Rázós meggypiac: a fagyok ellenére is egyensúly lehet

MTI
Kiegyensúlyozott meggypiacra számít a kormány az idén annak ellenére is, hogy a tavaszi fagyok a meggyültetvényeket is károsították. A gazdálkodók a 14,5 ezer hektáros meggyterületből 5400 hektárra jelentettek be károkat, így a termés a tavalyi 65 ezer tonnánál biztosan kevesebb lesz.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A 14,5 ezer hektáron termelt meggy a második legfontosabb hazai gyümölcskultúra az alma mögött, cseresznyét pedig mintegy 2,5 ezer hektáron termesztenek - mondta Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ tanácskozásán. Tavaly összesen 65 ezer tonna meggy termett, az idén az ágazati szakértők szerint ennél biztosan kisebb mennyiségre számíthatunk, mert a tavaszi fagyok a meggyültetvényeket is károsították.

Az idén a meggynél az összes tavaszi fagykárral bejelentett károsult terület csaknem 5400 hektár, cseresznyénél 1019 hektár volt. A károkat a 24 milliárd forintos kárenyhítési alapból téríthetik meg. Az FM abban bízik, hogy idei meggypiac az "elmúlt évek kiélezett piaci eseményeinél" kiegyensúlyozottabb lesz, ahol mindenki megtalálja a számítását - mondta a helyettes államtitkár.

Ugyanakkor az olyan időjárásnak kitett ágazatok terméseredményeire, mint a cseresznye és a meggy, a hektikusság jellemző, ezért támogatni kívánják az ingadozások csökkentését szolgáló eszközöket. A termésátlagokat megfelelő támogatáspolitikával, kutatási programokkal, cseresznye- és meggyágazati innovációkkal lehet kiegyenlíteni. A meggyágazatban magas minőség elérésével, a piaci szereplők közötti együttműködéssel, a termékpálya marketing eszközeinek növelésével, a termésbiztonság javításával (öntözés, jégháló) és termék-innovációval lehet javítani a versenyképességet.

Az idén a gazdálkodók csaknem 14 ezer hektár meggyültetvény, és mintegy 2700 hektár cseresznyeültetvény után igényeltek területalapú támogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál. A területalapú támogatásokon felül a Földművelésügyi Minisztérium a termeléshez kötött támogatási jogcímekből is forrást biztosít a kertészeti ágazatnak. A gyümölcsültetvényeknél 2015-ben mintegy 5,2 milliárd forint volt a keret, ebből hektáronként 96 ezer forintot kaphattak a termelők. A gyümölcstermelők a vidékfejlesztési forrásokból is pályázhatnak támogatásokra.

Feldman Zsolt a termelői csoportokkal kapcsolatban elmondta: Magyarországon ma 29 termelői szervezet foglalkozik meggyel és cseresznyével. 2015-ben 23 492 tonna meggyet és 1070 tonna cseresznyét forgalmaztak 3,865 milliárd forint és 325 millió forint értékben. Ennél magasabb szintű szervezettségre lenne szükség - vélte a helyettes államtitkár.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?