2020. január 24. péntek Timót

Beruházás (7. oldal)

A mezőgazdasági beruházások értéke az Agrárgazdasági Kutató Intézet által felmért körben 2017-ben 3,1 százalékkal növekedett az előző évi tényadatokhoz mérten. Nincs tehát nagy boom, amit érthetővé tesz az is, hogy a beruházások...
Több mint 43 milliárd forint volt a Kométa forgalma 2017-ben. A kaposvári húsüzem beruházásai az elmúlt 10 évben elérték a 8 milliárd forintot.
Felszámolást kezdeményeztek a tiszapüspöki Kall Ingredients Kft. ellen - írja az Index. A társaságban 6 százalékkal részesedik a Mészáros Lőrinchez köthető Opus Global Nyrt. Egy kivitelező több mint félmilliárd forintot követel...
Hetven kilométer hosszú kerítés felállítását tervezi Dánia az ország német határánál, ahol az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát terjesztő vaddisznók bejutását próbálnák megakadályozni. A lengyel kormány 1200 kilométer hosszú...
Traktorokkal tüntettek a gazdák a napokban Brüsszelben a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni reformja miatt. A tiltakozás ugyanakkor az Európai Unió és Dél-Amerika közötti szabadkereskedelmi egyezmény létrejötte ellen is szólt. A tüntetés...
Tízmillió eurós beruházási tervet hagyott jóvá a sárvári Sága Foods Zrt.-nél a cég tulajdonosa. A fejlesztésekkel erősítenek a sonkapiacon is.
Trendfordulót jelez a mezőgazdasági árak növekedésének lassulása. A világszintű túltermelés miatt fokozatosan csökkenő árakra lehet számítani a növénytermesztésben és az állattenyésztésben egyaránt, amivel szemben a magyar gazdák...
Zavaros tulajdonviszonyok, féléves engedélyeztetés, drága beruházás - ezek a legfőbb akadályai az öntözőberendezések telepítésének. Növekvő hozamok, stabil termelés, ütemezhető betakarítás, elégedett ügyfélkör, rentábilis termelés...
Összesen 836 millió forintos támogatást nyújt a kormány a zalaegerszegi Zalaco Sütőipari Zrt.-nek. A cég 4 milliárd forintos beruházást hajt végre.
Az elkövetkező tíz évben ötvenezer új álláshely jöhet létre a magyar mezőgazdaságban az agrárminiszter szerint. Tény, hogy 2010-hez képest máris 30%-kal többen dolgoznak az ágazatban.
A tojás ára emelkedett legjobban – 33 százalékkal – tavaly decemberben az egy évvel korábbihoz képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint, de jelentősen nőtt a tej és a gyümölcsfélék ára is. A mezőgazdasági...
Több pénz, több foglalkoztatott, több beruházás - lényegében csupa jó hírrel szolgált a tárcavezető.
Hiába választható az egyszerűsített foglalkoztatás, az országot járó, legálisan működő brigádok nehezen találnak munkát. Pedig az ültetvények metszésére már december óta keresik az embereket, ám sajnálják megadni érte az ezer...
Mintegy 100 milliárd forint bevételcsökkenést okozott a gazdálkodóknak, hogy 2 millió tonnával kevesebb gabona termett 2017-ben. Valószínűsíthető, hogy egyes termelőknek át kell tervezniük beruházásaikat a kisebb bevétel miatt.
Legkésőbb 2025-től nem forgalmaz majd ketreces tartásból származó tojásokat a Spar Magyarország. Ezzel egyidejűleg pedig bővítik a szabad tartásból és biotartásból érkező tojások választékát. Ausztriában a SPAR már 2004 óta nem...
A Brexit után még öt éven keresztül biztosítaná a brit kormány a mezőgazdasági termelőknek azokat az agrártámogatásokat, amelyeket eddig az európai uniótól kaptak. Az átmeneti időszakra addig lehet szükség, amíg a britek felállítják...
Egyre több olyan traktort használnak az Egyesült Államokban, amelyek működtetéséhez nem kell vezető és nincsen rajtuk fülke sem. Magyarországon egyelőre az úgynevezett automata kormányzás terjed, amely pontosabb üzemeltetést tesz lehetővé...
Mintegy 38 milliárd forintot ítélt oda 838 mezőgazdasági termelőnek a Miniszterelnökség terménytárolók építésére a Vidékfejlesztési Programban (VP). A beérkezett kérelmeket folyamatosan bírálják el, így a támogatott projektek száma...
Palackonként 50 ezer forintba kerül ma a hazai kereskedelmi forgalomban kapható legdrágább pezsgő, de már az ezer forint körüli, közepes árkategóriában is jó minőségű pezsgőkhöz lehet jutni – nyilatkozta az agrárszektor.hu-nak...
A mezőgazdasági termékek árainak mozgása és a lokális időjárási problémák ellenére a gazdálkodók többsége elégedett az idei, eseménytelennek semmiképp nem mondható év eredményeivel, s legtöbbjük már a következő év teendőit...
Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu