2019. október 15. kedd Teréz

Hírek - Agrárpénzek

Íme Putyin bosszúja

Az orosz elnök rendeletet írt alá szerdán arról, hogy megtiltják vagy korlátozzák amezőgazdasági termények importját azokból az országokból, amelyek szankciókat hoztak Oroszország ellen az ukrajnai válság miatt - jelentette az Interfax orosz hírügynökség a Kreml sajtóirodájára hivatkozva.
Feliratkozom az Agrárszektor hírlevélre
 Elmúltam 16 éves
 Az adatvédelmi tájékoztatót elolvastam, megértettem, és hozzájárulok ahhoz, hogy megadott adataimat a szolgáltató mint adatkezelő a szabályzatban foglaltaknak megfelelően kezelje.

A korlátozás egy évig tart. A kormány utasítást kapott arra, hogy készítse el az érintett termékek listáját. A spanyol hírügynökség szerint nyersanyagok és fogyasztási cikkek is felkerülnek rá. Az érintett országok körét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Megnevezésük a kormányhivatalok feladata lesz.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség ugyanakkor idézte az élelmiszer-egészségügyi felügyelet egyik tisztségviselőjét, Alekszej Alekszejenkót, aki azt mondta, hogy "az Egyesült Államokból kitiltanak minden (mezőgazdasági) terméket". Egy másik moszkvai forrás szerint a korlátozások haszonélvezője Latin-Amerika lehet, amire az utal, hogy a szolgálat csütörtökre sürgősen bekérette Brazília, Chile és Ecuador nagykövetét, valamint Argentína ügyvivőjét, hogy az élelmiszer-szállítások növeléséről konzultáljanak.

Az Interfax orosz hírügynökség által ismertetett hivatalos közlemény szerint a nyugati szankciókra választ jelentő különleges gazdasági intézkedések célja az Oroszországi Föderáció biztonságának garantálása. Párhuzamosan lépéseket kell tenni a gyors áremelkedések megelőzésére is.

Vlagyimir Putyin kedden szólította fel a kormányt, hogy dolgozzon ki válaszintézkedéseket a legújabb nyugati szankciókra. Kijelentette, hogy gondosan kidolgozott lépésekre van szükség. "Törekedni kell arra, hogy ezek az intézkedések ne okozzanak kárt az orosz termelőknek és fogyasztóknak" - mondta.

Az Európai Unió legújabb, múlt pénteken hatályba lépett szankciói korlátozzák Oroszország hozzáférését a nemzetközi tőkepiacokhoz, fegyverembargót vezetnek be, valamint megtiltják az úgynevezett kettős felhasználású, polgári és védelmi célokra is használható termékek katonai célú exportját, emellett pedig azt is meggátolják, hogy Oroszország olajkitermeléshez használt technológiákhoz juthasson hozzá az EU tagállamaiból.


X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA

    A szakértő szemével

    Támogató:

    Agrárszektor Konferencia 2019

    Most még kedvezményes áron >>

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu