2019. augusztus 19. hétfő Huba

Hírek - Növény

Letaszítja trónjáról a magyar kajszi az importot

Elkezdődött a kajszi tömeges érése Magyarországon, és augusztus közepéig folyamatosan számíthatunk a hazai gyümölcsre. A mediterrán országok klimatikus adottságaik miatt már jóval előttünk járnak a szüretben, de az import kajszi napokon belül eltűnik a boltok polcairól.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

Június végén kezdődik a magyar kajszifajták tömeges érése, így a hazai dinnye mellett hamarosan ezeket is megtaláljuk a boltok polcain. Egy átlagos évben 20-25 ezer tonna kajszi terméssel számolhatunk Magyarországon, amelynek mintegy 20 százaléka, megközelítőleg 3-6 ezer tonna kerül exportra. Általánosságban tehát jól teljesít a magyar kajszi a külföldi piacokon, az idei év azonban kivételesnek számít, mert már a korai időszakban az egész szezonra elegendő termésmennyiség került az európai piacra. Ez viszonylag új trendnek számít, és jelentősen átrendezheti a piacot. "

Ennek köszönhető, hogy június közepéig még átlagos áron, vagy valamivel az alatt lehetett értékesíteni, míg egy héttel ezelőtt még tovább zuhantak az árak. Így eddig átlagban alacsonyabbak, mint tavaly ilyenkor

- közölte az agrárszektor.hu-val Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (Fruitveb) alelnöke.

Mennyiségi nyomás és alacsony árak az európai piacokon

A gyümölcsfajok termésmennyisége és minősége erősen függ az időjárástól, és az idei év időjárása kedvezett az európai kajszitermésnek. Ugyan az árak az átlagosnál valamivel alacsonyabbak, ezt kompenzálja a nagyobb mennyiség. A hazai kajszi legjelentősebb exportpiaca Ausztria és Németország, ide érkezik a hazai export mintegy háromnegyed része. Júliusban a spanyol, görög és olasz kajszi nagyobbrészt már eltűnik az európai piacokról, így elképzelhető egy enyhe áremelkedés.Ugyancsk jelentős hatással van a piacra a pálinkaipari alapanyag (cefre) árának alakulása is, ezt általában jól megfizetik, aminek felhajtó hatása lehet az árakra, főleg hogy ebből is jelentős mennyiséget exportálunk Ausztriába.

A spanyol kajszi májusban és júniusban nagy tömegben van jelen az európai piacokon, a görög és olasz pedig inkább júniusban jellemző. Mindhárom országból folyamatosan érkezik ilyenkor az import Magyarországra is. Ezzel együtt, az import mennyisége nem számottevő Magyarországon, általában 1-2 ezer tonna alatt van. Ennek elsősorban az az oka, hogy a hazai fogyasztók szívesebben vásárolják a magyar kajszit, az import árura csak addig van kereslet, amíg nincs hazai kajszi a piacon. A hazai frissfogyasztás ugyanakkor viszonylag alacsony, a statisztikák szerint az éves fogyasztás 1 kilogramm alatt van.


Ártrendek és termelői várakozások

A hazai kajszi értékesítési árai általában az európai piacon dőlnek el. Az előrejelzések szerint az I. osztályú étkezési kajszi felvásárlási átlagára ebben a szezonban 250-300 forint körül alakul majd kilogrammonként, az ipari kajsziért - ami elsősorban pálinka alapanyag - pedig 70-120 forintrfa számíthatnak a termelők. Ezek az árak nagyjából lehetővé teszik a gazdaságos termelést, ennek feltétele azonban, hogy a gazdálkodó több éves átlagban legalább 10-15 tonna hektáronkénti termést érjen el.

A szakemberek idén nyereséges évet várnak, extraprofitra azonban nem számítanak a termelők.

Ugyanakkor a kajszitermelést is jelentősen befolyásolták az idei fagykárok és a jégverés, ám a hosszú távú gazdaságosság tekintetében egyre nagyobb kérdés a gyümölcs fapusztulással járó betegsége. A vészes munkaerőhiány ezt az ágazatot is sújtja, és a bérköltségek emelkedését eredményezi - hívja fel a figyelmet Apáti Ferenc.

A fajtanemesítésben a trend egyértelműen a piros fedőszín, a jó tárolhatóság, íz és húskeménység, a megfelelő vírustolerancia, illetve az, hogy hasonló gyümölcsformából hosszú érési sor legyen kialakítható. Fajtanemesítésben az olaszok és a franciák járnak az élen, a külföldi fajták döntő többsége is onnan származik. A felsorolt gyümölcstulajdonságoknak a hazai fajták nagyobb része csak korlátozottan tesz eleget, kiváló ízük mellett a hagyományos fajtákra jellemző a puhább hús, a rosszabb tárolhatóság és a gyors minőségvesztés, ezért ezeket inkább a gyors értékesítési csatornákon, többnyire belföldi piacokon érdemes elhelyezni. Exportra inkább a fenti elvárásoknak megfelelő külföldi, korszerűbb fajták kerülnek - tette hozzá az alelnök.

Összegezve tehát 2017-ben nehéz piackezdés várható.

A szokásosnál alacsonyabb árszintekről indul a piac, bár a termelők reményei szerint júliustól az export piaci kereslet erősödése enyhíthet a helyzeten. A szélsőséges meleg ugyanakkor még okozhat meglepetéseket, mert akár 1-2 héttel is előrehozhatja a különböző fajták szüretét, ami miatt összetorlódhatnak az egyes időszakok termésmennyiségei.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most extra kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu