Végre a magyar gazdák mellé áll az időjárás: ezt a növények sem bánják majd

agrarszektor.hu2020. augusztus 11. 14:30

A múlt hét eleji jelentős esők után a hét második felében napos, jellemzően száraz, meleg időjárási körülmények segítették a talajok szikkadását. Az esők, záporok által bőven megöntözött kukorica és napraforgó állományok szem- és magfejlődésére ideális a jelenlegi meleg idő. A héten annyi változás várható időjárásunkban, hogy helyenként megjelennek a záporok, zivatarok.

A mögöttünk álló hét első felében jelentős csapadék hullott az ország nagy részén, csak a Tiszántúl keleti részén maradtak szárazon területek. Így az elmúlt tíz nap csapadékösszege jellemzően 10 és 50 mm között alakult, de néhol lokálisan 50-80 mm is esett - írja a met.hu. Péntektől csak kevés helyen alakultak ki záporok, zivatarok, az ország döntő részén már nem esett. Ha az elmúlt harminc nap csapadékösszegeit tekintjük, hazánk déli kétharmadán illetve a Bükk és a Mátra tágabb környezetében az átlagosnál nagyobb mennyiség esett, a többlet néhol az 50 mm-t is meghaladja.Ugyanakkor északon, északkeleten helyenként 10-30 mm-rel kevesebb hullott a sokéves átlagnál. A talajok felszín közeli része sokat száradt a hétvégi kánikulában A középső és mélyebb talajrétegek nedvességtartalma is jónak mondható a legtöbb helyen, szárazabb területek a Kisalföld északnyugati tájain, Budapest környezetében illetve a Sárréten fordulnak elő.

December 3-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport kétnapos siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számít. Az esemény egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről. A konferencia napirendre veszi az ágazati szereplőit érintő legforróbb témákat és legfontosabb szabályozási változásokat is. A rendezvény az agrárium minden résztvevőjének – így valamennyi méretű gazdálkodónak, élelmiszeripari cégnek, inputgyártónak, gépforgalmazónak, termékkereskedőnek, illetve államigazgatási és érdekképviseleti szakértőnek – hasznos és naprakész információkat nyújt, illetve lehetőséget biztosít a networkingre és a kapcsolatépítésre is. Ne hagyja ki a siófoki Agrárszektor Konferenciát december 3-4-én!
Forrás: MTVA/Bizományosi: Lehotka László

A kukorica és a napraforgó a szem-, illetve a magképződés fenológiai fázisában jár. A keleti tájakon, ahol az átlagosnál esősebb volt a nyár első fele, az állományok gyönyörűek, a növények megkapták a virágzásra és most a szem- és magképződésre is a csapadékot (júliusban és augusztusban is 100-100 mm lenne az ideális a kukorica számára), így igazán jó termésben lehet bízni. A képet az árnyalja kissé, hogy egyes táblák mélyebben fekvő részein időszakos vízborítás károsította a növényeket. A sokáig szárazabb dunántúli területeken is sokat fejlődtek a növények, de a virágzáskor bekövetkezett csapadékhiány utólag már nem pótolható. Az aratás után a tarló elmunkálása, a talaj fölső rétegének fellazítása csökkenti a párolgást, a nedvesség így megőrződik a talajban.

Az előttünk álló héten a sok napsütés mellett kialakuló gomolyfelhőkből a Dunántúlon többfelé, máshol elszórtan lehet számítani záporokra, zivatarokra, melyekből lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék hullhat. Területi átlagban a hét végéig az ország nyugati felén 10-30 mm, keleten 0-10 mm közötti mennyiségre van kilátás. A legkevesebb csapadék most is a Tiszántúlon valószínű, ahol a talajok további, néhol jelentős száradása várható, ezzel szemben a záporokkal jobban érintett nyugati tájakon a nedvesedés lesz a jellemző. A hőmérséklet csúcsértéke 30 fok körül alakul.   

Címkék:
talaj, kukorica, napraforgó, csapadék, időjárás, kánikula, zivatar, zápor, virágzás, párolgás,