesítési átlagárai a tárgyhónapban 1,7-17,1%-kal emelkedtek, az ammónium-nitrát és a Nirosol, DAM kivételével, a legnagyobb áremelkedést a kálium-klorid könyvelhette el. A legtöbbet mészammon-salétromból (MAS) adtak el a forgalmazók a tárgyhónapban, a második helyen a Nitrosol, DAM végzett, amely két termék a teljes havi értékesítés 88%-át adta. A megfigyelt termékek értékesítési árai az elmúlt év márciusához viszonyítva nagyjából 2-3,5-ször lettek magasabbak. A legnagyobb mértékben a Nitrosol, DAM és az ammónium-nitrát ára emelkedett. Az áremelkedés elsősorban a nitrogéntartalmú műtrágyákat érintette. Az összetett műtrágyák közül a MAP és az NPK 15-15-15 ára lényegesen kisebb mértékben nőtt.

A műtrágya értékesítés 2022 I-III. hónapjaiban az egy évvel korábbi azonos időszakban forgalmazott volumenhez képest azonban mintegy 15%-kal csökkent. A legnagyobb visszaesés az ammónium-nitrát és a kálium-klorid esetében történt. Az előző terméknél 67%-os, míg a másodiknál 37%-os volt a keresletcsökkenés. Az ammónium-nitrát visszaesését a gyártók ideiglenes bezárásai okozhatták, illetve a Nitrosol, DAM után ennek a műtrágyának nőtt a leginkább az ára (3,7-szeresére). A kálisó esetében a csökkenés oka a vetésszerkezet módosulásában keresendő vagy a gazdák kivártak az utolsó beszerzési pillanatig a költségek elosztása miatt. A legnagyobb kereslet a mészammon-salétrom (MAS) és a Nitrosol, DAM iránt volt. Az első negyedéves értékesítés 85%-át ez a két termék adta. Az értékesítési árak a megfigyelt időszakban kétszeresére, illetve majdnem a négyszeresére emelkedtek 2021 első negyedévéhez mérten.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?