2021. április 16. péntek Csongor

Bővítés

Budapest jórészt az ipart vonzó Dunának köszönheti mai lüktető életét. Ha élő szervezethez hasonlítjuk fővárosunkat, akkor kijelenthetjük, hogy egészségének fenntartásában, mi több, jobbításában éppen azok az iparterületek játszhatnak...
Közel 320 millió forint támogatással bővítette baromfifeldolgozó kapacitását, illetve új hűtőházat is épített a becsehelyi Varga-Szárnyas Kft. - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
Új gyártócsarnokot épített és bővítette eszközparkját a gép- és gépalkatrész gyártással foglalkozó Agro Line Kft. Kiskőrösön, közölte a cég kereskedelmi vezetője az MTI-vel.
Több mint hétszázmillió forintból csarnokkal és raktárral, energetikai fejlesztéssel és eszközbeszerzéssel bővítette kapacitását bócsai telephelyén a Weinhaus borászati Kft. - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.
Az Európai Bizottság egy sor új jogalkotási javaslaton dolgozik majd 2020 első félévében, amelyek a tervek szerint az Európai Parlament elé kerülnek. Az agrárium szempontjából ezek lesznek a következő hónapok legfontosabb javaslatai.
A baromfiágazat 2020-2025 közötti fejlesztési lehetőségeit bemutató stratégiát készítettek a szakmai szervezetek, a tervet Nagy István agrárminiszter bemutatta a Világgazdaságnak is. A miniszter kijelentette, hogy "ha növelni akarjuk baromfitermék-kibocsátásunkat...
Magyarország a világon az elsők között ismerte fel a génmegőrzés fontosságát, ezáltal a kormányprogramban a genetikai erőforrások megőrzése mind a vadonélő, mind a mezőgazdasági haszonállataink és növényeink területén kiemelt...
A Talentis Agro Holding növekedési terveinek megvalósítását Makai Szabolcs segíti stratégiai vezérigazgatóként július 1-jétől. A tavasszal megfogalmazott mezőgazdasági fejlesztések és az élelmiszeripari portfólió bővítése a stratégiai...
Bővíti az Országos Iskolakert-fejlesztési Programot az Agrárminisztérium, ami azt jelenti, hogy a jövőben is támogatni kívánják azt, valamint kiterjesztik az óvodákra is. A tárca fontos célkitűzése a városi zöldfelületek megőrzése...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága – az ingyenes szakmai programsorozata keretein belül – meghirdeti a „Tanuljunk együtt! - Zöldség-gyümölcs feldolgozás” elnevezésű rendezvényét.
Ötvenmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a „Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban” című pályázati felhívás a Vidékfejlesztési Programban. A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2-től...
A kormány 3,4 milliárd forinttal támogatja a Master Good Kft. kisvárdai baromfi-feldolgozó üzemének 15 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházását - jelentette be tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Kiemelte...
Új szárítót épített szerencsi területi központjában az Andrej Babis cseh milliárdos üzletember tulajdonában lévő bábolnai IKR Agrár Kft., amely a második helyet foglalja el a hazai agrárintegrátori piacon a Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató...
Befejezi a sörgyártást Martfűn a Heineken, Sopronban viszont bővíteni fognak. A martfűi üzemet disztribúciós és logisztikai központtá alakítják át.
A mezőgazdasági kereskedelmi kapcsolatok bővítéséről, valamint a kutatás-fejlesztés lehetséges közös formáiról egyeztetett Irán és Magyarország. Magyarország jó lehetőséget lát az agrárexportra a közel-keleti országba.
Kétmilliárd forintos beruházással új raktár épít a Coca-Cola HBC Magyarország dunaharaszti központjában. A növekedéssel ez a bázis lesz a legnagyobb élelmiszeripari raktár Magyarországon.
Szeletelőrészleggel és oktatóközponttal bővítette bicskei húsüzemét a Spar, 1,7 milliárd forintnyi saját erős beruházással. Utóbbi az egyre égetőbb szakemberhiány orvoslását célozza.
Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu