Klímastabil, kiemelkedő olajtartalmú repcehibridek

Klímastabil, kiemelkedő olajtartalmú repcehibridek (x)

agrarszektor.hu
A RAPOOL jövőbe mutató válasza a fokozódó termelési kockázatokra.

A hazai repce-vetésterület az elmúlt két évben csökkent, ami részben a klímaváltozással, részben pedig a növényvédelmi technológiában bekövetkezett megszorításokkal függ össze. Az új kihívásokra reagálva vezette be a RAPOOL Magyarországon is azt az új repcegenerációt, amelynek hibridjei a megnövekedett időjárási és technológiai kockázatok ellenére a korábbiaknál jobban képesek biztosítani a repcetermesztés magas szintű jövedelmezőségét.

Minden repcetermelőnek érdemes a hektáronkénti árbevétel maximalizálásának érdekében kifejezetten magas olajtartalmú hibridet választania. A magasabb olajtartalom az olajbonifikáció igénybevételéhez elengedhetetlen։ 40 százalék felett ugyanis egy százalékonként 1,5 százalék minőségi felár érvényesíthető. Bár az olajtartalom termesztéstechnológiával részben befolyásolható, a terméshozamhoz viszonyítva kötöttebb genetikai tulajdonság.

A RAPOOL új hibridjei nemcsak magasabb termésmennyiségükkel, hanem kiemelkedő olajtartalmukkal is több haszonhoz segítik termesztőiket. A DYNAMIC, a DUKE és a TEMPTATION hibridek a NÉBIH fajtaminősítő vizsgálatai során kimagasló olajtartalom-eredményeket értek el. A hozam és az olajtartalom adatait figyelembe véve ezek a hibridek hektáronként 61-77 ezer forintos olajprémiumot jelentettek termesztőjüknek az elmúlt két, illetve három gazdasági év átlagában.

A DYNAMIC repcehibriddel indítottuk el Magyarországon a tarlórépa sárgaságvírusának ellenálló, ún. klímastabil termékkör bevezetését. Ez az a hibrid, mely a NAK-GOSZ-VSZT 2020. évi kísérleteiben a középérésű csoportban első helyezést elérve utasította maga mögé valamennyi versenytársát. Kimagasló termőképességű és kiváló alkalmazkodóképességű, jó állóképességű, középkései érésű hibrid. Őszi fejlődése kezdetben lassabb, majd robbanásszerűen megindul. Jó fagytűrésű, tavaszi fejlődése közepesen gyors, középkései érésideje ellenére a virágzási ideje közepes. Termésstabilitása kiváló, ami jó szárazságtűrésének, vírus-ellenállóságának és az ebből következő kiemelkedő vitalitásának köszönhető.

A DYNAMIC a modern hibridek tulajdonságait kombinálja: ilyen az RLM7-es fómarezisztencia-gén, amely a korai őszi fómafertőzés ellen véd. Genetikailag ellenáll a tarlórépa sárgaságvírusának, aminek eredményeként vírusfertőzés esetén szöveteiben a kórokozó részecskéi szignifikánsan kisebb koncentrációban fordulnak elő más hibridekhez képest. Hozam- és beltartalmi mutatói átlagon felüliek. Jól alkalmazkodik minden technológiai színvonalhoz, gabona- és széles sortávon is termeszthető hibrid. Könnyű és jó talajokon mutatja meg igazi terméspotenciálját, vetésnormája 35-45 mag/m2. Korai vetés esetén különösen fontos a regulátoros kezelés optimális időpontjának (4-6 leveles fejlettség) a betartása. Tápanyag-hasznosító képessége rendkívüli, ezért alacsonyabb tápanyagszintek esetén is képes magasabb hozamokat elérni más, konvencionális hibridekhez képest. Emellett a korai, emelt dózisú tápanyag kijuttatását is meghálálja. Kipergés-ellenálló tulajdonságának köszönhetően betakarítása deszikkálás nélkül is jól ütemezhető, ideális választás azon gazdaságok számára, ahol az aratás elhúzódhat.

A DYNAMIC-ot átlagon felüli hozamot és magas olajtartalmat elváró partnereinknek ajánljuk, akik szárazságtűrő, jó állóképességű hibridet keresnek.

A DUKE kiemelkedő hozamú, korszerű, korai érésű, rendkívül magas olajtartalmú hibrid. Tavaszi fejlődése és virágzása korai. Állománya közepes magasságú, megdőlésre nem hajlamos. A hibrid széles körű védelemmel ellátott a kórokozókkal szemben, és az RLM7-es rezisztenciagénje kiválóan védi az őszi fómafertőzések ellen. Tarlórépa-sárgaságvírussal szembeni ellenálló képessége következtében nemcsak a vírus károsítása csökken, hanem plusz életerejének (vigorának) köszönhetően aszály idején több tartalékkal rendelkezik, fokozva ezzel termésstabilitását. A hibrid későn is vethető, ekkor nincs szükség erőteljes regulálásra. Korán vetve azonban 4-6 leveles állapotban regulátorral kell kezelni az állományát. Betakarításának tervezhetőségét segíti kipergés-ellenállósága, becői jobban ellenállnak a külső fizikai behatásoknak, minimalizálva ezzel a pergési veszteséget. A hazai fajtaregisztrációs vizsgálatok során a sztenderd hibridek termésszintjét 9%-kal múlta felül. A NÉBIH 2018-2019-es eredményei alapján éréscsoportjában magasan a legjobb olajtartalmat érte el.

A DUKE-ot azoknak ajánljuk, akik kimagasló olajtartalommal és stabilan magas terméshozammal rendelkező, kifejezetten egészséges hibridet keresnek.

A korai érésű KELTOR az első kompakt típusú hibrid, amely rendelkezik a tarlórépa-sárgaságvírus rezisztenciagénjével. Termésszintje megegyezik a magas és kései hibridek hozamával. Ősszel közepes lombtömeget fejleszt, ezért a tél előtti túlfejlődés kockázata is alacsony. Vizsgálatainkban a legerősebb őszi gyökérnyakátmérőt fejlesztő hibridek közé tartozik, ezzel is fokozva a télállóságát. Tavaszi fejlődése gyors, korán virágzásnak indul. Késő tavasszal, a virágzás végéig, becőérés kezdetéig a hagyományos hibridekkel azonos ütemben fejlődik, majd azt követően a szár növekedése lassul, és a növény a becőtelítődésre fordítja az energiáit. A hibrid évjárattól függően 10-15 centiméterrel lehet alacsonyabb a magas termetű hibridekhez képest. Kvantitatív fómarezisztenciájának és tarlórépa-sárgaságvírussal szembeni ellenálló képességének köszönhetően rendkívül életrevaló (vigorózus) hibrid, jó fejlődési eréllyel, így könnyebben vészeli át a szélsőséges időjárás okozta stresszhatásokat. Széles vetésidő-intervallumú hibrid. Száraz tavaszi időjárási körülmények között regulátoros kezelése elhagyható, megdőlésre nem hajlamos. A KELTOR aratási munkálatai kompakt méretéből és jó állóképességéből adódóan kifejezetten könnyen és költséghatékonyan elvégezhetőek, korai érése pedig segítheti a betakarítás ütemezését.

A KELTOR-t a könnyen és korán betakarítható, kompakt hibridek kedvelőinek ajánljuk. Egészséges, jól viseli a stresszhatásokat, állóképessége átlagon felüli. Vetésideje rugalmasan kezelhető.

Kérjük, további részletes információkért lapozza át vetőmag-katalógusunkat, keresse fel Facebook-oldalunkat vagy érdeklődjön területi képviselőinknél, akik örömmel állnak rendelkezésére!


Vetőmag-katalógusunk lapozható formában elérhető a képre kattintva.


Pálffy András
termékfejlesztő
RAPOOL Hungária Kft.
www.rapool.hu

 

 

 

 

 

(x)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?