2019. szeptember 16. hétfő Edit

Európai unió (3. oldal)

Évente mintegy 500 kilogramm háztartási hulladék keletkezik személyenként az Európai Unióban. Magyarországon ez a mérték az EU-átlag alatti, 385 kilogramm volt tavaly, a vizsgált 25 országból ötben azonban meghaladta a 600 kilogrammot...
Új közlekedési folyosó létrehozását tervezi Ukrajna, amely a tervek szerint a Fekete-tengeri kikötőket köti majd össze az Európai Unió tagállamaival. Az ország az új szakasz építését két éven belül szeretné befejezni. A fejlesztésnek...
Mintegy 27 millió tonna kukorica exportját tervezi Ukrajna a 2018-2019-es gazdasági évben. Az ukrán rekordtermés nagy részét az Európai Unióba, Kínába és Egyiptomba szállítják majd az ukrán cégek.
Jelenleg mindössze 262 gramm friss gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak a kisgyermekes családok naponta, ezzel a számmal pedig Magyarország az utolsók között van az Európai Unióban. A fogyasztás növelése érdekében a Nemzeti Agrárgazdasági...
Továbbra is nagy a kockázata annak, hogy a külföldről Magyarországra érkező utasok veszélyes növénykárosítókat hurcolnak be. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Liszt Ferenc...
Betiltaná a haszonállatok ketrecben tartását egy polgári kezdeményezés az Európai Unióban (EU). Ahhoz, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzon az üggyel, a szervezőknek egy éves alatt legalább egymillió aláírást kell összegyűjteniük....
Hiába tud ma már valamilyen digitális technológiát minden mezőgazdasági gép, ezek több mint 60 százalékával nem élnek a magyar gazdák. Ennek egyik oka, hogy a idősebb generáció kevésbé fogékony az agrárdigitalizációra, ezért...
A fogyasztóknak kell eldönteniük a Visegrádi Országok (V4) agrárkamarái szerint, milyen típusú étkezési tojásokat kívánnak vásárolni a kereskedelemben. A Baromfi Termék Tanács (BTT) szerint nemzetközi szinten is fel kell lépni az ellen...
Duplájára - 25-ről több mint 50 százalékra - nőtt tavalyhoz képest az amerikai szójabab részesedése az Európai Unió behozatalában. Így az Egyesült Államok vált a legnagyobb szójaexportőrré az uniós piacon.
Betiltaná a kanadai kormány a Syngenta és a Bayer neonikotinoidos növényvédő szereit, mivel ottani vélemények szerint e hatóanyagok a vízi rovarok és a méhek egyre nagyobb mértékű pusztulását okozzák. Kanada arra tett javaslatot, hogy...
Csaknem 290 millió dolláros kártérítést köteles fizetni a Monsanto vegyipari óriás a Roundup nevű gyomirtó szer egyik áldozatának. A közelmúltban a német Bayer tulajdonába került óriásvállalat ugyanis nem tájékoztatta vásárlóit...
A magyar gazdaságok csaknem 82 százaléka nem érte el az 5 hektárt 2016-ban, és mindössze a kevesebb mint 4 százalékuk volt 50 hektárnál nagyobb. Az Európai Unióban is hasonló a helyzet, mivel a gazdaságok kétharmada 5 hektár alatti. A...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság, különösképp a labdarúgó világbajnokságra (VB) kiutazók figyelmét, hogy az afrikai sertéspestis betegség miatt Oroszországból állati eredetű terméket tilos...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint fontos, hogy a fordított áfa lehetősége megmaradjon az Európai Unión belül, 2018. december 31-én ugyanis lejár a gabonákra és egyes olajnövényekre alkalmazott fordított áfafizetési rendszer....
Húsz tagállam, köztük Magyarország is aláírta azt a dokumentumot, amely az uniós agrártámogatások jelenlegi szintjének fenntartásáról szól, a következő többéves keretköltségvetésben ugyanis 5 százalékkal kevesebb lenne a Közös...
Kis híján súlyos következménye lett annak, hogy egy tehén a közelmúltban átsétált Bulgáriából Szerbiába. Az állat ugyan magától visszatért, de az Európai Uniós szabályok szerint le kellett volna ölni, mivel ez esetben állategészségügyi...
Olyan szexferomonokat termelő növényeket állítottak elő kutatók, amelyek természetes módon képesek megakadályozni a rovarok szaporodását a haszonnövényeken. A "szexi növények" gyakorlati alkalmazásával egyes vélemények szerint helyettesíteni...
Az Aldiban, az Auchanben és a CBA-ban kapható földieperben talált a legmagasabb koncentrációban növényvédőszer-maradékot a Tudatos Vásárlók Egyesülete. Habár a vegyszertartalom mindegyik mintában az Európai Uniós határérték alatt...
Határozottan ellenzi a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Európai Bizottság nyilvánosságra került javaslatát, amely szerint a jövőben csökkentenék az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) forrásait. A kamara felszólítja az uniós döntéshozókat...
Újabb üzletágakat adott el a Bayer a BASF-nek több mint 1,5 milliárd euróért annak érdekében, hogy a régóta tartó, 66 milliárdos Bayer-Monsanto fúzió 2018 első félévében lezárulhasson. Az üzletre azért volt szükség, hogy a Bayer...

A szakértő szemével

Támogató:

Agrárszektor Konferencia 2019

Most extra kedvezményes áron >>

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu