Így készülhet fel a kiszámíthatatlan időjárásra (x)

agrarszektor.hu
Idén tavasszal sem érdemes megfeledkezni a változékony időjárás okozta meglepetésekről: az ilyenkor megszaporodó viharok, jégesők és tüzek komoly fejfájást okozhatnak a földeken. Hogy mit jelent ez számokban? A Generali csak 2016-ban több mint 1,7 milliárd forintot fizetett ki itthon növénykárokra.

Mi sem mutatja jobban, hogy érdemes felkészülni a legrosszabbra, mint hogy a Generalicsak tavaly közel 1,9 milliárd forintot térített a mezőgazdasági károk után. 2015-höz hasonlóan tavaly is a jégverés okozta a legtöbb bajt, a közel 2000-ből majdnem 1300 esetben, összesen 1,3 milliárd forint értékben. A viharok okozta károk után (közel 300 eset) 256 millió forintot, míg villámcsapás másodlagos hatása miatt (közel 100 eset) 24 millió forintot térített a biztosító.


 

Az egyre gyakoribb időjárási anomáliák miatt az agrárszektorban nagy szükség van olyan garanciákra, mint a díjtámogatott biztosítás lehetősége. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy milyen nagy előnyre tehetnek szert a megkötésével. "Ma Magyarországon a különböző mezőgazdasági erőforrások több mint fele nem biztosított, pedig aki nem rendelkezik valamilyen biztosítással, az a kárenyhítési alapból járó kártérítésnek is csak a felét kaphatja meg" - világít rá Kókai Gábor, a Generali Biztosító mezőgazdasági biztosítási csoportvezetője. A szakember szerint ezért érdemes már most megfontolni a kritikus növénykultúrák biztosítását.

A május 31-ig megkötött biztosításra akár 65%-os díjtámogatás is járhat.

Sokáig nem érdemes várni a biztosítás megkötésével, ugyanis a 4 milliárd forint támogatási keret mértékéig (maximum 65%-ig) kapható díjtámogatást azok vehetik igénybe, akik 2017. május 31-ig megkötik azt. "Azaz a termelő 30-65% közötti összeget mindenképpen visszakap" - tette hozzá Kókai Gábor. Fontos változás a kiosztási mechanizmusban, hogy a közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaság, illetve központi költségvetési szerv csak akkor nyújthat be támogatási kérelmet, ha ahhoz a kormány előzetesen hozzájárult, és ha a kérelmező az erről szóló dokumentumot (pl. kormányhatározatot) csatolta.


 

A Generali kiegészítőként megvásárolható szolgáltatásként tavaly óta új kockázati körök után is fizet - ide tartoznak például bizonyos tűzkárok, illetve a földcsuszamlásból eredő károk helyreállításának kiegészítő biztosításai -, emellett az ingyenes időjárási vészhelyzet-előrejelzéssel és kedvezményekkel is megkönnyíti a döntést. A biztosító ráadásul a viharkárok esetében, kiegészítő biztosítás keretében az általánostól (20 m/sec) eltérően már 15 m/sec szélerősségtől biztosítja károsultjait.

 

 

(x)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Fenntarthatóság és innováció az agráriumban - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
AgroFood 2024
Élelmiszeripari körkép - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
EZT OLVASTAD MÁR?