Itt a nagy bejelentés: megvan, ki veszi át az benzinárstop miatt bezáró kutakat

MTI2022. február 16. 17:00

Az állam élni fog azzal a jogával, hogy maga jelölje ki a benzinkút működtetőjét azokon a helyeken, ahol bezárás miatt nem lehetne 5 kilométeren belül üzemanyagot venni - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten, a Kormányinfón. Hozzátette: ahol szükséges, a Mol átvállalja a szolgáltatást.

A tárcavezető azokra a hírekre reagált, amelyek szerint a benzinárstop miatt egyes üzemeltetők a benzinkútbezárást fontolgatják. Közölte: a kormánynak eddig nincs tudomása arról, hogy lenne olyan hely az országban, ahol nem lehet 5 kilométeren belül üzemanyagot venni. Hozzátette, legfeljebb 3-4 helyen adódhat ilyen helyzet. Közölte azt is, hogy az árstopról szóló rendelet értelmében nem lehet korlátozni tankoláskor az autóba tölthető üzemanyag mennyiségét. Ennek megvalósulását a NAV ellenőrizni fogja. Csupán a kannában elvitelre vásárolt üzemanyag mennyisége korlátozható 10 literben - tette hozzá.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a benzinárstop meghosszabbításával változatlan formában maradnak érvényben a kapcsolódó rendelkezések. A zavartalan ellátásbiztonság érdekében az üzemszünetet hirdető benzinkutak működtetését átmenetileg nyilvántartott szolgáltatók vehetik át, amelyek minisztériumi kijelölés alapján minden esetben gondoskodnak arról, hogy egyetlen magyarországi település lakosai se maradjanak üzemanyag nélkül. Az innovációs tárca folyamatosan egyeztet a feladatok átvételére kész és képes MOL vezetésével - tették hozzá.

Címkék:
mol, üzemanyag, benzin, korlátozás, innováció, benzinkút, település, üzemeltető, árstop, üzemszünet,