Hogyan kell bejelenteni a jóváhagyott eszköz cseréjét (Borászati beruházás)?

Az 53/2020. (X.27.) AM rendelet alapján a csere és az üzemeltetési hely változtatás bejelentés módjának közzétételéről szóló 25/2022. (III.24.) Magyar Államkincstár Közleményben leírtak alapján szükséges bejelenteni az adott eszköz cseréjét, illetve az üzemeltetési hely változtatást.

Csere esetén

  • az új borászati gép, technológiai berendezés vásárlását a jótállás alapján történő csere, amortizáció, lopás, működésképtelenné vagy használhatatlanná válás bekövetkezését követően, a kérelmező nevére kiállított számlával kell igazolni,
  • kizárólag a csere időpontjáig kiegyenlített költség számolható el azzal, hogy lízingkonstrukcióval érintett számla nem fogadható el csereelszámolás alapjául,
  • az új borászati gép, technológiai berendezés üzemeltetési helyének Magyarország területén kell lennie, és
  • a Rendelet 3. § (1) bekezdés f) pont fb) alpontjában előírt feltételeknek megfelelő, új borászati gépet, technológiai berendezést a csere okának felmerülését követő hat hónapon belül be kell szerezni.

A cserét a felmerült csere okának bekövetkezésétől számított harminc napon belül kell elektronikus úton a Kincstárhoz előzetesen bejelenteni a Kormány által biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatással elérhető, az E-ügyintézési törvényben foglaltaknak megfelelőn a Kincstár által az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül, a Kincstár honlapján közzétett közleményben foglaltak szerint.

A bejelentés tartalmazza:

  • a bejelentő ügyfél-azonosítóját;
  • a támogatási határozat vagy a 7. § (1) bekezdésében meghatározott időszakban benyújtott kifizetési kérelem esetén a kifizetési határozat iratazonosítóját;
  • az üzemeltetés helyét;
  • a cserélni kívánt borászati gép, technológiai berendezés
    •  számlájának sorszámát,
    • gyári számát vagy egyedi azonosítóját,
    • darabszámát;
  • a csere okának leírását;
  • az új borászati gép, technológiai berendezés vásárlásának tervezett időpontját.

A bejelentéshez csatolni kell:

  • a jótállás alapján történő cserebejelentés esetén a gyártó vagy forgalmazó által kiállított garanciális cseréről készített dokumentum másolatát,
  • amortizáció esetén a tárgyi eszköz nyilvántartásból történő kivezetését igazoló számviteli kimutatás másolatát,
  • lopás esetén a rendőrségi jegyzőkönyv másolatát,
  • működésképtelenné vagy használhatatlanná válás esetén a szakértői véleményt igazoló dokumentum vagy a selejtezési jegyzőkönyv másolatát.

A csere megtörténtét legkésőbb az új borászati gép, technológiai berendezés vásárlását követő tizenöt napon belül kell elektronikus úton a Kincstárhoz bejelenteni a Kormány által biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatással elérhető, az E-ügyintézési törvényben foglaltaknak megfelelőn a Kincstár által az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül, a Kincstár honlapján közzétett közleményben foglaltak szerint.

A csere megtörténtét követő bejelentés tartalmazza:

  • az ügyfél-azonosítót;
  • a támogatási határozat vagy a 7. § (1) bekezdésében meghatározott időszakban benyújtott kifizetési kérelem esetén a kifizetési határozat iratazonosítóját;
  • az üzemeltetés helyét;
  • a beszerzett borászati gép, technológiai berendezés
    • számlájának sorszámát,
    •  megnevezését,
    •  gyári számát vagy egyedi azonosítóját,
    •  darabszámát,
    •  beszerzésének időpontját.

A csere megtörténtét követő bejelentéshez csatolni kell:

  • az új borászati gép, technológiai berendezés vásárlásához kapcsolódó
    • adásvételi szerződés, illetve hitelszerződés,
    •  számla és annak kifizetését igazoló bizonylat,
    •  átadás-átvételt igazoló dokumentum,
    •  az új borászati gép, technológiai berendezés gyártási időpontját igazoló dokumentum,
    •  üzembehelyezési jegyzőkönyv másolati példányát és az angoltól eltérő idegen nyelven kiállított dokumentum esetében a szakfordítói szakképesítéssel rendelkező személy által készített hiteles magyar nyelvű fordítást, valamint a fordítást végző személy szakfordítói szakképesítésének igazolását.
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Fenntarthatóság és innováció az agráriumban - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!
AgroFood 2024
Élelmiszeripari körkép - AGROBÉRLETTEL 50% kedvezménnyel!