2021. március 2. kedd Lujza

Fűszerpaprika

Az őrölt fűszerpaprika hiába a magyar gasztronómia egyik legmeghatározóbb eleme, hiába hungarikum a szegedi és a kalocsai fajta, az ágazat nincs túl jó helyzetben Magyarországon, a piacra pedig csak úgy ömlik az olcsó import áru. A HelloVidék...
Ebben az esztendőben lényegesen kevesebb fűszerpaprikát szüreteltek a termelők, mint egy évvel korábban. Erről értesültek a húsfeldolgozók, éttermek, nagy konyhák és a háztartási fogyasztók is. Ezért a megrendelők - főként a minőséget...
Aji Charapita, Lemon Drop, Naga Viper, Carolina Reaper. Aki szereti az erős chilit, annak ezek a fajták ismerősek, míg sokaknak a név helyett maximum a fülük cseng, hogyha gyanútlanul beleharapnak egy-egy igazán pikáns paprikába. Egy hódmezővásárhelyi...
Megjelent a Magyar Államkincstár 32/2020. (IV.28.) számú közleménye a fűszerpaprika-termelők mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásának igénybevételéhez szükséges 2020. évi nyomtatványok rendszeresítéséről.
A jogalkotók kiegészítették a 152/2009 (XI.12) évi FVM rendeletet, a füstöltfűszerpaprika-őrleményről szóló 41-es melléklettel. Ez a március 25-én kihirdetett 8/2020-as agrárminiszteri rendelet tette meg, mely március 28-ától lépett...
Egy jó darabig még biztosan nem fog csökkenni a friss zöldségek ára, ami a gazdák szerint a szélsőségesen szeszélyes időjárásnak köszönhető, nem kedvez azonban az ágazatnak a munkaerőhiány sem, egyre nehezebb ugyanis kézi szedésre...
Megjelent az a Nagy István agrárminiszter által 2019. március 13-án bejelentett, 500 millió forint keretösszegű új támogatási rendelet, amely alapján a zöldség (beleértve a fűszerpaprikát is), gyümölcs, valamint gyógy- és fűszernövény...
A fűszerpaprika vetésterületének megőrzése érdekében, még idén több mint 500 millió forint támogatást kap az ágazat - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter Kalocsán a helyi és környékbeli fűszerpaprika termelőkkel folytatott...
A fűszerpaprika-termelők mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 37/2014 (IV. 4.) VM rendelet alapján a termelők a minőségi fűszerpaprika termelése céljából vissza nem térítendő mezőgazdasági csekély...
Összesen 170 millió forinttal támogatja az idén a fűszerpaprika-termelőket a Földművelésügyi Minisztérium (FM). A fémzárolt vetőmag-beszerzésekhez nyújtanak támogatást, amellyel a minőségi termelést kívánják ösztönözni.
Több mint száz fűszerpaprika-termelővel kötött szerződést a Kotányi Hungária Kft. a Csongrád megyei Mórahalmon. A cél az, hogy "100 százalékban magyar és 100 százalékban első osztályú paprika" jusson el a fogyasztókhoz. Ma már alig...
Nincs köze a Szegedi Paprika Zrt.-nek azokhoz a termékekhez, amelyeket a közelmúltban visszahívtak az amerikai kereskedelmi forgalomból lehetséges földimogyoró-allergén tartalmuk miatt. A hazai piacon meghatározó szegedi cég már hosszú...
Szépen lassan elsorvad a magyar fűszerpaprika-termelés, amennyiben az ágazatban nem változik semmi. Becslések szerint néhány százmillió forintra lenne szükség a fennmaradáshoz, a Fűszerpaprika Terméktanács 16 pontos javaslatcsomagot készített...
Uniós támogatással befejeződött a kecskeméti székhelyű Univer Product Zrt. és konzorciumi partnere, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztály fűszerpaprika nemesítési programja...
A Szegedi Paprika Zrt. paprikaőrleménye rákkeltő toxikus anyagokat tartalmazott.
Az Intersnack egyeduralkodó felvásárló a hazai piacon.
Így tették tönkre híres termékünket. Most újra lép a VM.
Késik a paprika érés hazánkban minimum három hetet, ez az idei év kedvezőtlen időjárásának köszönhető, és úgy tűnik, hogy októberben ezt a késést már be sem lehet hozni.

Portfolio Agrár Klub: Hatalmas birtokrendezés jön a magyar földeken

Kiknek kedvezhet és kiknek nem az új szabályozás?

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu