2020. szeptember 22. kedd Móric

Borász

A Villányi borászok alkalmazkodnak a megváltozó körülményekhez, ezért egyre nagyobb arányban próbálják meg kiváltani az élő munkát a rendelkezésükre álló technológiai lehetőségekkel. A szüret kellős közepén mindenesetre úgy...
A 2018-as rekordmennyiség után, 2019-ben világszinten 263 millió hektóliter bor került a pincékbe, a termelés visszaesett a 2014-2018 évek átlagára.
A koronavírus-járvány következtében visszaeső turizmus és vendéglátás nyomán a borászok 2,2 milliárd forintnyi támogatási kérelmet nyújtottak be az agrártárcához, amely az eredetileg biztosított, 1,8 milliárd forintos keretet kiegészíti...
Európában minden ötödik bor hamis. Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZNTH) elnöke az InfoRádiónak elmondta, ezek a termékek 800 milliárd forintos kárt okoznak a közösség borágazatának. Magyarországon is egyre több...
A koronavírus előtt a magyarországi borfogyasztásnak csak a fele történt otthon, a pandémia időszakában azonban jelentősen megnőtt ez az arány. A borászok azt remélik, hogy az internetes rendelések mennyisége nem apad el most sem, amikor...
Mindenki, főleg a rozét készítő borászok, előszeretettel mondja, hogy a rozé töretlenül népszerű, és évről évre nő ennek a borstílusnak a rajongótábora, ezzel együtt pedig az eladási számai is. Vajon igaz ez? És milyen irányzatokra...
Évek óta szeretnék elérni a borászok, hogy a magyar helyesírás általános szabályai szerint is nagy kezdőbetűvel írják a szőlő- és borfajták nevét. Mindmáig sikertelenül. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi intézete...
Várhatóan őszre elkészülhet az új bortörvény, amelytől az ágazat fehéredését és a fogyasztók pontosabb tájékoztatását várják. A törvény, amelyet ősszel már el is fogadhatnak, ugyanakkor idő- és költségmegtakarítást hozhat...
Nincs két egyforma kadarka, és még egy borvidéken belül sincs két azonos értelmezés erről a fajtáról. Hogy részletes beszámolót adhassunk erről a szőlőfajtáról, az Agrárszektor Szekszárdra utazott, a kadarka „fővárosába”...
Ha egy család kizárólag szőlőtermesztéssel foglalkozik, akkor legalább két évtizede folyamatosan csökken a jövedelme, ez az oka annak, hogy a kisebb gazdaságokban tulajdonképpen kényszerré vált a borászkodás. Igazán sikeres viszont...
Megérezte az értékesítésben az éttermek bezárását a soltvadkerti Frittmann Testvérek Kft. Ugyanakkor nem bocsátottak el egy munkavállalót sem, és idén is a tavalyival megegyező mennyiségű szőlőt vásárolnak az általuk integrált...
A koronavírus-járvány miatt még mindig a pincékben pihen a hazai és az európai uniós borászok készleteinek java, holott lassan megkezdődik a szüreti időszak. A feleslegtől a lepárlóüzemek szabadíthatják meg a termelőket, a válságmentő...
Áts Károlyt, a tokaj-hegyaljai Áts Családi Pincészet tulajdonosát választotta meg az év borászának az ország 50 legjobb borásza pénteken. A 2020-as Borászok borásza verseny első díját Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség...
Három éve rendelték el Badacsony szőlős dűlőin az első növényvédelmi karantént, az aranyszínű sárgaság ugyanis olyan mértékben terjedt az itteni tőkéken, hogy azokat tömeges pusztulással fenyegette. A kórokozójának gyors terjedését...
Célegyenesbe ért a Borászok borásza verseny: június 26-án derül ki, hogy 2020-ban ki lesz a Borászok borásza, ki kapja a Jövő Borásza Ösztöndíjat és hogy ki lesz a Borászok Barátja díj várományosa.
A Kárpát-medence valamennyi borvidékéről érkezett, jellegzetes helyi szőlőfajtákból készült fehérborok házasításából készíti el az Összetartozás borát a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete.
Komoly problémát okozhat az aszály az alföldi területeken található szőlő­ültetvényekben, ebben a térségben ugyanis nincs elegendő nedvesség a talajban, így a szőlő gyökerei nem tudják megfelelő mennyiségű vízzel ellátni a növényt....
Szlovákiában a borászok legkevesebb 80 százalékát sújtja a koronavírus okozta válság. Mivel leálltak a harmadik országokba irányuló exporttal, ezzel a piacon legkevesebb húszmillió hektoliter borfelesleg keletkezett. Annyi a bor az országban...
Akár 60-80%-kal is visszaeshetett a hazai borászati vállalkozásoknál a minőségi borok értékesítése amiatt, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válsághelyzetben a vendéglátóhelyek és a szállodák is bezártak. Az olcsó palackos...
Soha nem tapasztaltak még akkora pénzügyi válságot a magyar szőlő-és borágazatban, mint amekkorát most okoz a koronavírus-járvány. Félő, hogy csak karácsonyra állhat helyre a helyzet a gasztronómiában, ezért sok pincészet és borászat...

Agrárszektor Konferencia 2020

Most még a legkedvezményesebb áron

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

Koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu