Gabonával csalta az áfát, hét évet kapott

agrarszektor.hu
Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy pusztaföldvári gabonakereskedőt, aki több mint 200 millió forint általános forgalmi adót nem fizetett meg. A táblabíróság folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a 42 esztendős férfit.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A vádlott 2010 végétől irányított egy pusztaföldvári kft.-t, amely a következő hónapokban több gazdasági társaságnak értékesített ismeretlen forrásból származó gabonát. A vállalkozás 2011-ben 474,1 millió forint bevételre tett szert, de nem nyújtott be adóbevallást, és nem fizetett meg 118,5 millió forint forgalmi adót.

Őszre a cég már különösen nagy adótartozást halmozott föl, ezért a vádlott elhatározta, hogy névleg eladja a vállalkozást. Egy ismerőse lett a kft. fiktív ügyvezetője, így hamis adatok kerültek a cégnyilvántartásba.

A vádlott áprilisban alapított egy másik kft.-t. Ennek fő tevékenységi köre vegyes termékű nagykereskedelem volt, foglalkozott gabona-, dohány-, vetőmag- és takarmányértékesítéssel is. A vállalkozás augusztusban és szeptemberben több mezőgazdasági felvásárlónak is adott el gabonát, amelyet a vádlott Romániából és Szlovákiából szerzett be. Mintegy 340 millió forintos nettó árbevétele után ez a cég sem fizette be a forgalmi adót, 84,9 millió forint kárt okozva a költségvetésnek. A férfi ezt a céget színleg egy szerb állampolgárnak adta el.

A táblabíróság döntésével súlyosította a vádlottra első fokon kiszabott ötéves börtönbüntetést. Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtotta a gabonakereskedőt.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03