Hoppá: a génszerkesztés gondolatával kacérkodnak a németek - Jön a fordulat?

agrarszektor.hu2020. január 8. 11:30

Semmi kétség: elkezdődött a nyílt vita a génszerkesztésről Európában. Phil Hogan európai agrárbiztos még a parlamenti választások előtt úgy vélekedett, a téma legkésőbb az új parlament felállásával ismét elő fog kerülni. Igaza volt, annak ellenére, hogy az új parlament a vártnál zöldebb összetételű lett. Megjelent azonban egy szokatlan retorikai elem a génszerkesztés témájában, ez pedig éppen a zöldebb környezet ígérete a technika révén.

A német szövetségi agrárminiszter, Julia Klöckner (CDU) szerint a génállomány célzott módosítása fajazonos génekkel észszerű útja lehet annak, hogy a jövőben is biztosíthassuk az emberiség élelmiszerrel való ellátását. Klöckner a német hírügynökségnek adott interjújában nyitottnak mutatkozott az olyan új nemesítési technikákra, mint a genetika ollónak is nevezett Crispr/Cas - írja a handelsblatt.com.

Julia Klöckner (Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan)

"A technika révén lehetőségünk van a kultúrnövények gyorsabb, célirányosabb nemesítésére, hamarabb ellenállóvá tudjuk tenni őket az aszállyal, egyes kártevőkkel vagy kórokozókkal szemben, ezáltal fokozni tudjuk a termésbiztonságot" - mondta a német agrárminiszter, hangsúlyozva, hogy

hatalmas innovációs lehetőségről van szó, amit vétek nem kihasználni.

Jelzésértékű szavak ezek a január 17-én kezdődő, berlini Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche) előtt. Az 1926 óta óta minden év januárjában megrendezett nemzetközi mező-, erdőgazdasági és élelmiszeripari expó idén is 1800 kiállítót vár a világ minden szegletéből. Klöckner úgy vélekedett, hogy a gészerkesztés a precíziós gazdálkodás része lehet, és szintén hozzájárulhat a földekre kivitt agrokemikáliák csökkentéséhez. Ezzel pedig zöldebbé is teheti a termelést.

Megjegyezzük: a génszerkesztésről úgy beszélni, mint egy olyan technikáról, ami a környezetvédelmet is szolgálhatja, nagyon szokatlan dolog a GMO-ellenes Európában. Tekintve, hogy az unió politikáját alapvetően befolyásoló ország szakminiszterétől hangzottak el a szavak a világ legnagyobb agrárkiállítása előtt, biztosra vehetjük, hogya Hogan által előrejelzettdiskurzuselkezdődött.

Ráadásul minden adott is hozzá, hogy Klöcknernek igaza legyen. Ehhez az szükséges, hogy a fejlesztések valóban a növény hatékonyabb működését célozzák, például úgy, hogy a gyökérzete vagy anyagcseréje révén teszik erre alkalmasabbá. Így kevesebb műtrágyával, vegyszerrel is jobb hozamokat érhet el a gazdálkodó. A vírusrezisztencia előnyeit szintén nem kell magyarázni. Azt a csapdát azonban messze kerülni kell, amit a vegyszerellenálló  GMO-k ástak. A gyomirtóra rezisztens kultúrnövénnyel nemhogy nem csökkent a környezet vegyszerterhelése, hanem nőtt, ami pedig a szupergyomok kialakulásához vezetett. Mellesleg dúsgazdaggá tette a rezisztens vetőmagot és a hozzá tartozó gyomirót "csomagban" értékesítő cégeket.

A mezőgazdaság a születése pillanatától kezdve folyamatos változásban van, lendületes a fejlődése - hangsúlyozta Klöckner. A miniszterasszony úgy vélte, a Grüne Woche jó alkalom lesz arra, hogy a társadalom és az agrárium "nemzeti párbeszédet" kezdjen egymással. Ennek érdekében a szakmai rendezvényeken a mezőgazdaság, a környezetvédelem, a fogyasztói oldal, a média és a politika képviselői is jelen lesznek.

Muszáj megbeszélnünk, hogy mik a felek elvárásai egymással szemben, ezek mennyire teljesíthetőek és mibe kerülnek"

- magyarázta Klöckner.

Címlapfotó: Ács András/Portfolio

Címkék:
gmo, zöld, nemesítés, német, génszerkesztés,