2017. november 22. szerda Cecília

Hírek - Növénytermesztés

Enyhe időben folytatódhatnak a munkák a földeken

Az ország nagy részén a hét elején is folytatódik a hétvégét is jellemző, száraz, csendes őszi idő. Csak a nyugati, délnyugati országrész időjárására lesz hatással egy tőlünk délnyugatra örvénylő ciklon, amely arrafelé felhős, esős időt okoz. Szerdától mindenütt változékonyabbra fordul az idő, de nagyobb mennyiségű csapadék a jelenlegi számítások szerint csak vasárnap valószínű. Jellemzően az átlagosnál enyhébb időre van kilátás.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre

A mögöttünk álló héten többnyire száraz időben lehetett haladni az őszi talajmunkákkal illetve a néhol még befejezetlen betakarítással. Csak az ország nyugati, délnyugati illetve keleti, északkeleti határszélein hullott csapadéknyom és 2 miliméter közötti eső. A gyakran élénk szél szintén kedvező feltételeket teremtett a talajok szikkadásához, száradásához. Így a talaj felső 20 centiméteres rétege a legtöbb helyen nedves, de nem sáros. A legtöbb nedvesség a 20-50 centiméteres talajrétegben található, a korábbi jelentős esőkből származó víz már leszivárgott. Az alsóbb talajrétegek elsősorban délnyugaton telítettek - írja a met.hu.

2 nap, 80 előadó, 800 résztvevő, és az agrárszektor legforróbb témái. Termelők, gazdák, döntéshozók, véleményformálók az agráriumból egy helyen egy időben csak az agrárszektor konferencián!


A Dunántúl keleti részén illetve a Tiszántúlon 50 centiméteres mélység alatt már jelentős vízhiány van.

A mélyműveléses munkák során ezzel együtt is fokozott figyelmet kell fordítani az esetleges téli-tavaszi belvíz kialakulására, annak lehetőség szerinti megelőzésére a szántás mélységének optimális megválasztásával (eketalp betegség), a fölösleges csapadékot elvezető vápák, csatornák tisztán tartásával.

Az ország nagy részén a hét elején is folytatódik a hétvégét is jellemző, száraz, csendes őszi idő, csak a nyugati, délnyugati országrész időjárására lesz hatással egy tőlünk délnyugatra örvénylő ciklon, amely arrafelé felhős, esős időt okoz. Szerdától mindenütt változékonyabbra fordul az idő, de nagyobb mennyiségű csapadék a jelenlegi számítások szerint csak vasárnap valószínű. Jellemzően az átlagosnál enyhébb időre van kilátás.

A meteorológiai portál legfrissebb vegetációs index (NDVI) térképe még az októberi zöldtömeg állapotokat tükrözi.
A gyümölcsösökben és az erdővel borított területeken jelentősen csökkent a zöldtömeg aránya, míg az őszi vetés keléséből adódóan a szántóföldeken többfelé nőtt a vegetációs index értéke. A vetésforgó miatt azonban erősen mozaikos a kép a szántóföldi területeken. Az NDVI anomália térképe szerint az ország délnyugati kétharmadán nagyobb a zöldtömeg aránya az átlagos október közepi értékekhez képest.

Az előttünk álló héten napos és erősen felhős területek és időszakok váltakoznak majd. Eső szerdáig csak nyugaton, délnyugaton valószínű, ott azonban a 10 millimétert is elérheti. Szerdán és csütörtökön többfelé számítani kell kisebb esőkre, de a csapadék mennyisége jellemzően csapadéknyom és 2 milliméter között marad. Pénteken és szombaton napközben csak elszórtan várható minimális mennyiségű eső, majd vasárnap dél-délkelet felől egyre többfelé ered el az eső.

A hét első felében a keleties szél élénkül meg többször, többfelé, a hét közepe többnyire szélcsendesnek ígérkezik, majd a hétvégén előbb élénk délnyugati, vasárnap estétől északnyugatira forduló szélre kell számítani.

A hőmérséklet többnyire a sokéves átlagnál kissé magasabban alakul a héten. A legmelegebb órákban a hét első napjaiban 10 és 15 fok közötti értékek várhatók, csak a tartósan borult, esős délnyugati határszélen valószínű hűvösebb. Majd szerdától néhány fokkal visszaesik a nappali felmelegedés mértéke, de még ekkor is 9-13 fok közötti értékek lesznek a jellemzők. Vasárnaptól hűl tovább az idő. Számottevő, nagy területre kiterjedő fagyra továbbra sem kell számítani, de a hét elején keleten, északkeleten, szombaton pedig többfelé lehet gyenge fagy a fagyzugos területeken.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

Agrometeorológia

IDŐJÁRÁSA

A szakértő szemével

Hollósi Dávid
igazgató
Takarék Agrár Igazgatóság

Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu