2019. november 12. kedd Jónás, Renátó

árpa (4. oldal)

Ahogy az előrejlezések megjósolták, Oroszország valóban az elmúlt 40 év legnagyobb gabonatermését tárolhatta be tavaly: 134 millió tonnát.
Évente akár hat alkalommal is képesek termést hozni a legfontosabb szántóföldi növények egy új nemesítési eljárásban, amellyel kutatók az új növényfajták létrehozását igyekeznek felgyorsítani. Az új technika olyan növényfajták...
Összesen 7,3 százalékkal haladták meg októberben a mezőgazdasági árak az egy évvel korábbi szintet. Kiugró mértékben drágult például az ipari alma és a tej, a sertésárak viszont csökkentek. Január–októberben az árak 4,5 százalékkal...
Összesen 2,1 százalékkal csökkent az idén a hazai mezőgazdaság kibocsátásának értéke. Ezzel megtört az évek óta tartó növekedési trend. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a növénytermelés és az állattenyésztés teljesítménye...
Idén 8,7 százalékkal kevesebb, 7,2 millió tonna kalászos gabona termett a tavalyinál 10 százalékkal kisebb területen. Az összes kalászos gabonatermés 73 százaléka búza volt 2017-ben, hektáronkénti 5440 kilogrammos termésátlaga pedig...
Idén 15-20 százalékkal lett alacsonyabb a búza átlaghozama Zala megyében az előző évhez képest. A napokban learatták ugyanis a búza több mint 80 százalékát, amelynek a nagy részét már fel is bálázták. A megye egyese részeiben azonban...
Ötödével lesz kevesebb idén a gabonafélék terméshozama a sok éves átlaghoz képest Szlovákiában. A búzánál 4,6 tonna hektáronkénti hozamra számítanak a tavalyi 5,6 tonnához képest.
Évek óta nem látott aszály pusztítja a gabonákat Észak-Koreában, és a régóta tartó szárazság miatt veszélybe került az élelmiszerbiztonság is. Azonnali intézkedésekre lenne szükség, hogy a lakosság élelmiszerellátása megoldódjon....
Nyomott indulóárak alakultak ki az őszi árpánál a betakarítás idejére, de a szezon tavaly is hasonlóan kezdődött. Kisebb termésmennyiség, viszont jó minőség várható idén ebből a kalászos gabonából, ám a nyomott árak korántsem...
Az őszi árpa minősége kiváló, és valószínűleg jó lesz a búzáé is az agrártárca szerint. A május végi meleg időjárás miatt hamarabb kezdődött az aratási szezon az idén.
Az őszi árpa negyedét már betakarították Békés megyében, de sem a termés mennyisége, sem a felvásárlási árak nem alakulnak kedvezően a gazdák számára. Legalább 20 százalékkal kevesebb gabona kerül a raktárakba, amelynek tonnájáért...
Másfél száz hektáron égett egy árpatábla szerdán Várbalognál, a tűz több szomszédos gabonatáblát is veszélyeztetett. A terület több mint felét megmentették, a katasztrófa oka egyelőre nem ismert.
Nettó 92 200 forintos tájékoztató árat tett közzé a tavaszi kalászos vetőmagok egy tonnájára vetítve a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az ár csak ajánlott, a végső árat a szerződő felek határozzák meg.
Egy-két napon belül befejeződhet az őszi búza aratása, a hektáronkénti hozam jobb lesz az előzetesen vártnál, a nyári betakarítású gabona mennyisége az idén mintegy 8 millió tonna lehet, 30 százalékkal haladhatja meg az ötéves átlagot...
A Júdeai-sivatagban talált 6000 éves magvak genetikai vizsgálata alapján a mai Izrael területére teszi az árpa több mint tízezer évvel ezelőtti háziasítását egy nemzetközi kutatócsoport – írja az MTI a Háárec című újságra...
Várakozáson és átlagon felüli gabonatermés várható az idén a Földművelésügyi Minisztérium szerint. A mintegy egymillió hektáron vetett őszi búza huszonöt százalékát már betakarították, a termésátlag 5,5 tonna hektáronként....
Nettó 97 ezer forintos tonnánkénti tájékoztató árat hirdetett a tavaszi kalászos növények vetőmagjaira a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A szervezet szerint közepes vetőmagkeresletre lehet számítani 2016-ban...
Kifejezetten jó állapotban vannak az őszi vetések, kedvezően hatott a növényi kultúrákra az utóbbi időszak csapadékos időjárása. Egyelőre úgy tűnik, a belvíz sem okozhat gondot.
Kizárólag Magyarországról származó árpát használ fel a jövő évtől a Soproni söröket gyártó Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. A kötelezettségvállalás 20 évre szól, és arra épül, hogy a magyar árpa az alacsony vegyszerhasználat...
Az idén 4,6 százalékkal kisebb területen, az előző évinél 2,8 százalékkal több, összesen 7,5 millió tonna kalászos gabona termett Magyarországon. A termésátlagok – a rozs kivételével – felülmúlták az előző évit. A...

A szakértő szemével

Támogató:

Agrárszektor Konferencia 2019

Most még kedvezményes áron >>

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu