2020. december 5. szombat Vilma

Hírek - Növény

Nagyon kellene a csapadék a földekre! A néhány órás eső már nem elég

Habár a még kint lévő kukorica betakarításához a száraz idő optimális, a fejlődésben lévő repcének és az őszi búza vetés előtti talajelőkészítéséhez nagy szükség lenne minimum 20-30 milliméter csapadékra. Hiába ered majd el az eső egy-egy órára, a középtávú előrejelzések szerint október közepéig nem fog elegendő mennyiségű csapadék esni Magyarországon, ez pedig már komolyabb gondokat okozhat.
 
 

A szombaton érkezett újabb hideg léghullám hatására vasárnap és hétfő reggelre visszatértek a gyenge fagyok, melyek múlt hét közepén már beköszöntek, bár inkább csak a fagyzugos területeken fordultak elő. Ezek jóval az átlagos időpontot megelőző értékek, ugyanis az első őszi fagyok október közepén szoktak bekövetkezni. A szombati hidegfront csapadékot alig hozott, az utóbbi napokban számottevő mennyiséget okozó csapadékhullám csak délnyugaton és északkeleten fordult elő. A szeptember havi csapadékösszeg a Dunántúlon jóval az átlag fölött, keleten jóval az alatt alakult, így a mélyebb talajrétegek nedvességtartalma főleg az ország keleti felén nagyon alacsony, és 150 milliméter körüli csapadékmennyiség hiány gyűlt már össze a felső 1 méteres talajrétegben – írja a met.hu.

Jön az év egyik legnagyobb agráreseménye! Agrárszektor Konferencia november 28-29-én. Az agrárium legforróbb témái két napban. Gazdák, agrár- és élelmiszeripari vállalkozók, döntéshozók, szakpolitikusok egy helyen és időben, csak a siófoki Agrárszektor Konferencián!

A kikelt és jellemzően 4-6 leveles fenológiai fázisban lévő repce fejlődéséhez a Dunántúlon elegendő nedvesség áll rendelkezésre a talajban, a múlt hét eleji eső északkeleten is sokat segített, de ahol nem esett, ott nagy területen hiányos a kelés, és vontatott a növényfejlődés a szárazság miatt. Zajlik az őszi búza vetéséhez a talajelőkészítés, helyenként már a vetés is megkezdődött. A kukorica betakarítása a végéhez közelít, ennek a munkafolyamatnak pedig kedvező a száraz időjárás.

Az elkövetkező héten bár több gyenge front is átvonul Magyarország fölött, nagyobb mennyiségű csapadék nem valószínű. A heti összcsapadék jellemzően 5 milliméter alatt marad, és inkább csak a délnyugati országrészben lehet ettől kicsivel több. A mai napon egy gyenge hidegfront érkezik az országban sokfelé kisebb esővel, záporral, de a front nagyobb változást nem hoz majd. A leghidegebbnek a péntekre virradó éjszaka ígérkezik, akkor ismét előfordulhatnak helyenként gyenge fagyok is. A maximumok eleinte kissé az átlag alatt (13-19 fok), majd a hét vége felé már inkább a fölött (19-24 fok) alakulnak majd. Időnként megerősödő szél kedden és szerdán, valamint szombaton várható, a többi napon azonban legfeljebb csak napközben élénkül meg. A változó felhőzet mellett egyik napon több, a másikon kevesebb napsütés valószínű.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.
    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu