Kapkodnak a magyar dióért a világban, de Románia így is leköröz minket

agrarszektor.hu2020. március 13. 10:30

Egyre bővül a magyar diótermő terület és a termés minőségére sincs kifogás. A magyar dió a világ egyik legjobban értékesíthető portékája. Kár, hogy jobbára csak héjában tudjuk eladni. Sokszor lenézett román szomszédaink eközben Európa legnagyobb diótermelőjévé nőtték ki magukat, akik inkább dióbelet és nem héjas diót forgalmaznak.

Az USA agrárminisztériuma (USDA) adatai szerint a globális diótermés (héjas súlyban) 6 százalékkal 2,1 millió tonnára csökkenhet a 2019/2020. gazdasági évben (szeptember-augusztus). A világtermelés csaknem felét adó Kína diótermése 1 millió tonnára tehető (+18 százalék). Az USA-ban 7 százalékkal 571 ezer tonnára, Ukrajnában 5 százalékkal 121 ezer tonnára csökkent, míg Chilében 3 százalékkal 160 ezer tonnára, Törökországban 3 százalékkal 65 ezer tonnára nőhet a termés - írja piaci jelntésében a NAIK AKI.

A Tridge piacelemző adatai szerintRománia 2017-ben átvette Franciaországtól a legnagyobb diótermelő címét Európában -- 44 ezer tonnát termelt szemben a francia 41 ezer tonnával --, és azóta csak nőtt az előnye a Nyugat-Európát sújtó aszályos nyarak miatt. Magyarország 2017-ben 7 ezer tonnát takarított be ebből a héjas termésből.

Hazánkdiótermő területe évről évre növekszik. A KSH legfrissebb gyümölcsültetvény-összeírásának adatai szerint a dióültetvények területe 7 ezer hektár volt 2017-ben. A dió az alma és a meggy után a harmadik legnagyobb területet foglalja el, az összes gyümölcstermő terület 9,5 százalékát. Legnagyobb termőterülete Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található (2905 hektár), de jelentős területet tesz ki Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megyében is. Magyarországon a diótermés az 1990-es évek közepén 3 ezer tonna körül mozgott, majd az elmúlt évek telepítéseinek köszönhetően csaknem 7,9 ezer tonna lett (2017., KSH). Szakértők szerint 2019-ben a diótermés 7-7,5 ezer tonna között alakult.

Más kérdés az exportálható mennyiség és minőség. Igaz ugyan, hogy Kína a világ legnagyobb diótermelője, az export terén az USA vezet, a globális piac 36 százalékát uralja a héjas dió forgalmában, Franciaország a 8 százalékát, Ukrajna a 0,8 százalékát, a spanyolok 0,6 százalékát, míg a magyarok, németek, olaszok nagyjából 0,3 százalékát mondhatják magukénak, a románok e téren feltérképezhetetlenül kicsik.

A dióbél globális forgalmában szintén az USA piacvezető (36,7%), az európai színtéren pedig a németek dominálnak 5,5 százalékos világpiaci részesedéssel, őket az ukránok követik 4,6 százalékkal. A franciák 1,4, a románok pedig 1,3 százalékos szeletet hasítnak ki a globális dióbél-kereskedelemből. Magyarország szerény 0,2 százalékos arányt mondhat magáénak, vagyis a feldolgozóiparunk ezen a téren is csapnivaló.

Pedig a magyar diót nagyra értékeli a piac. Míg most a hazai dió kilója nagy áringadozást követően 8 dolláros (2400 Ft) magasságba ugrott, az ukrán származásúért 6-7 dollárt fizetnek, az olasz dió 4-6 dollárt, a francia dió pedig pillanatnyilag csak 4-5 dollárt ér a Tridge adatai szerint.

Címkék:
export, dió, európa, magyar, olasz, francia, román, dióbél, dió-ára, diótermés, dió ára 2021,