2018. június 18. hétfő Arnold, Levente

Tejtermelés

A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének 2017. évre vonatkozó adatai szerint a legnagyobb állatsűrűség mellett is lehet rekordhozamokat produkálni, és az állatok termelésben töltött ideje sem kisebb, mint másutt.
Árcsökkenésre kell számítani az uniós tejpiacon idén a Takarék Csoport agrárigazgatóságának elemzése szerint. A világpiacon a fogyasztás és a feldolgozás növekvő pályán van, de a versenyképesség javításáért jócskán van még...
Francia vizsgálatok alapján a tejcukorszint mérése lehet a következő módszer a negatív energiamérleg vagy a lappangó tőgygyulladás kimutatására. Mindez azért fontos, mert a rejtett problémák emésztési és szaporodásbiológia problémákat...
Egy holstein-fríz marhának néhány év az élet. Az üszőnevelés és az utódok teljesítményének vizsgálata azonban sok időt vesz el. Ezért a tehenészetek már a spermáról tudni akarják, hogy biztosan csúcstehén születik-e belőle.
Hosszabb, nyereséges időszak után úgy tűnik, ismét szorosabbra kell húzniuk a nadrágszíjat a tejtermelőknek. Tavasszal ugyanis megugrik a tejpiaci kínálat.
Együttműködési megállapodást kötött a Syngenta Magyarország Kft. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TTT). A megállapodás révén a Syngenta a TTT kiemelt pártoló tagjává vált.
Kampánnyal növelné a tejtermék-fogyasztást Magyarországon az ágazati terméktanács. Az állami piacvédelmi intézkedésekkel ugyanakkor a tisztességes verseny elérése a cél. Azzal, hogy a kiskereskedelmi láncok is bekapcsolódtak a terméktanács...
Felszámolja tehenészetét a tej felvásárlási árának drasztikus csökkenése és a nagyüzemek számára kevesebb támogatás miatt a Fűzvölgyi Agrár Zrt. A Zala megyei cégnél azért döntöttek így, mert a cég a megtermelt tejen hosszú...
Árkiegészítést kíván nyújtani a kormány a nehéz helyzetben lévő tejtermelőknek – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A beavatkozást az indokolja, hogy ma az állattartók literenként 20-30 forintot...
Demonstrációt terveznek a hazai tejtermelők a tejfelvásárlási árak drasztikus csökkenése miatt. Azt követelik, hogy a kiskereskedelmi láncok december elsejétől 5-7 százalékkal fizessenek többet a tejtermékekért, a feldolgozók pedig...
Levélben kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), hogy a tejágazatban is csökkenjen 5 százalékra az általános forgalmi adó (áfa). A kamara szerint a rossz piaci helyzet miatt lenne szükség...
Összesen 2,9 milliárd forintnak megfelelő összeget használhat fel Magyarország a tejválság kezelésére abból az 500 millió eurós csomagból, amelynek felosztásáról szeptember 15-i luxembourgi ülésükön döntöttek az uniós agrárminiszterek....
Magyar tejtermelők is részt vesznek azon a brüsszeli demonstráción, amelyet európai érdekképviseletek szerveznek szeptember 7-re, az uniós mezőgazdasági és halászati tanács rendkívüli ülésének idejére. Az elégedetlenséget az okozza...
A tej, valamint egyes húsfélék erősen nyomott ára miatt elégedetlen gazdák kezdtek traktoros forgalomakadályozó demonstrációt a dél-belgiumi Arlonnál, a Brüsszelt és Luxembourgot összekötő autópályán - jelentették a belga rádióállomások....
Júniusban befejezte a magyarországi tejtermékgyártást a budapesti székhelyű Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft. A tulajdonos multinacionális Danone csoport a magyarországi termék-előállítást más európai egységeibe helyezte...
A világméretű túltermelés okozta árcsökkenés miatt egyre kritikusabb helyzet alakul ki például a tejtermelésben, a sertéstartásban és a legtöbb szántóföldi növénynél. A nemzetközi árfüggésünk miatt kialakult helyzetben kulcskérdés...
Rendkívül nehéz helyzetbe kerültek a magyar tejtermelők, mivel mélypontra süllyedtek a tejfelvásárlási árak – ezt közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Phil Hogan EU-biztossal. Brüsszel megvizsgálja a magyarországi...
Az akvizíciók váltak világszerte a tejiparban is a növekedés leghatékonyabb eszközévé a gyengülő gazdasági teljesítmény és kereslet nyomán. A tejipar konszolidációjának gyorsulása globális és helyi szinten is egyre nyilvánvalóbb...
Öt százalékra kellene csökkenteni a tej általános forgalmi adóját (áfa) az ágazati szereplőket tömörítő terméktanács szerint. Az agrártárca támogatja az adómérséklést, de ez a költségvetés teherbíró képességétől függ....
Április elsejétől megszűnt a tejkvóta rendszer az Európai Unióban. Ez azt jelenti, hogy eltűnnek az eddigi kvóta-limitek, így az uniós piaci szereplők újra korlátozások nélkül termelhetnek. Magyarországon megoszlanak a vélemények arról...

Adja fel hirdetését gyorsan, ingyenesen!

A szakértő szemével

Hollósi Dávid
igazgató
Takarék Agrár Igazgatóság
Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu