2022. június 27. hétfő László

Harcsa

Hazánkba látogatott a Halászati és Tengerügyi Főigazgatóság (DG MARE) főigazgatója. Charlina Vitcheva 2022. június 21-23-án az Agrárminisztérium meghívására érkezett Magyarországra, hogy szakmai látogatása keretében megismerje...
Kapitális harcsát fogott ki a Tiszából egy szerencsés horgász. Ez Magyarországon a legnagyobb pergetve fogott harcsa és a legnagyobb a Tiszából kifogott, hitelesített harcsafogás is egyben.
Növelheti a halfogyasztást a Silgen haltenyésztési rendszer, amit magyar vezetéssel dolgozott ki egy európai konzorcium - közölték a projekt felelősei a Kseris Tudástranszfer Nonprofit Kft. pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Több mint 120 étteremben és élőhalárusító helyen tartott kiemelt ellenőrzést az őszi-téli időszakban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata. Az akció során 17 esetben, azaz az ellenőrzöttek...
Március 1-jén országszerte életbe lépett a balin, a süllő, a kősüllő és a sügér fajlagos fogási tilalma (a csukáé pedig már február 1-je óta tart). A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) felhívta a figyelmet, hogy...
Az év első nagy fogása a Heves megyében esett meg, ahol egy szerencsés horgásznak egy gigantikus harcsát sikerült megakasztania. Méreteit tekintve a hal meghaladta a két métert és a hatvan kilogrammot is.
Felkészült a karácsonyi rohamra a hortobágyi halgazdaság: naponta több tíz tonna, feldolgozott, illetve élő halat szállítanak a boltokba a telelőtavakból - közölte a cég vezérigazgatója az MTI-vel. Simon Károly elmondta: az idén egy...
Jellemzően 7-15 százalékkal kell többet fizetni idén a magyar halakért, a Fővám téri piacon az élő ponty 1350-ről 1450 forintra, az afrikai bőrös harcsafilé pedig 3300-ról 3500-ra forint drágult. A külföldről importáltak ára is megnőtt...
Robogunk a karácsony felé, ami a gasztronómia szempontjából azt jelenti, hogy a legtöbb család asztalára felkerül egy méltatlanul mellőzött étel: a hal. Mindenki tisztában van a hal fontosságával, jótékony hatásaival és persze azzal...
Eddig csak legendák keringtek arról a 130-140 kilósra becsült harcsáról, amelynek még szeptember végén akasztottak be a a Hortobágyi Halgazdasági Zrt. Ohati 3-as horgásztaván. A hal méltónak bizonyult a hírnevéhez, és nemcsak hogy nem...
Horgászati korlátozások lesznek hétfőtől a Tiszán és a Tisza-tavon, november 15-től február 28-ig a Tisza-tó teljes területén tilos a harcsa horgászata, kifogása (megtartása) és a vízből történő kiemelése, valamint a vermelő halállományok...
A megnövekedett takarmányárak, a magas üzemanyag- és bérköltségek miatt drágulni fog idén karácsonyra a hal, és így az ünnepi halászlé is. A szakemberek szerint biztosan nem lesz ezer forint alatt a ponty kilója.
Nem mindennapi élményben lehetett részük azoknak a profi horgászoknak, akik egy élénksárga, banánra emlékeztető európai harcsát sikerült kifogniuk egy holland tóból. Ráadásul ez a halfajta gigászi méreteiről is ismert: legalább 2,7...
Az ágazat nehézségei ellenére lesz elegendő magyar hal karácsonykor, emellett az őszi időszakban minden horgászegyesület pontyrendelését is teljesítik - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke csütörtökön...
A Heves megyei Atkár térségében, egy nagyméretű harcsákban gazdag vízterületen végzett ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata szeptember közepén. Az éjszakai megfigyelés célpontjában...
Hazánkban kétféleképpen termelünk halat, egyrészt halastavakban, természetesebb folyamatok közt. Másrészt intenzíven, üzemi körülmények közt, a termelés minden folyamatát szigorú kontroll alatt tartva. A halastavaknál a mennyiség...
Nőtt tavaly a hazai tógazdaságok haltermelése: mennyisége 21 353 tonna volt, az előző évinél 4 százalékkal több - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) ágazati összefoglalójából.
Másfél órán keresztül ment a csata egy horgász, Bakonyi Balázs és egy 68 kilogrammos busa között. A küzdelmet végül a horgász nyerte, és sikerült szákba terelnie a kapitális példányt, ami pergetés közben, kabátba akadva jött.
A kapitális fogást a Gödöllőn az Isaszegi út mellett található Pelikán horgásztavon ejtette meg Gerőfi László, az egyesület elnöke. A 215 cm-es, 72 kg-os harcsát szemerkélő esőben, gumihallal pergetve sikerült horogra kapni. A termetes...
Harcsanevelő telepet és halfeldolgozót létesítene az Öko Fish Kft. a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcalon. A harcsanevelő a tervek szerint évi 400 tonnás hozamot érne el, a feldolgozó viszont akár évi 800 tonna hallal is megbirkózna.

Portfolio Digital Transformation 2022

Lépéskényszerben a vállalkozások: aki nem digitalizál,le fog maradni!

Tiszaújváros-Kelet-magyarországi Gazdasági Fórum 2022

Ingyenes esemény a Tisia Hotelben