2020. július 2. csütörtök Ottó

Hírek - Növény

Koronavírus: már az alapanyaggyártásba is begyűrűzött a válság

Az egyes termékpályák, illetve árupiacok alakulására áprilisban is erősen rányomta bélyegét a a világméretű koronavírus járvány okozta válság, valamint a járványügyi intézkedések miatt jelentősen megváltozó életvitel. Általánosan elmondható, hogy mostanáig a legkevésbé a termékpályák alapanyagtermelési része volt érintett, azonban a további szakaszokban jelentkező mind jelentősebb zavarok egyre inkább begyűrűznek, visszahatnak az alapanyagtermelésre. Ez leghamarabb azokban a régiókban és termékpályák esetében látható, ahol jelentős mértékű a HORECA érintettség vagy a termékpálya valamely szakasza jelentősen koncentrált.
 
 

Március folyamán egyes nagy gabonaimportőr országok ellátásbiztonságot célzó pánikvásárlásai, illetve az ezzel egyidőben jelentkező logisztikai nehézségek, az olajár évtizedek óta nem látott árzuhanása, kereskedelmi korlátozások (pl. orosz exportkorlátozás) együttesen a szokásosnál nagyobb ármozgásokat okoztak - derül ki a Takarék Barázda Hírlevélből.Ezek után áprilist már sokkal inkább a folyamatos bizonytalanság melletti kivárás és hektikusság, illetve lassuló forgalom, kisebb ármozgások jellemezték. Egyre inkább az alapvető piaci fundamentumok – készletek, terméskilátások, kereslet, árfolyamok, ösztönzők és korlátozó tényezők – hírei mozgatták a piacokat, amelyek az egyre sötétebb gazdasági kilátások tükrében többségében az árak csökkenésének irányába hatnak. Az olajár márciusi drasztikus esését követően az április elején jelentkező visszapattanás kisebb-nagyobb mértékben tetten érhető az árupiaci árakban is, azonban ez már kisebb hatású volt. Ahogyan egyre inkább jelentkeznek a koronavírus okozta leállás gazdasági visszaesésre utaló jelei, illetve mind több termékpálya vagy régió esetében jelentkeznek piaci zavarok, egyre gyakrabban túlkínálati helyzet alakul ki. A termelők a belső fogyasztás visszaesését igyekeznek exportpiacokon kompenzálni, amely a pánikvásárlások elmúlásával a gazdasági válság kapujában kiélezettebb versenyt eredményez. Ez is az árak csökkenése irányába hat, így egyre fontosabb tényezővé válik a versenyképesség. Ezen felül továbbra is arra kell számítani, hogy az elhúzódó termékpálya zavarok újabb és újabb piaci egyensúlytalanságot okoznak, amely szükségszerűen kiigazításhoz, azaz ármozgásokhoz vezet. Ez összességében még inkább szükségessé teszi az értékesítés megfelelő időzítését, amelynek alapja az aktuális piaci folyamatok ismerete.

Az olajár mozgása és a logisztikai feltételek továbbra is dominálnak

Mivel a legtöbb szántóföldi növény esetében már a készletek zömét értékesítették, a március elején tapasztalt élénkülés után egyre kisebb hazai forgalom mellett az utóbbi hetekben az itthoni árak is egyre kisebb mozgásokat mutatnak.

Búza

A búza kisebb megtorpanások mellett, de az elmúlt időszakban növekvő ártrendet mutat. Ez az élelmiszer célú felhasználás oldaláról viszonylag stabilabb kereslettel magyarázható, amit tovább erősítettek az nemzetközi szállításokban vissza-visszatérő nehézségek. A búza áprilisi erősödésében benne volt az amerikai pánikvásárlások gyakorlatilag egy hónappal későbbi hatása, amely ha kis mértékben, de minden meghatározó gabonapiaci árra hatással volt. Ugyanakkor a fő termőterületeken jelenleg kedvező terméskilátások vannak, így ha ebben nem történik lényeges változás, az idei globális gabonatermés rekordszintű lehet. A hazai gabonaárakat az elmúlt időszakban leginkább a gyenge forint befolyásolta, amely a búza telephelyi árának 46–47 ezer forintra történő emelkedését eredményezték, míg az új termésre 50 ezer forint feletti kötések születtek. A takarmánybúza piacát viszont inkább gyengíti a helyettesítő termékek árcsökkenése. A közeljövő illetve az új termés áraira leginkább a terméskilátások lesznek befolyással, amelyet döntően a szükséges csapadék érkezése határoz majd meg.

Kukorica

A kukorica esetében a négy meghatározó termelő és exportőr esetében is a nemzetközi kínálatot növelő híreket lehetet olvasni: Amerikában növekedett a vetésterület, csaknem felére esett vissza az etanol előállítás, Brazília és Argentína helyzetét az árfolyamváltozás segíti. Ezzel szemben az európai árakra nagyobb hatást gyakorolt az orosz és a tervezett ukrán exportkorlátozás.

Ugyanakkor a visszaeső üzemanyag felhasználás jelentősen visszafogta az etanol keresletet, amelynek csak korlátozott mértékben tudnak alternatív felhasználást – fertőtlenítőszerek, alkoholos italok (!) – találni. Mindezek árcsökkentő hatását csak mérsékelten tudták ellensúlyozni a logisztikai nehézségek, az időnként szárnyra kapó export korlátozások, illetve az alacsony készletszintek. Mindenképp beszédes az is, hogy hosszú idő után az EU április végén import vámot vezetett be a kukoricára. Az etanol előállítás csökkenésének közvetett következménye, hogy csökken a DDGS előállítás is, amely viszont támaszt ad a helyettesítő termékeknek (pl. szója vagy repcedara). Az elemzői konszenzus alapján Dél-Kelet Ázsia fehérjetakarmány igénye mindenképp csökkenést mutat 2020-ban.

Olajosmagok

Az olajosmagvak esetében a jelenlegi piaci folyamatokat döntően a kőolaj ár alakulása, illetve az üzemanyag kereslet határozza meg. Ez a nemzetközi piacok esetében legnagyobb mértékben a pálmaolaj árát érintette, ugyanakkor ez hatással van a repce, a napraforgó és a szója áralakulására is. Az európai vetésterületek az előző évben elindult folyamat mentén tovább csökkentek, és állapotuk is inkább átlagos vagy kicsit gyengébb, amely összességében várhatóan kevesebb termést jelent. Ez kedvezően hathat az árakra, mivel a kisebb üzemanyagkereslet miatt az EU felhasználása várhatóan számottevően csökken 2020-ban. Jelenleg a MATIF-on 360-380 EUR közötti sávban mozog az augusztusi jegyzés. A hazai betakarításkor elérhető árakra minden bizonnyal még hatással lesz az ukrán napraforgó kilátások alakulás. Ha jelentős aszály és terméskiesés alakul ki az erősítheti a hazai árakat. Végezetül a szója helyzetéről megállapítható, hogy a magas készletek és elsősorban az amerikai kedvező terméskilátásokkal szemben álló csökkenő, illetve bizonytalan kínai kereslet miatt már középtávon csökkenő árakra van kilátás. Szintén gyengítheti az árakat a helyettesítő termékek piackeresése is.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu