2020. február 22. szombat Gerzson

Földbérlet

Nemes ügy, de sokba kerül az államnak a külföldiekkel kötött haszonbérleti jogviszonyok azonnali és kártérítés nélküli felmondása. A magántulajdon szent, elvenni csak kártérítés mellett lehet - döntött nem régiben az unió, most...
2018-ban az előző évit meghaladó ütemben folytatódott a termőföldárak növekedése. A mező- és erdőgazdasági területek ára átlagosan 11%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb művelési ág, a szántó átlagára...
Alacsony betéti kamatok, jogi hézagok, Kelet-Németország sajátosságai - ezek az okai annak, hogy egyfolytában nő a szántók ára Németországban. Mindez sok tanulsággal szolgál a hazai folyamatok megértéséhez is. Andreas Tietz, a Thünen-Institut...
A szarvasmarhák átlaglétszámának igazolását mostantól a webALI felületén is meg lehet tenni. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fejlesztésének köszönhetően az igazoló dokumentumot ezentúl nem szükséges írásban...
2019-ben lejárnak azok a földhaszonbérleti szerződések, amelyeket a 2014-ben hatályba lépő földtörvény előtt sebtiben kötöttek. Mivel a magyar szabályozás egyetlen földhasználó számára sem engedélyez 1200, illetve kivételes esetben...
A Portfolio Agrárszektor konferencia második napja egy több órás földpiaci blokkal kezdődött. A téma igencsak aktuális, hiszen nemrégiben került nyilvánosságra a földforgalmai szabályozást módosító törvényjavaslat, melynek egy-egy...
Közös megegyezéssel kell módosítaniuk földhaszonbérleti szerződéseiket a piaci szereplőknek, ha az idei haszonbérleti díjak meghatározását a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) augusztusi búzapiaci átlagárához kötötték. A BÉT ugyanis...
Szélesebb körben mentesülhetnek ezután a gazdálkodók a vagyonátruházási illeték alól, ha haszonbérlettel terhelt termőföldet vásárolnak. Emellett megszűnt annak a lehetősége, hogy egyesek visszaélésszerűen hivatkozzanak az ökológiai...
A brit érdekeltségű ikrényi Inícia Zrt. külföldi tulajdonosai állnak annak az újabb uniós eljárásnak a hátterében, amelyet az Európai Bizottság folytat Magyarország ellen az állami földek haszonbérbe adási gyakorlata miatt. Az Inícia...
Vezetői megbízatásának visszavonását kérte a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatója, Szilágyi Gábor munkáltatójától, Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől augusztus 31-ei hatállyal. A Népszava szerint a lemondás összefüggésbe...
Az állami tulajdonú termőföldek bérbeadási gyakorlata miatt is feljelentések érkeztek Magyarország ellen az Európai Bizottsághoz (EB), amely egyelőre csak tájékozódik az újabb ügyben. A tavaly május elseje óta hatályos magyar földforgalmi...
Elképesztő mértékű a különbség abban, hogy a magyarországi háztartások mekkora éves jövedelemre tesznek szert a mezőgazdaságból. A legjobban kereső háztartások tagjai fejenként átlagban több mint 90 ezer forinthoz jutnak, míg mindenki...
Az idén további 40 ezer hektár földterületre hirdet pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő.
Mást mondott a törvény, mást a kormányrendelet.
A földművesek nyernek, az agrárcégek és az "egyszerű" állampolgárok buknak.
Szeptember 30-ig jelenthetik be adataikat büntetés nélkül a földhasználók a földhivataloknak. Októbertől 20 ezer forintos bírságot szabhatnak ki.
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellenőrző bizottsága (NFA EB) nem észlelt törvénytelenséget, illetve szabálytalanságot a földalapkezelő tevékenységében
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet összesen 65 ezer hektár állami földet kíván haszonbérletbe adni, ebből 40 ezret hirdetett meg, 25 ezret pedig már másfélezer szerződéssel bérbe is adott.
Saját kezükbe vették a törvényt a kajászói gazdák, miután állításuk szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium, pontosabban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nem reagált megkeresésükre, amiben a helyi földbérleti szerződésekben...
Megkezdődött a földhaszonbérleti pályáztatás harmadik szakasza - mondta Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa szerdán sajtótájékoztatón.

A szakértő szemével

Támogató:

Agrárium 2020 Konferencia

Az agrárium jelen és jövője

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu