2020. szeptember 23. szerda Tekla

Petrezselyem

Akár 1300 forintot is elkérhetnek egy kilogramm magyar cseresznyéért a Budapesti Nagybani Piacon, ami közel kétszerese a tavalyi 600-720 forintos kilogrammonkénti árnak. A hazai kajszi is drágult idén, 900 forintba kerül most egy kilogramm...
Megérkezett a tavasz Magyarországra, és habár a felmelegedés már egy ideje tart, és a tél is nagyon enyhe volt, most jött el az ideje annak, hogy az első zöldségeket elvessük szabadföldbe. Összegyűjtöttük, mikkel érdemes elkezdeni...
Itt a március, ami sokaknál egyet jelent a dughagyma elültetésével, ahhoz ugyanis, hogy már nyáron friss vöröshagymát tudjunk betakarítani, ezt a feladatot bizony most kell elvégeznünk. Van azonban egy kártevő, ami sok kertész életét...
A petrezselyem és a burgonya drágult a legnagyobb mértékben idén a Nagybani piacon, de a hazai kínálat idén nyáron továbbra is túlsúlyban volt az importtal szemben. Az ország legnagyobb termelő és elosztó piacának szezonzáró beszámolójából...
Az október végéig tartó melegebb időt csak a hónap utolsó napjaiban váltotta fel egy komolyabb hidegfront, némi csapadékkal és erőteljes lehűléssel. A betegségek és kártevők túlnyomó többsége már nyugalomba vonult, már csak néhány...
A Magyarországon gyakori vadon termő ernyősök közül a vadmurok, a pasztinák, a közönséges medvetalp, az erdei turbolya és az erdei angyalgyökér, míg a termesztettek közül a zeller, a petrezselyem, a sárgarépa és az édeskömény többszöri...
Ha fűszernövények is szerepelnek az idei ültetési listádon, akkor több olyan faj is van, amelynek magját már most elvetheted a kiskertbe. Ugyanakkor amennyiben a palántázás híve vagy, akkor vannak olyan fűszernövények, amelyek már most...
Sokan nem gondolnák, de még november végén is vannak olyan zöldségek, amelyeknek a magjait elvethetjük kiskertünkben. A késő őszi vetést tél alá vetésnek hívjuk, és habár kockázatos lehet, mégis nagyon sok előnye van, ha ezt a módszert...
Csillagászati árakon kapható ma már a petrezselyemgyökér a hazai boltokban, mert az aszály, az orosz embargó és a vontatott kelés drasztikusan csökkentette a termést. Az utóbbi hetekben egyes bevásárlóközpontokban már 1000-1200 forintot...

Agrárszektor Konferencia 2020

Most még a legkedvezményesebb áron

Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

Koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu