2019. október 20. vasárnap Vendel

Hírek - Piac

Kínai a világ legnagyobb megújuló energia-tárolója

Kínában épült fel a világ eddigi legnagyobb megújuló energia-tárolója - számol be az energiacentrum.com.
 
 
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

A létesítmény a BYD autógyár és az állami áramelosztó társaság közreműködésével jött létre Csangpejben, Hopej tarományban, és egyszerre képes 140 MW zöld energia termelésére, energia-tárolásra egy 36MWh-ás litium-ionos óriás akkumulátornak köszönhetően, továbbá az energia „intelligens” továbbítására – írja az Aiolus News.

Az eltárolandó energiát két különböző forrásból, azaz egy 100 MW-os szélparkból, illetve egy 40 MW-os naperőműből szerzi. A szerkezet megépítői szerint ily módon mind a nap, mind a szélenergia hatékonysága növelhető 5-10 százalékkal.

A kínai megújuló energia-tároló üzembe helyezése csupán első lépése egy széles körű programnak, melynek a BYD közleménye szerint végső célja egy hatalmas, 500 MW szél- és 100 MW napenergia tárolására alkalmas létesítmény felépítése.

A csangpeji tároló futballpálya méretű, és mintegy 500 millió dollárba került.

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu