2019. október 18. péntek Lukács

Közlekedés

Bioüzemanyag sokféle alapanyagból készíthető. Magyarország a kukoricából készülő etanol gyártására rendezkedett be, míg Európa nyugati fele állati zsiradékból és növényi olajokból biodízelt gyárt. A megújuló energia felhasználásának...
Májusig az összes felhívás megjelenhet a Modern falvak programban. A várhatóan hatezer beérkező pályázat eredményeként mintegy négyezer támogatási szerződés készülhet - írja a vg.hu. A program a helyi szolgáltatások fejlesztését...
Új közlekedési folyosó létrehozását tervezi Ukrajna, amely a tervek szerint a Fekete-tengeri kikötőket köti majd össze az Európai Unió tagállamaival. Az ország az új szakasz építését két éven belül szeretné befejezni. A fejlesztésnek...
A magyar mezőgazdaság jelenleg még nem olyan erős, hogy támogatások nélkül is fenntartható legyen, így mindenképp szükséges a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni szinten tartása. Kérdéses ugyanakkor, hogy mi vár a bioetanol piacára...
A közlekedés igényeinek felfutásával egyre több üzemanyagra van szükség Brazíliában, amit javarészt cukornádültetvényeken termelnek meg. A kukorica - mint etanolalapanyag - csekély megbecsülésnek örvend, és kevéssé hatékony a cellulózalapú...
Harminc év múlva már nem ölnek az emberek húsukért állatokat a híres brit milliárdos szerint. Richard Branson lemezkiadó azt állítja, hogy addigra minden fehérjeforrás növényi, vagy sejttenyészet alapú lesz. A milliárdos összefogott...
Az igénybevett jogszabály módosítások: 1. 137/2011. (VII. 19.) Korm. rendelet értelmében módosul az 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (KRESZ rendelet). 2. 22/2011. (VII. 19.) BM rendelet értelmében módosul a 12/2007. (III....
Az Európai Bizottság a mai napon átfogó stratégiát („Közlekedés 2050”) fogadott el egy olyan, versenyképes közlekedési rendszer kialakítása érdekében, amely fokozza a mobilitást, kulcsfontosságú területeken elhárítja...

A szakértő szemével

Támogató:

Agrárszektor Konferencia 2019

Most még kedvezményes áron >>

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu