Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2026.06.10. szerda
Legalább többórás napsütés várható az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett, de északnyugaton felhősebb marad az ég
Legalább többórás napsütés várható az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett, de északnyugaton felhősebb marad az ég
Az időszakosan megvastagodó fátyolfelhőzet és a képződő gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható
Napos idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel
Zömmel napos időben lesz részünk gomolyfelhőkkel, amelyekből délután az Északi-középhegységben fordulhat elő újra zápor, zivatar, illetve késő délután, este nyugat felől az Alpokaljára is besodródhatnak csapadékgócok
Északnyugat felől szakadozik a felhőzet - legkésőbb délelőtt a keleti tájakon is, majd a fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás napsütés várható
A fátyolfelhőzet a Dunántúlon már délelőtt megvastagszik, így ott erősen felhős idő lesz
A cégcsoporthoz tartozó cég kiemelkedően rossz évet zárt, nemcsak az adózott eredménye, de a működési és pénzügyi folyamatai is romlottak.
Nyugat felől tovább csökken a csapadékhajlam, ezzel együtt a felhőzet is - ezt követően az ország megközelítőleg nyugati kétharmadán már alapvetően napos, csapadékmentes időre lehet számítani a felvonuló fátyolfelhők mellett
Nyugat felől vastagszik a felhőzet, a Dunántúlon általában erősen felhős vagy borult lesz az ég - de keleten a nap első felében még napos idő várható fátyolfelhőkkel, ezt követően jellemzően ott is egyre több lesz a felhő
Keleten eleinte még lehetnek felhős tájak, de délelőtt ott is csökken a felhőzet, így napos időre számíthatunk gomoly-, és nyugaton fátyolfelhőkkel
Alapvetően felhős időre számíthatunk néhány órás napsütéssel, és többfelé alakulhat ki eső, zápor, zivatar, a keleti országrészben felhőszakadás is lehet
Napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel
Délelőtt többnyire összefüggő felhőzet terjeszkedik déli, délkeleti irányba, amelyből az ország több pontján is csepereghet az eső
Túlnyomóan derült vagy gyengén fátyolfelhős, napos, száraz időre van kilátás, de az északkeleti, keleti megyékben gomolyfelhők is képződnek
Miközben a hazai gazdálkodók már a nyári betakarításra készülnek, egyre élesebben rajzolódik ki a mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása.
Többnyire derült, napos idő várható, kevés gomolyfelhő a keleti, északkeleti országrészben képződhet, de csapadék nem lesz
A munkára rendkívül szoros határidőt szabtak: az előterjesztéseknek legkésőbb június 4-ig el kell készülniük.
A felhőtlen, derült délelőttöt követően, délután északnyugat felől gomolyfelhők érkeznek, amelyekből elszórtan - főként a Dunántúlon és északkeleten - záporok, zivatarok alakulhatnak ki
Nyílt levelet írt a MOSZ az Országgyűlés Agrár- és Élelmiszergazdasági bizottsága elnökének.
Az ország nagy részén zavartalanul napos, száraz idő várható, kevés gomolyfelhő inkább csak az északkeleti tájakon képződhet

A vidéki generációs megújulást sokan leegyszerűsítik a fiatal gazdák kérdésére, pedig a valóság ennél jóval összetettebb.
Az ASP házi sertésekben való megjelenése az ágazat egyik legsúlyosabb próbája az elmúlt évtizedekben.
Rendkívül rossz évet zárt a Bonafarm Csoporthoz tartozó több cég is 2025-ben, itt a beszámoló.
Ezekre a kulcslépésekre van szükség, hogy az új termény kártevőmentes környezetbe kerüljön.
A magyar baromfiipar meghatározó szereplői közül több vállalat is kimagasló eredményekkel zárta a 2025-ös üzleti évet.
A kullancsok jelenléte ma már nemcsak az erdőkben, hanem kertekben, parkokban és játszótereken is veszélyt jelenthet.