Nagy a harc a műtrágyapiacon, de az Eurochem megtalálta a rést

agrarszektor.hu
A két új, Oroszországban megnyitott káliumbányával az EuroChem a világ három olyan műtrágyagyártójának egyikévé válik, amelyik mindhárom fő tápelem előállítására képes. Ez óriási előnyt jelent a piacon, mivel a cég a termelők igényeire tudja szabni a termékeit. Magyarországon erős a konkurenciaharc, különösen a nitrogénműtrágyák terén, de a tömegtermékek felé tanúsított bizalom egyre csökken. A mezőgazdasági termelők inkább az összetettebb tápanyag-utánpótlási megoldásokat keresik, melyek megfelelnek a környezetvédelmi előírásoknak, és sokkal költség-hatékonyabbak. Robert Geisttal, a cég regionális vezetőjével beszélgettünk.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Agrárszektor:Magyarországon csak két éve vannak jelen. Más itt dolgozni, mint Nyugat-Európában?

Robert Geist: Több mint 10 éve dolgozom a cégnél, és 2015 óta a kelet-európai piacért vagyok felelős. Ahol jelen vagyunk, ott priorizáljuk a termelők igényeit, ezért nagyon fontos, hogy jól ismerjük őket. Ma reggel is egy Magyarországon készített kérdőív eredményeit beszéltük meg, és azt tapasztaltuk, hogy itt nagyon fontos a jó ár-érték arány. Ha megértjük a szükségleteket, akkor meggyőződhetünk róla, hogy a megfelelő portfólióval rendelkezünk, és a termékeink releváns előnyeit kommunikáljuk. Természetesen nemcsak a felhasználókról kell pontos képet rajzolnunk, hanem a lehetséges versenytársakról és azok termékeiről is.

Robert Geist

A.:Milyennek látja a magyar gazdálkodókat?

R.G.: Szomjaznak a műtrágyázással kapcsolatos új termékekre, megoldásokra. Az itteni technológia félúton van a keleti és a nyugati termelési mód között. Ezért ennyire erős a magyar termelők érdeklődése, amely komoly lehetőségeket hordoz a hozzánk hasonló, innovatív terméket és szolgáltatást kínáló cégeknek. Ugyanakkor Magyarországon nagyon erős a piaci verseny, ami arra késztetett, hogy felkészülten jelenjünk meg. Nyugaton fejlett technológiával és képzett munkaerővel találkozunk a mezőgazdaságban, de látjuk, hogy ehhez Kelet-Európa is gyorsan felzárkózik. Az itteni nyitottság és fejlődési tempó különösen vonzó számunkra, hiszen nem csak műtrágya-forgalmazással foglalkozunk, hanem technikai megoldásokat is kínálunk.

A.: Magyarországon mennyire számít az ár és mennyire a minőség?

R.G.: A minőség mindig fontos, és kérdőíves felmérésünk első eredményei alapján azt mondhatom, hogy az ár is erősen számít. Ez azt jelenti, hogy az ár-érték arányra nagy hangsúlyt fektetnek, azaz a beruházás megtérülésére, és a termék minőségére. A prémium termékek esetében a partnereink sokkal inkább a kevésbé időrabló és kevésbé munkaerő-igényes termékeket keresik, amelyek csökkentik a termelés kockázatait.

A.:Tanítani kell a magyarokat az új technológia használatára?

R.G.: Úgy látjuk, a magyarokat kifejezetten érdeklik az új technológiák. Szemtanúi vagyunk egy generációs váltásnak is, ami ennek plusz lökést ad. Az idősebb, 60-as generáció átadja a földjét a fiataloknak, akik nyitottak az új megoldásokra, az új gépekre. A precízebb munkát végző eszközökhöz pedig hasonló kvalitású műtrágyát választanak. Ezt nem csak Magyarországon lehet látni, hanem egész Kelet-Európában. Eddigi tapasztalataink szerint a magyar vásárlók pontosan ismerik a műtrágyák környezeti hatásait, alapvetően környezettudatosak, és érdeklődnek a korszerűbb készítmények iránt. Rengeteg időt és erőfeszítést fordítunk arra, hogy elmagyarázzuk a termékek működését és az előnyüket. A mi célunk az, hogy a prémium termékek számát növeljük, és igyekszünk megújuló energiákkal termelni. Van egy műtrágyacsaládunk, az ENTEC, amelyik képes a talajban a nitrogénbontó baktériumok enzimes gátlására, így lassítja az ammónium nitráttá alakulását, kioldódását a gyökérzónából. Így a növény számára hosszabb időn át, fokozatosan válik elérhetővé ez a fontos tápelem. A nitrogénforrás stabilizálása fontos innováció, ezt ismerte el a zsűri is egy Mezőgazdasági nagydíjjal az idei Szentlőrinci gazdanapokon.

A.: Könnyebb a fiatal generációval kommunikálni?

R.G.: Úgy gondolom, igen, de ehhez arra is szükség van, hogy az ő kommunikációs csatornáikat használjuk, a social médiát és az internetet. Ők már a Facebook generáció, ezért fontos ott is a jelenlét. A termékek előnyeinek kommunikálása létfontosságú. Azok a napok véget értek, amikor a mezőgazdasági termelők kiszórnak egy monoműtrágyát, és remélik a legjobbakat. Be kell tudnunk mutatni egy műtrágya működését, hatékonyságát, ezért bemutatókat szervezünk a gazdáknak, ahol megnézhetik a növények reakcióját az adott termékre, és tájékozódhatnak a termék hatásmechanizmusáról és a kijuttatás megfelelő módjáról.

A.: Említette, hogy a hazai piac meglehetősen telített, sok a versenytárs. Hogy látja a piac jövőjét?

R.G.: Magyarországon erős a műtrágyagyártás, főképp a nitrogénszektorban. Ezek legtöbbje általános termék, melyeket mi is forgalmazunk. Minket a teljes portfóliónk különböztet meg a versenytársaktól, különböző növényi tápanyagigényeket tudunk kiszolgálni. Nemcsak műtrágyát forgalmazzuk, hanem megosztjuk a know-how-ot, hogy a gazdálkodók megismerhessék az optimális műtrágya-használatot, a legjobb kijuttatási technológiákat. Rengeteg változást tapasztalunk a műtrágya szektorban. Az innovációt nemcsak a verseny, hanem a klímaváltozás is hajtja. Várható a környezetvédelmi szabályok további szigorodása, például tovább kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását vagy a nitrát kioldódását a földbe. Németországban hamarosan tilos lesz a tiszta karbamid használata, csak enzimgátolt nitrogénlebomlású karbamidot használhatnak a gazdák, erre a mi megoldásunk az UTEC. A jövőben csak azok a vállalatok lesznek sikeresek, amelyek segítenek a gazdáknak az új környezetvédelmi feltételek teljesítésében. Lényeges hajtóerő a fejlesztésekben a globális vízhiány is. Szerintünk a válasz a vízoldható műtrágyákban rejlik, amellyel az öntözés és a növények táplálása egyszerre valósítható meg. Azonkívül a termelő a tápanyagot így takarékosabban adagolhatja, illetve precízebben célba juttathatja. A vízben oldódó műtrágyák iránt a melegebb klímájú, dél-európai országokban növekvő igény mutatkozik. Növekszik az érdeklődés a fontos élettani hatású lombtrágyák iránt. Ezek növényi hormonokkal, aminosavakkal vagy mikroorganizmusokkal támogatják a növény fejlődését.

A.:Akár biozöldségek termeléséhez is lehet ezeket a termékeket használni?

R.G.: Meglátásom szerint igen, mivel ezek nem műtrágyák, hanem biostimulátorok. Javítják a növények stressztűrését, és mivel lombon át szívódnak fel, eső sem kell az érvényesülésükhöz. A gazdák egyre hatékonyabb növénytáplálási módokra kényszerülnek, miközben minimalizálniuk kell az ökológiai lábnyomukat. Úgy érzékeljük, hogy Kelet-Európában nem minden gyártó készült fel ezekre a kihívásokra, ezért hosszabb távon piactisztulásra számítunk és a termelési kapacitások csökkenésére. A nitrogénszektorban mindenképpen túlzott a termelési kapacitás.

A.:És mi a helyzet a mikrogranulált műtrágyák piacán?

R.G.: Kelet-Európában a magyar piacon jelentek meg legelőször ezek a termékek, amelyeket kis adagokban, közvetlenül a vetőmag mellé, a vetéssel egy menetben lehet kijuttatni. Koncentrált és hatékony növénytáplálási formáról van szó egy érzékeny fejlődési periódusban, a csírázáskor. Mi ezeket UMG néven, különböző növényspecifikus összetételben forgalmazzuk. A mikrogranulátumok nem tömegtermékek, de megvan az a vásárlói réteg, amelyik érdeklődik irántuk. Érdekességképpen az UMG-t itt gyártjuk, és Nyugat-Európába exportáljuk, win-win helyzetet teremtve itthon: anyagi és mezőgazdasági haszonnal. Várakozással tekintünk a jövőbe. Az oroszországi bányák megnyitásával a növény fejlődéséhez szükséges valamennyi tápanyagot biztosítani tudjuk. Azt gondoljuk, hogy a monoműtrágyák ideje lejárt, a gazdák ma már a komplexebb megoldásokat keresik. Mi felkészültünk erre a kihívásra.

A cégről
A svájci székhelyű vállalatot 2001-ben egy orosz üzletember, Andrey Melnichenko alapította. Az Eurochem olyan alapműtrágyák széles választékát kínálja, mint a mészammon-salétrom (MAS), a karbamid, a monoammónium- és diammónium-foszfát (MAP és DAP). Zászlóshajóik a Nitrophoska NPK műtrágyacsalád és a N-stabilizátoros ENTEC termékcsalád. Utóbbi augusztusban Mezőgazdasági nagydíjat kapott a Szentlőrinci gazdanapokon. Termékeik között jelen vannak mikrogranulátumok és a biostimulátorok is. Évente mintegy négymillió tonna műtrágyát forgalmaznak Európában és Törökországban. Káliumszükségletüket két újonnan megnyitott oroszországi bánya révén fedezik. A cég jelenleg a világ tizedik legnagyobb műtrágyagyártójának számít. A 2018 év végén, Kingiseppben (É-Ny-Oroszország) elinduló ammóniatermeléssel és a jelentős káliumkapacitás révén hamarosan a top-3 műtrágya gyártók egyikévé válik. A cég mintegy 26 ezer munkatárssal rendelkezik és már két éve jelen van Magyarországon is.
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?