2021. szeptember 23. csütörtök Tekla

Hírek - Növény

Mezőgazdasági együttműködésekről tárgyalt Magyarország és Szerbia

Több olyan magyar-szerb agrárprojekt van folyamatban, amely helyi alapanyagokból, magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását teszi lehetővé, így közös hasznot teremt országainknak – hangsúlyozta Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, aki a Vajdaságba és Belgrádba látogatott. Ennek során felkeresett több sikeres magyar agrárvállalkozást is.
 
 

Az agrárium mindkét állam gazdaságában kiemelkedő szerepet tölt be. Sőt, a hasonló természeti adottságok mellett hasonlóak terményeink, haszonállataink, amely már önmagában számos együttműködési lehetőséget teremt – hangsúlyozta a helyettes államtitkár a Magyar-Szerb Gazdasági Vegyesbizottság Belgrádban tartott ülésén. Azonban amíg a magyar mezőgazdaság 8,6 milliárd euró értékű exportot generál, addig az érték Szerbiában 3,4 milliárd euró. Ez utóbbi emeléséhez Szerbiának az agrárfinanszírozás eszköztárának bővítésére, az agrárinfrastruktúra modernizációjára, és feldolgozó-kapacitásai bővítésére van szüksége – tette hozzá Bencsik Dávid. A helyettes államtitkár beszámolt arról is, hogy országaink között mindhárom területen jelentős az aktivitás, ugyanis az OTP Bank Szerbia második számú pénzintézeteként jelentős szerepet játszik a mezőgazdasági beruházások finanszírozásában, illetve a nagy hagyományú KITE Zrt. szerbiai leányvállalata a legkorszerűbb precíziós munkaeszközöket és mezőgazdasági inputanyagokat teszi elérhetővé a szerbiai gazdálkodók számára.

Nevezzen a 2021-es Portfolio Agrárdíjakra!

Idén év végén decemberben is kiosztja a Portfolio Csoport a Portfolio Agrárdíjakat az Agrárszektor 2021 Konferencián. Ebben az évben nyolc kategóriában díjazzuk a hazai agrárgazdaság legjobbjait és a legkiemelkedőbb agrárgazdasági teljesítményeket.

A Portfolio az érdeklődéseket az agrarszektordijak@portfolio.hu e-mail címen fogadja 2021. június 30-ig.

Ahogy Bencsik Dávid mondta, több olyan magyar-szerb közös élelmiszeripari és mezőgazdasági beruházás valósult meg, vagy van már a tervezés, megvalósítás fázisában, mely helyi alapanyagokból, magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását teszi lehetővé, így közös hasznot teremt országainknak. A Magyar-Szerb Gazdasági Vegyesbizottság mellett megrendezett üzleti fórum kiemelt területe az agrárium, ahová olyan nagysikerű magyar vállalatok érkeztek szerbiai partnerekkel történő együttműködés céljából, mint az állatgyógyászat területén hazánkban piacvezető AlphaVet Kft., vagy a legmodernebb vertikális farmokat kínáló Tungsram Zrt. Egyes agrárvállalataink kiváló minőségű, magyar nemesítésű kukoricahibrid vetőmagok előállításával a vetőmagágazat fejlesztéséhez, mások a szerb állattenyésztés megfelelő minőségű és mennyiségű takarmánnyal való ellátásához járulhatnak hozzá.

Bencsik Dávid magyar érdekeltségű délvidéki agrárcégeket is felkeresett és Szabadkán megbeszélést folytatott Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a vajdasági magyarság megmaradása és életminősége szempontjából egyedülállóak a határon túli gazdaságfejlesztési programból megvalósult fejlesztések, amelyek végrehajtását a Prosperitati Alapítvány koordinálja.

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Mind a négyet bepipálom
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu