2020. április 5. vasárnap Vince

Franciaország

A koronavírus-járvány terjedése miatt lelassult francia gazdaság ösztönzése céljából a francia kormány a hazai termékek fogyasztására buzdított kedden, a mezőgazdasági miniszter pedig a kényszerszabadságon lévő és tétlenné vált...
2018-ban az Európai Unió teljes tejfeldolgozásának kétharmadát két termék uralta: a sajt és a vaj. A többi tejtermék, ideértve a fogyasztási tejet is, együttesen osztozott a maradék 33%-on. A tejfeldolgozó országok listájának élén...
A francia mezőgazdasági miniszter, Didier Guillaume bejelentette, hogy 2021-től be fogják tiltani Franciaországban a hímnemű csirkék megsemmisítését. Emellett tilos lesz a malacok érzéstelenítés nélküli kasztrálása is. Az állatjóléti...
Öt évvel ezelőtt érkezett meg Lengyelországba az afrikai sertéspestis és azóta sem boldogulnak vele. A házisertés-állományokban éppúgy jelen van a kór, mint a vaddisznókban. A németek borzadva figyelik, mint közeledik a határukhoz...
Érezhetően csökken a vágóhidak teljesítménye, mivel kevesebb a vágásérett marha Európában. A franciák dominálják ezt a piacot, ezért ha náluk 2 százalékot esik a termelés, azt minden termelő megérzi az unióban.
Európa még mindig a tavalyi rekordévről áthúzódó borkészletekkel küzd, miközben elkezdődött az idei szüret is. A legtöbb országban a mostani mennyiségre sem lehet panasz, a franciákra azonban rájárt a rúd: fagy, aszály, hőhullám...
A magyar kormány folytatja a harcot a magyar gazdák pénzéért. A hagyományosan erős mezőgazdasággal rendelkező országoknak közösen kell fellépniük a Közös Agrárpolitika (KAP) forrásainak megtartásáért és a gazdabarát, egyszerű...
A júniusi hőhullám több országban is komoly nehézségeket okoz a mezőgazdaságnak, mert azóta sem kapnak csapadékot. Ezek egyike Spanyolország, ahol egészen szeptemberig kitarthat a forróság - írja a blog.syngenta.com. A kormány tehetetlen....
Érkezik a hőség Nyugat-Európa fölé, lesz ahol 40 Celsius-fok fölé melegszik a levegő - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) hétfőn a Facebook-oldalán, az ECMWF (Középtávú Időjárás Előrejelzések Európai Központja)...
Franciaország egész területén intenzív rekordmelegre kell számítani a héten. Hétfőtől kezdve egy héten át a hőmérő higanyszála az ország legnagyobb részén napközben 35 és 40 fok közé emelkedik, és helyenként meg is haladja majd...
Romániában már csaknem kétszer akkora területet foglal el ez az olajosnövény, mint nálunk vagy Franciaországban, de az előrejelzések alapján az európai összetermés így is a tavalyi szint körül várható. Ukrajnában egy kicsivel gyengébb...
Június elsején Párizstól kicsit északra, Baillet-en-France település mellett egy pilóta gabonaköröket fedezett fel. A község polgármestere aggódik a gazdákért, nehogy a bámészkodók letapossák a búzájukat.
A mezőgazdasági területek 7,5%-án folyik biogazdálkodás és a gazdálkodók 10%-a állt át bióra – közölte az Agence Bio. Nem kevesebb, mint 2 millió (!) hektárról beszélünk. És ami a legcsodálatosabb: a gabonák, olajnövények...
A hatalmas lengyel almakészletek nem csökkennek olyan gyors ütemben, mint amennyire kellene. Április 1-jén Lengyelország frissalma-készlete még 665 ezer tonna volt. Ha csak az olasz és német készletet hozzáadjuk, akkor az már több mint 1,5...
Amint a párizsi székhelyű Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet, az OIV jelentette, a bortermelés rekordmennyiségre, 293 millió hektoliterre emelkedett világszerte, ami éppen jól jött a gyenge 2017-es eredmények után - áll a syngenta.hu...
Szinte teljesen elfogyott a magyar burgonya a boltokból, és jelenleg már csak Franciaországból és Észak-Afrikából importált áru kapható a boltokban. Habár kisebb mennyiségben már a magyar új krumpli is elérhető a piacokon, ez azonban...
Magyarország csak a 17. helyen áll azon a listán, amelyen az Európai Unió legnagyobb burgonyatermelő országai szerepelnek. Az unió országai együttesen 53 millió tonnát takarítottak be 2015-ben, amelyből Magyarország részesedése mindössze...
Magyarországon termelik a hetedik legtöbb baromfihúst az unióban a 2018-as adatok alapján. Tavaly az Európai Unióban összesen 15,2 millió tonna baromfihúst állítottak elő a termelők, amelynek 3,5 százalékát Magyarországon termelték....
A 2017-es hétezer hektáros diótermőterület várhatóan tovább növekszik Magyarországon. A KSH által gyűjtött információk szerint ugyanis a következő öt évben 300 hektár kivágását és 1700 hektár telepítését tervezik. A tavalyi...
Az Európai Bizottság javaslatára Franciaország, Hollandia, Magyarország és Svédország közös jelentéstevőként értékeli a glifozát - növényvédő szer hatóanyag - megújítását.
Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu