2019. szeptember 22. vasárnap Móric

Víz (2. oldal)

Az Agrárminisztérium az idei évben 1,2 milliárd forintról 2,4 milliárd forintra emelte a nemzeti Tanyafejlesztési program keretösszegét, amely a tanyán élők életszínvonalának javítását, valamint a tanyasi gazdálkodás megújítását...
Év elején megváltozott vízügyi szabályozás, eszerint a korábbi 5 év helyett immár akár 20 évre is kaphat vízjogi engedélyt az öntözni kívánó gazdálkodó. A szabályozással csökkenek a termelők bürokratikus terhei, kevesebb lesz...
Kisebbek lesznek idén a lámpásként használt Halloween-tökök Nagy-Britanniában a forró, csapadékhiányos nyár miatt. Ahol viszont öntözőrendszereket telepítettek, ott nagy méretű tökök teremtek.
Manapság már szinte nincs olyan kert vagy erkély, ahol ne lenne muskátli, gondozása ugyanis nem igényel sok energiát, illetve nagy odafigyelést. Hiába a legkedveltebb és legnépszerűbb erkélynövény, akad néhány hiba, amelyet könnyedén...
Egyre hidegebb és továbbra is csapadékosra hajló időjárásra számíthatunk a héten. A talajok jelenleg telítettek vízzel.
Minden műanyag-csomagolásnak újrahasznosíthatónak kell lennie 2030-ra az Európai Unióban az Európai Bizottság stratégiája szerint. Az unióban évente bkörülbelül 25 millió tonna műanyag keletkezik, amelynek most csak 30 százalékát...
Több olyan eljárás és készítmény létezik, amelyek képesek a talaj nedvességét megőrizni. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint így azokon a területeken is lehet növénytermesztéssel foglalkozni, ahol nincs lehetőség öntözésre....
Nincs olyan ember, aki ne szeretné, hogy vágott karácsonyfája minél tovább kitartson a lakásban, és még akár az ünnepek után is méltó dísze lehessen otthonának. Összeírtuk azt az öt tippet, amelyet ha betartunk, biztosan nem hullik...
Hatalmas veszélyeket látnak egyes amerikai élelmiszerbiztonsági szakértők abban, hogy Donald Trump kormánya kitolná azt a határidőt, amikortól az USA farmereinek kötelező vízteszteket kellene végezniük gazdaságaikban. A vízvizsgálatokat...
Az élelmiszerhamisítók legkedveltebb terméke Európában a bor, és habár a különböző hamisítási technikák is folyamatosan fejlődnek, az Európai Unió is fejleszti a borok eredetét ellenőrző különböző módszereket. A borhamisításokat...
Olyan paradicsomfajták termesztésén dolgoznak egy kísérleti ültetvényen Izraelben, amelyek akár 90 százalékkal alacsonyabb vízhasználat mellett is jó minőségű, nagy hozamú termést képesek hozni. A szokatlanul szárazságtűrő paradicsomfajtákat...
Úgy történt minden, mint a mesében: egy kínai földműves 36 évet áldozott arra az életéből, hogy csatornát ásson, és vízzel lássa el általa a faluját. Áthaladt három hegyen, három falun és tíz dombon, mire az álma végre teljesült.
Több tízezer dollárra büntették Tom Selleck, amerikai színészt, miután egy kaliforniai vízmű keresetet nyújtott be ellene. A vállalat szerint az egykori Magnum több alkalommal is vizet lopott a farmjára, ahol avokádót termeszt. A kereset...
Ködből nyernek vizet a sörfőzéshez egy chilei manufaktúrában. A világ egyik legszárazabb pontján speciális hálókkal fogják fel a különleges köd nedvességtartalmát. A főzde tulajdonosai szerint az így összegyűjtött víztől söreik...
Legalább 330 ezer hektáron öntöznének itthon a gazdák, ha lenne rá lehetőségük - derül ki a közelmúltban befejezett felmérésből. Jelenleg mintegy 130 ezer hektárt öntöznek, miközben öntözéshez szükséges vízjogi engedélyt 223...
A Víz Világtalálkozót október 8. és 11. között rendezik meg Budapesten, amely a második félév egyik legjelentősebb diplomáciai eseménye lesz Magyarországon - mondta Baranyai Gábor, a Külügyminisztérium uniós ágazati politikáért...
Környezetvédelmi szemléletformálási kampány indul "Múltunk és jövőnk a víz" elnevezéssel, amelynek célja a fenntartható életmód és az ehhez kapcsolódó viselkedésminták elterjesztése a magyar lakosság széles körében.
Szaúd-Arábiába exportál ásványvizet a Szentkirályi, az erről szóló együttműködési megállapodást csütörtökön Budapesten írta alá szaúdi partnerével Tóth Tamás, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. export-import igazgatója.
Felkészültek a dunai olajszennyezés miatti esetleges beavatkozásra a magyar szakemberek. Folyamatosan figyelik a Dunán az olajszennyezés esetleges megjelenését és felkészültek a beavatkozásra - tájékoztatta az Észak-dunántúli Vízügyi...
Az év eleji kormányhatározatnak megfelelően elkészült a termálvíz mezőgazdasági célú hasznosítására vonatkozó jogszabálytervezet, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium megküldött a szakmai szervezeteknek egyeztetésre.

A szakértő szemével

Támogató:

Agrárszektor Konferencia 2019

Most még kedvezményes áron >>

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu