Mostantól lengyel krumplit eszünk - Így csökken a hazai burgonyatermő terület

agrarszektor.hu
Csökken e fontos élelmiszer termőterülete, de a termésátlagai nőnek. Összességében korántsem olyan rossz a helyzet, mint az első számok alapján látszik. Tény azonban, hogy több, korszerű tárolóval jóval tovább tudnánk kiszolgálni a hazai fogyasztókat.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet szerint tavaly 8046 hektárról 192,7 ezer tonna krumplit takarítottunk be - bár a KSH június 1-jén még 13,5 ezer hektárnyi termőterületről tudott. A termésátlag 13,4 és 50 tonna között mozgott, átlagosan kevesebb, mint 22 tonnát értünk el. A KSH hosszú idősoros adatai alapján a burgonya vetésterülete az 1930-as években még 290 ezer hektár felett volt hazánkban, ami a rendszerváltás idejére fokozatosan 44 ezer hektárra csökkent. Ezt egy átmeneti fellendülés után ismét hanyatlás követte. A hozamok viszont enyhén emelkedő tendenciát mutatnak.

Az egy főre jutó burgonya mennyisége - az első hangzásra riasztó adatok tükrében - meglepően keveset változott: 2000-ben 64 kilogramm jutott a magyar termésből egy emberre vetítve, 2016-ban pedig 60 kilogramm. A magyarországi fogyasztás 75-80 százalékát fedezi a hazai termés, emellett az elmúlt években 22-28 ezer tonna volt az import étkezési burgonyából, ami a legnagyobb mennyiségben Franciaországból, Hollandiából és Szlovákiából érkezett.


Tavaly az aszály miatt - ami különösen a burgonyatermelésben élen járó országokat sújtotta - egész Európában gyengébb lett a betakarított krumplimennyiség. Így idén mindenütt kevesebb és drágább ez az alapvető élelmiszer. Magyarországon általában január végéig, február közepéig tart ki a haza burgonyatermés, mostanra a magyar krumpli elfogyott a piacon. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az idei második héten a Budapesti Nagybani Piacon kilogrammonként 140 forint volt a burgonya bruttó termelői átlagára, miközben egy évvel ezelőtt 80 forintot kellett fizetni érte. A kiskereskedelemben a mosott, csomagolt burgonya már 300 forint körüli áron kapható.

Magyarországon csak néhány cég van, amely nagyobb mennyiségben képes ellátni az áruházakat, az egyik a 300 hektáron termelő Solum Zrt. 13 ezer tonnás tárolókapacitása is a legnagyobb itthon. Saját árujukat ők is február környékéig tudják feldolgozni, utána jön az import. Júniustól a korai hazai burgonyát vásárolják fel a déli területekről, júliustól a saját termésből működik a feldolgozójuk.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03