Nagy segítséget kapnak ezek a magyar cégek: erre használhatják fel a pénzt

MTI2024. január 16. 12:13

Kapacitásbővítő program indult 5 milliárd forint keretből a leghátrányosabb helyzetű négy régióban - Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön, Dél-Alföldön és Dél-Dunántúlon - működő kis és középvállalkozásoknak (kkv) - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Az államtitkár elmondta, a támogatásból a vállalkozások bővíthetik a foglalkoztatottak létszámát, segítséget kapnak a zöld és digitális átálláshoz. Czomba Sándor azt is hozzátette, számításuk szerint az 5 milliárd forint keret mintegy 2 ezer új munkavállaló foglalkoztatásának támogatását teszi lehetővé, emellett eszközfejlesztésre is lehetőséget ad. Egy új foglalkoztatottra összesen mintegy 2,5 millió forint támogatás érhető el fél év alatt.

Az államtitkár részletezte, hogy a bértámogatás mértéke legfeljebb 10 fős létszámbővítés esetén fél évig alkalmazottanként legfeljebb a havi bruttó 400 ezer forintot, és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegét érheti el. Elvárás továbbá, hogy a felvett többletlétszámot legalább négy hónapig továbbra is foglalkoztassák. Czomba Sándor szerint Magyarországon 300 ezer olyan regisztrált álláskereső, inaktív van, akikre munkaerőtartalékként lehet tekinteni, mozgósításuk a következő időszakban fontos.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár beszélt arról, hogy a hátrányos helyzetű régiókban a nagy beruházásoknak köszönhetően a következő időszakban lényeges, kedvező változások lesznek. Ebbe a kkv-k úgy tudnak beágyazódni, ha megfelelő minőségben és mennyiségben képesek lesznek kapcsolódni a beszállítói láncba.

Címkék:
támogatás, kkv, vállalkozás, bővítés, kisvállalkozás, kapacitás, kapacitásbővítés, támogatási-program,