Megnyílt az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ

agrarszektor.hu2021. április 1. 13:30

2021. március 30-án került sor az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ megnyitójára Taskentben, amelynek keretében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet Prof. Dr. Gyuricza Csaba mb. rektor és Dr. Polgár Zsolt, az intézmény Burgonyakutató Állomásának vezetője képviselte. A gödöllői székhelyű egyetem szakmai támogatásával megvalósuló együttműködés részeként az elkövetkező években közös burgonyanemesítési program indul a magyar és üzbég nemesítési vonalak keresztezésével, valamint a hazánkban alkalmazott hagyományos és molekuláris genetikai módszerek adaptálásával.

A kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés előzményeként a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) idén februárban együttműködési megállapodást kötött Üzbegisztán vezető agrár-felsőoktatási intézményével, a Tashkent State Agrarian University-vel és az üzbég főváros burgonyakutatással foglalkozó kutatóintézetével, a Magyar-Üzbég Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság 6. ülésén, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében - írja közleményében a MATE. A szándéknyilatkozat révén a közös munka 2021. március 30-tól veheti kezdetét, hiszen ekkor hivatalosan is átadta az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot Shavkat Mirziyoyev, Üzbegisztán elnöke és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Orbán Viktor miniszterelnököt Szijjártó Péter és Nagy István miniszterek is elkísérték a hivatalos megnyitóra.

A szakmai delegáció vezetőjeként Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem mb. rektora adta át Shavkat Mirziyoyev elnöknek azt a magyar fajtákat tartalmazó vetőburgonya szállítmányt, amelyekre a központ további nemesítési munkáit alapozzák. A szakmai munka megkezdéséhez az Egyetem Burgonyakutató Állomása több magyar burgonyafajtát adott át a szakemberek számára, amelyek a következők: Arany Chipke, Balatoni rózsa, Balatoni sárga, Botond, Démon, White Lady fajták.

Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a MATE mb. rektora beszédében kiemelte, hogy Magyarország jelenleg is a világ három legnagyobb vetőmagexportőr országának egyike, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem pedig továbbra is prioritásként kezel minden olyan nemzetközi együttműködést, amely hozzájárul a magyar agrárium külgazdasági mutatóinak további fejlesztéséhez. Az átadó ünnepség után Prof. Dr. Alisher Touarev üzbég helyettes agrárminiszter, valamint az AKIS igazgatója és Prof. Dr. Gyuricza Csaba aláírásukkal erősítették meg a korábbi együttműködési szándékot, továbbá konkrét ütemtervvel egészítették ki a dokumentumot. A megállapodás során az Egyetem biztosítja a gyakorlati és kutatási szakemberek képzését, a know-how ismeretek átadását, valamint a vetőburgonyát is. E tekintetben a MATE a mezőgazdasági oktatás-kutatás teljes palettáján kész fogadni az üzbég hallgatókat, kutatókat, professzorokat. Az üzbég fél biztosítja a kutatóközpont helyszínét, a laborfelszerelést és a munkaerőt. Az ötéves együttműködés további célja egy közös kutatási pályázat kidolgozása, amely lehetővé teszi a hatékony kutatómunkát, oktató-, kutató- és hallgatócseréket, valamint a kutatási eredmények piaci alapú hasznosítását.

Címkék:
burgonya, vetőmag, kutatás, együttműködés, megállapodás, magyar-agrár-és-élettudományi-egyetem,