Megszólalt az agrárminiszter: ilyen évet zárt 2019-ben a magyar agrárium

MTI2020. január 13. 16:30

Eredményes évet zárt a magyar agrárium és a fejlesztések, bővítések 2020-ban is folytatódnak - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: 2019-ben mintegy 3 százalékkal bővült az agrárium teljesítménye az azt megelőző évhez képest.

Az agrárium fontos szerepet tölt be a nemzetgazdaságban is, hiszen 2019-ben az ország export többletének a felét az agrártermékek tették ki - közölte, megjegyezve, hogy ez 2776 milliárd forintnyi exportértéket jelent, amely 9 százalékkal több 2018-hoz képest. Az agrárium egy dinamikus ágazat, mi sem mutatja ezt jobban, hogy a január és október között 301 milliárd forinttal nőtt a beruházások érteke az ágazatban, amely az előző év azonos időszakához képest 11 százalékos bővülést jelent - hangsúlyozta a miniszter.

Elmondta: a mezőgazdaság kibocsájtása 2010-hez képest 30 százalékkal növekedett. A folyamat nem áll le, hiszen 2020-ban 450 milliárd forintnyi terület alapú támogatást, illetve egy 100 milliárd forintos rendkívül kedvező beruházási kölcsön válik elérhetővé a gazdáknak - tette hozzá Nagy István.

Címlapkép forrása: MTI/Balogh Zoltán

Címkék:
beruházás, mezőgazdaság, agrárium, nagy-istván, kibocsátás, teljesítmény, nemzetgazdaság,