Tej, sajt, vaj - nagy exportőrök a világban

agrarszektor.hu
Közzétette az USDA néhány térség tej- és tejtermék-előállítására vonatkozó becslését. Európa nagyságrenddel több tejet termel, mint Ausztrália vagy Új-Zéland, de a feldolgozott termékek aránya mindenütt másképp alakul.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A tejtermelésben világelső Európában folyamatosan csökkenő tehénállomány mellett is tovább nő a tej kibocsátása, köszönhetően a genetikai és technológiai fejlődésnek. 2018-ban már 155 millió tonna tej termelésére számít az USDA a térségben, ebből 33,5 millió tonna fogy el friss tej formájában az EU-ban. A magyarok évente és fejenként mintegy 160 liter tejet fogyasztanak el. Egész Európára jellemző, hogy a feldolgozott tejtermékek irányába fordult el a kereslet, elsősorban a sajt fogyasztása nő - és nemcsak a kontinensen. Ezért a sajtgyártás 2018-ban újabb 2,4 százalékkal haladja meg a korábbi magas szintet, bő 10 millió tonnát tehet ki. A vaj ára 2017 szeptemberében érte el történelmi csúcspontját, azóta enyhén csökken. Drasztikus árzuhanás azonban nem várható, mivel egyrészt nagy a belső kereslet a vaj iránt, másrészt a gyártása a jobban értékesíthető sajtéval és teljes tejporéval versenyez. Termelése 2,3 millió tonnát tehet ki 2018-ban az USDA számításai szerint.

 

Európa termelési szintjét jól érzékelteti, ha egy másik kontinensnyi országéval vetjük össze. Ausztrália a globális tejtermelés két százalékával rendelkezik, de a világ negyedik legnagyobb tejtermékexportőre. 9,5 millió tonna tejre számítanak 2018-ban, 2 százalékkal többre, mint a tavalyi évben, de ez egészen elenyésző mennyiség Európa 155 millió tonnás termelése mellett. Érdekes módon 120 ezer tonna sajtot hoznak be (főként cheddar és mozzarella), miközben 180 ezer tonnát ki is visznek az országból (főként túró és krémsajt). A teljes sajtgyártásuk 350 ezer tonnát tehet ki 2018-ban.  Az exportált tejtermékek közül a vaj és a teljes tejpor mennyisége ugorhat meg a leginkább 2018-ban, akár 25-27 százalékkal is, ami a gyenge tavalyi bázisnak is köszönhető. A megtermelt 105 ezer tonna vajból 20  ezer tonna jut el a külpiacokra - derül ki az USDA adataiból.

Mellette a kis szigetország, Új-Zéland sokkal jelentősebb tejtermelőnek számít: 2018-ban 21,3 millió tonnás termelést valószínűsítenek, amiből 365 ezer tonna sajt és 505 ezer tonna vaj készülhet, alapvetően exportra. Ha kiszámoljuk, ez arányaiban 64 százalékkal több vajat jelent a megtermelt tejre vetítve, mint amennyit Európa gyárt. Sajtból viszont az EU készít arányaiban 38-szor nagyobb mennyiséget. Ausztrália e téren pont a két ország közé esik: arányaiban dupla annyit tejet fordít sajtkészítésre, mint délkeleti szomszédja, a vajba viszont csak fele annyit invesztál.

 

Mi vár a magyar agráriumra 2018-ban és azután? Milyen kihívást jelenthet a magyar húsiparban az afrikai sertéspestis? Mennyi támogatást fizetnek ki a Vidékfejlesztési Programban? Mire számíthat a szójaágazat 2018-ban? Mit tartogat a gabona-és takarmánypiac számára az idei év? Ha választ akar kapni a hazai agrárium legfontosabb és legaktuálisabb kérdéseire, regisztráljon a Nyugat-magyarországi Agrárfórumra, ahol az elsőrangú szakmai program mellett a kiváló kapcsolatépítési lehetőségeké a főszerep.
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?