Rendkívüli helyzet! - Tízévente ilyen jó a magyar termés

agrarszektor.hu
Tízévenként egyszer van olyan jó gabonatermés, mint a tavalyi, de még ennél is ritkábban fordul elő, hogy egyszerre kiemelkedő az őszi búza és a kukorica terméseredménye - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Az árak a jó termés nyomán csökkentek, de nem zuhanásszerűen.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a napokban hozta nyilvánosságra a fontosabb őszi betakarítású növények 2014-es terméseredményeit. Kukoricából csaknem 9,2 millió tonnát takarítottak be a múlt évben, 34,7 százalékkal többet az előző évinél. A termésátlag elérte a hektáronkénti 7,74 tonnát. Búzából 3,5 százalékkal többet, 5,2 millió tonnát takarítottak be, a termésátlag 4,71 tonna volt.

A GOSZ elnöke úgy fogalmazott: Magyarországon a 7,7 tonnát meghaladó hektáronkénti átlagtermés kifejezetten jó. Ez a hozam ugyan Nyugat-Európában és az amerikai kukoricaövezetben "nem kelt feltűnést", de Magyarország a mérsékelt égövben van - jegyezte meg.

A KSH adatait kommentálva az MTI-nek Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének (Gabonaszövetség) főtitkára elmondta: a gabonaárak a jó termés miatt csökkentek ugyan Magyarországon, de nem zuhanásszerűen. Ennek oka, hogy a magyarországi árakat alapvetően a világpiaci árak határozzák meg, amelyek követik a nemzetközi tendenciákat.

A búza minősége 2014-ben gyengébb volt a szokásosnál, ugyanis a megtermett gabonamennyiség mintegy harmadát tette csak ki a malmi minőségű búza. Ezért a malmi búza tartotta az árát. A takarmánybúza ára elvált a malmi búzáétól, és csökkent. A kukorica ára szintén csökkenő trendet mutat, ám az utóbbi hetekben ennek a terménynek az ára is elkezdett nőni - mondta a főtitkár.

Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) volt főigazgatója elmondta: a világpiaci árak csökkenő tendenciája Magyarországra is hat, így a kukorica ára most tonnánként 40 ezer forint körül van. Ennél magasabb a takarmánybúza ára, ami tonnánkét 42-43 ezer forint körüli, míg a malmi búza ára 50 ezer forint feletti. Az alacsonyabb árak ellenére, a jó termés miatt, a gazdáknak erősödött a jövedelempozíciója.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?