2021. május 16. vasárnap Mózes, Botond

Becslés

Elkezdődött hétfőn Romániában a tízévenként végzett agrárcenzus, amelynek során várhatóan 3,2 millió gazdaságról és farmról gyűjtenek adatokat a számlálóbiztosok - közölte Tudorel Andrei, a román országos statisztikai intézet...
Már 11 hónapja folyamatosan emelkednek a nemzetközi élelmiszerárak – többek között a cukor és a gabonafélék ára is felfelé mozdult, jelentette be az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
A globális borfogyasztás 2002 óta nem volt olyan alacsony szinten, mint 2020-ban – ezt mutatják a legfrissebb adatok. A legtöbb bort továbbra is három európai országban termelik: Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban.
A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) szerint rekordszintű lehet jövőre a globális gabonatermés, és ezzel gyakorlatilag megegyező lesz a kereslet.
A vadat a természet szerves részeként kezeli a Pilisi Parkerdő új kezdeményezése, amelyben a vadászat célja nem elsősorban a trófeaszerzés, hanem az erdő egészségének megőrzése. Ebben a rendszerben nem lesznek vadkárelhárító kerítések...
Az ELKH ATK Talajtani Intézetének vezetésével megújították a talajok vízgazdálkodási tulajdonságait becslő módszereket. A könnyen mérhető vagy már ismert talajtulajdonságokból becslési függvények segítségével számított, a talaj...
A mezőgazdasági termelés 2020-ban az előző évi áron 2,2 százalékkal csökkent, folyó áron viszont a 7,2 százalékos áremelkedés jóvoltából 4,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A növénytermesztés változatlan áron...
Szamócaszámláló drónt fejlesztettek ki a belgák. A Flanders Make nevű feldolgozóipari kutatóintézet olyan repülő drónt hozott létre, ami a mesterséges intelligenciájának köszönhetően a levegőből képes megszámolni a bogyókat. A...
A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) kissé rontotta a 2020/21-es szezonra vonatkozó globális gabonatermés-várakozását novemberi előrejelzéséhez képest, de a mennyiség így is rekordszintű lehet.
Elkészült a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első, a magyar mezőgazdaság 2020-as évére vonatkozó becslése. A szakemberek szerint idén 4,1%-kal nőtt a mezőgazdaság kibocsátási értéke, a termelési volumene pedig 2,1%-kal csökkent...
A magyar mezőgazdaságban régóta súlyos gondot okoz a munkaerőhiány, a koronavírus-járvány pedig csak tovább rontott a helyzeten, de aztán egy rendeletmódosítással megengedték, hogy a környező országok egész területéről idejöjjenek...
A kajszibarack-, őszibarack- és nektarintermés Európában a becslések szerint alacsonyabb lesz, mint tavaly, mely nagyrészt az időjárási körülmények (enyhe tél, késői fagyok) eredménye. Emiatt barackfronton Európa országait, és a világ...
Bőséges szőlőtermést jósoltak a környékbeli hegyközségek gazdái és a Kárpát-medencei borrendek képviselői az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban Szent Vince napjához kapcsolódó ünnepségen szombaton.
Egy óriási méhkaptárnyi, 60-70 ezer méhet távolítottak el egy ausztrál ház tetőszerkezetéből. A szakembereket a házban lakó pár riadóztatta, mivel zümmögést hallottak a mennyezetből.
Mintegy 2700 fő bevonásával kutatja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a magyar élelmiszerfogyasztási szokásokat. Az országos felmérésre most további érdeklődők, elsősorban 18 év alattiak jelentkezését várja a hatóság....
Nem tudod kibabrálni a magyar kajszibarackkal az időjárás, az idei termés ugyanis a közepesnél jóval jobb, nemcsak minőség, de mennyiség tekintetében is. A jövőben az lenne a cél, hogy minél jobban széthúzódjon a gyümölcs termelési...
250 és 900 forint között mozog a magyar kajszi kilónkénti ára a szegedi Mars piacon - derül ki a délmagyar.hu oldaláról, akik a kínálatot vizsgálták a napokban. Mint írják hatalmas a kajszibarack-kínálat, a legméretesebb fajtát kilónként...
A legóvatosabb előrejelzések szerint is legalább 16 százalékkal több gabonaféle teremhet idén Oroszországban, mint tavaly. Ezen belül búzából minimum 10 százalékos a növekedés esélye, legalábbis az orosz becslések szerint. Sorra...
A szokatlanul meleg tél és az elenyésző fagykárok jó terméskilátásokkal kecsegtetnek a legnagyobb európai búzatermelő régiókban a Reuters hírügynökség kereskedők és piaci elemzők körében végzett felmérése szerint.
A Fekete-tenger térségében gazdálkodóknak 2018-ban sem volt okuk a panaszra, a terméseredmények jónak voltak mondhatóak, idén pedig annál is jobbat várnak. Lassan véget ér a tél, már sejthető a gabonafélék vetésterületének nagysága...
Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu