2019. augusztus 17. szombat Jácint

Piackutatás

Az e-book olvasók megjelenésével sokan a könyvek, az internet elterjedésével pedig összességében a nyomtatott lapok, magazinok halálát jósolták. Nos, eddig egyik sem következett be. Az emberek továbbra is szeretik a papíralapú olvasnivalókat...
Harminc éve volt a rendszerváltás. Az akkor gazdaságot alapító, új földtulajdonosok jellemzően a negyvenes-ötvenes korosztályból kerültek ki, tehát többségük ma már nyugdíjaskorú. Egy részük azóta feladni kényszerült a tevékenységét...
Az agroforum.hu oldalán publikálta a Kleffmann és Partner Kft. piackutató cég legfrissebb elemzését, melyből kiderül, mely cégektől vásárolják a legtöbb repcevetőmagot a gazdák, egyszerre hány vetőmagos cégtől rendelnek és hányféle...
Az elmúlt években a gazdálkodók döntéstámogató információszerzési szokásai dinamikus változást mutattak, amiben a digitalizáció jár az élen. Az elektronikus csatornák előretörése azonban mostanra lelassult. Egyfajta egyensúlyi állapot...
Az internet és az okoseszközök terjedésével nemcsak a közösségi kapcsolataink építésére van tértől függetlenül módunk, hanem azonnali privát interakciókra is a barátainkkal, ismerőseinkkel. Bár az SMS e célra szintén rendelkezésre...
Az infokommunikációs technológiai (IKT) eszközök térnyerésével párhuzamosan kezdtek dinamikusan növekedni a közösségi hálózatok is. Ki hinné, hogy a Facebook mindössze 15, a YouTube pedig 14 éve indult világhódító útjára? Az AgroStratéga...
Ma már szinte magától értetődő módon kezeljük az infokommunikációs technológiai (IKT) eszközöket. Ezek az eszközök, valamint a kapcsolódó technológiák és igénybe vehető szolgáltatások a mezőgazdaságban is nélkülözhetetlenek...
A szektort alaposan ismerők egyre hangosabban kongatják a vészharangot, mert az árutermelő gazdaságok döntéshozói lassan kiöregszenek: közelítik a nyugdíjkorhatárt vagy akár már túl is lépték, és hiányoznak azok a szakemberek, akik...
A talpon maradásért folyamatosan küzdenek az agrárium szereplői is. A termelők jelentős része tudja, hogy fejlesztés nélkül menthetetlenül hátrányt szenvedne a versenytársakkal szemben. És hogy ezt elkerülje, az egységes agrártámogatási...
Az AgroStratéga 2018-ban már hetedik alkalommal indította útjára azt a kutatást, melynek kérdőíve a mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, árutermelés céljából folytató egyéni gazdálkodók és cégvezetők szakmai információszerzési...
Az AgroStratéga 2018-ban már hetedik alkalommal indítja útjára azt a kutatást, melynek kérdőíve a mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából folytató egyéni gazdálkodók, cégvezetők szakmai információszerzési...
Tízből majdnem kilenc gazdaságban várható beruházás 2020-ig, a jelenleg futó európai uniós pályázati ciklus végéig. A gazdálkodók döntő hányada tehát bizakodó a gazdaság középtávú jövőjét tekintve, amit a fejlesztési szándék...
A mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából folytató gazdaságok 87 százaléka tervez beruházást a következő öt év során. Több mint négyötödük gondolkodik a gazdaság fejlesztésében 2–3 éven belül....
Megállt az élelmiszerüzletek számának másfél évtizede tartó csökkenése Magyarországon, sőt kissé nőtt is a számuk az idén, derül ki a Nielsen piackutató vállalat legfrissebb felméréséből. A piackutató összesítése szerint 19...
A 75. OMÉK harmadik napján, szeptember 30-án pénteken került sor a ’Közösségi agrármarketing perspektívái és jövője Magyarországon’ című konferenciára, melyen Dr. Totth Gedeon, az AMC (AgrárMarketing Centrum) tanácsadója...

A szakértő szemével

Támogató:

Agrárszektor Konferencia 2019

Most extra kedvezményes áron >>

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu