2021. január 19. kedd Sára, Márió

állat (4. oldal)

Májusban az agrártermékek termelőiár-szintje 1,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a növényi termékek ára 1,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és állati termékeké 10,0 százalékkal...
Elfogadta az Európai Parlament mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottsága a 2012-2015 közötti európai uniós állatjóléti stratégiával kapcsolatos jelentését, de elvetette a hízott libamáj betiltását célzó javaslatot - jelentette...
A jövő évi költségvetésből 2,6 milliárd többlettámogatást nyújt a kormány a sertéságazat erősítésére – jelentette be Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Magyar Állattenyésztők Szövetségének küldöttközgyűlésén...
Áprilisban az agrártermékek termelőiár-szintje 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a növényi termékek ára 8,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és az állati termékeké 11,1 százalékkal...
Május 18-ától - azaz péntektől - utalja át az anyatehéntartáshoz (termeléshez) kötött támogatását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) - közölte az MVH pénteken az MTI-vel.
Idén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei halmozottan hátrányos helyzetű település, Ároktő részesülhetett elsőként a Minden Gyerek Lakjon Jól! alapítvány élőállatokból álló adományából - írja az agrarunio.hu.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2012-ben is meghirdeti a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatást, amelyre az idén 100 millió Ft-ot fordít - írja a VM sajtóirodája.
2012. április 30-án éjfélig – a munkaszüneti napok miatt gyakorlatilag május 2-ig - lehet postázni az első negyedévre vonatkozó, a baromfi és a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatási kérelmeket a Mezőgazdasági...
Az előző hónapok dinamikáját követve februárban az agrártermékek termelőiár-szintje 4,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A magyar háziasszonyok a húsvéti füstölt szezonáru bőséges választékával találkozhatnak a boltokban. A sokféle elnevezés közötti eligazodásban, a címkén szereplő szakszavak értelmezésében, a minőség és az ár összefüggésének...
Az orosz állategészségügyi hatóságok keddtől megtiltották az országukba történő szarvasmarha-, juh-, kecske- és sertésbehozatalt az eu-s tagállamokban terjedő Schmallenberg vírus miatt, az állatszállítmányok megfelelő uniós állatorvosi...
Hollandia délkeleti részében 42,700 pulykát öltek le vasárnap egy baromfitelepen, miután a madárinfluenza H5-ös vírusát mutatták ki a farmon - közölte az ország mezőgazdasági minisztériuma.
Jelentős mértékben nőttek 2006 óta a baromfitermelés és -feldolgozás költségei, míg az árak ennél jóval kisebb mértékben emelkedtek; emiatt, és az uniószerte tapasztalható hiány miatt is nyár elejéig három lépésben drágul majd...
Az agrár szaktárca még az idén elindítja a kérődzők szerkezetátalakítási programját - írja a VG.hu.
Brüsszel, 2012. február 29. – Számos olyan esetről van tudomásunk, amikor bizonyos állatok és növények természetes környezetükön kívül is meghonosodtak, és ma már olyan gyors ütemben szaporodnak, hogy fenyegetést jelentenek...
A juh- és kecsketartók már csak két napig jelentkezhetnek támogatásért. 2012. február 1. és február 28. között támogatási kérelmet nyújthatnak be állataik elektronikus egyedi jelölését biztosító eszközök beszerzéséhez, illetve...
Az állattartóktól rendkívüli helytállást követel a zord időjárás. A nagy fagyokat ígérő következő napokban különösen oda kell figyelni az állatainkra! – hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara Állattenyésztési Osztálya.
Már postázhatók azok a kifizetési kérelmek, amelyek a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzésének támogatására vonatkoznak. Az érintetteknek erre február 28-ig van lehetőségük – olvasható...
A magyar hatóság információi szerint a törökök törlik az élőállat import felfüggesztését Magyarországról.
A juh- és kecsketartók 2012. február 1. és február 28. között támogatási kérelmet nyújthatnak be a juh és kecskeállomány elektronikus egyedi jelölését biztosító eszközök beszerzéséhez illetve a beszerzés költségeinek részbeni...
Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu