2019. október 15. kedd Teréz

Hírek - Növény

Vége a száraz időnek: nagy mennyiségű csapadék hullhat a héten

A 2018-as január 3-4 fokkal enyhébb volt az átlagosnál, és a szokásosnál 10-15 milliméterrel kevesebb csapadékot hozott, ettől több csak a déli határszélen hullott. Az esős ősz és december után viszont nem is volt szükség többre. Az elmúlt hét első felét is száraz idő jellemezte, majd csütörtöktől egyre többfelé kezdődött csapadékhullás, eleinte eső, majd péntektől már havas eső, hó is esett. Hiába telelnek jól az őszi vetések, a túl enyhe idő nem tesz jót a növényeknek.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

A több hullámban érkezett, kiterjedt csapadékzóna szombaton hagyta el északkelet felé a Kárpát-medencét, de vasárnap estétől északkeleten már ismét havazott. Hétfő reggel inkább csak Bács-Kiskun és Borsod megyében, illetve az Északi-középhegységben volt számottevő hóréteg, az ország döntő része azonban hómentes volt. A csütörtöktől hétfő reggelig lehullott csapadék mennyisége északnyugaton 5, a Dunántúl nagyobb részén 10-20, másfelé jellemzően 20 milliméter körül alakult. Északkeleten ugyanakkor 30 millimétert meghaladó mennyiség is előfordult. Az enyhe idő és a sok csapadék hatására főleg a Tiszán és mellékfolyóin kisebb-nagyobb árhullámok indultak el. A csaknem teljesen telített talajokra hullott csapadék sokfelé már nem tudott beszivárogni, ezért egyre többfelé vannak belvízfoltok is. Az átlagosnál egész múlt héten jóval enyhébb volt az idő, a hét első felében sokfelé 10 fok fölötti maximumok voltak a jellemzők. A növényeket szinte csak a reggeli fagyok figyelmeztették, hogy még nincs itt a tavasz. A talaj hőmérséklete 5, 10 és 20 centiméter mélyen többnyire 1 és 3 fok között alakul az országban, azaz továbbra sincs számottevő talajfagy - írja a met.hu.

Az őszi vetések eddig jól telelnek, de a túl enyhe idő nem tesz jót a növényeknek. A nappalok intenzíven hosszabbodnak, az előttünk álló hét során újabb 22 perc világosságot nyerünk, a hét végére pedig már bő másfél órával lesz hosszabb a nappal, mint a legsötétebb időszakban volt.

A mai nap száraz és fagyos reggele után viszonylag enyhe nappal következik, majd szerdától újabb légörvény érkezik. Így sok lesz a felhő és újabb jelentős csapadék várható, eső, ónos eső, havas eső és hó egyaránt előfordulhat. Pénteken megszűnik a csapadék és a hét végén már szárazabb idő következik. A heti összcsapadék az országban általában 10 és 20 milliméter között valószínű, de helyenként ettől több is hullhat. A Dunántúlon akár vastagabb hóréteg is kialakulhat.

A csapadékos időben mérséklődik majd az éjszakai lehűlés, de a hét végére komolyabb fagyok, és akár mínusz 10 fok is előfordulhat majd. A nappali órákban jellemzően kevéssel fagypont felé emelkedik a hőmérő higanyszála.

A talaj hőmérséklete kedden még csökken, majd péntekig emelkedik, aztán a hét végétől ismét csökken, számottevő talajfagy azonban nem valószínű. A sok csapadék miatt a belvizes területek kiterjedése valószínűleg nőni fog, csapadékra pedig jelenleg nem lenne szükség.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu