Elhunyt a KITE Zrt. legendás elnöke

MTI
Elhunyt Szabó István, a KITE Zrt. korábbi elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke. A volt országgyűlési képviselő, agrárpolitikus 93 évet élt.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Szabó István 1924-ben Nádudvaron született, és több mint 38 éven át volt a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet elnöke, illetve haláláig a nádudvari központú Kukorica és Iparinövény Termelési Együttműködés (KITE) Zrt. elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke. Az egykori országgyűlési képviselő, a volt MSZMP Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának tagja több mint húsz évig vezette a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsát (TOT). Kilenc évig volt a kollektív államfői testület, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja.

Szabó István Nádudvar első díszpolgára, kétszer kapott Kossuth-díjat. 1951-ben lépett be a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe, amelynek tagjai a következő évben elnökké választották. A rendszerváltás után a KITE Zrt. termelői tulajdonosait összefogó Kukorica és Iparinövény Termelési Együttműködés Kft. felügyelőbizottságának elnöke volt. Szabó Istvánt 2014-ben, 90. születésnapja alkalmából köszöntötték a KITE Zrt. örökös tiszteletbeli elnöke cím átadásával.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03