Megszólalt az agrárbiztos: lépni fog az Európai Bizottság a sertéságazat ügyében

agrarszektor.hu2022. március 8. 13:30

Az Európai Bizottság kiemelten fog foglalkozni a sertéságazattal. A nehéz helyzetbe került termelők ígéretet kaptak arra, hogy a Bizottság hamarosan egy rövid távú megoldási javaslatot tesz majd a megsegítésükre. Erről a napokban Budapestre látogató Janusz Wojciechowski, az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosa beszélt. A szakember emellett azt is elmondta, hogy jó módszernek tartja a kisebb és közepes gazdaságok megerősítésében és általában a vidék helyzetének javításában a kiemelkedő, 80 százalékos önrészre irányuló magyar szándékot, valamint azt is kiemelte, hogy szerinte a precíziós gazdálkodás egyszerre illeszthető bele a környezetvédelmi és a mezőgazdaságot fejlesztő törekvésekbe, ennek pedig az uniós finanszírozásban is tükröződnie kell.

A napokban Budapesten járt Janusz Wojciechowski, az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős uniós biztosa. A szakember találkozott Nagy István agrárminiszterrel, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnökével, Győrffy Balázzsal is. A biztos a Közös Agrárpolitika következő ciklusát illetően kiemelte, hogy Magyarország időben benyújtotta a bizottságnak a stratégiai tervét, így remény van arra, hogy határidőre elfogadják, és be lehessen vezetni.

A tárgyalásokon szóba került a sertéságazat nehéz helyzete is, amivel kapcsolatban a biztos közölte, hogy az Európai Bizottság hamarosan rövid távú megoldási javaslatokat tesz a termelők megsegítésére. Jelezte, hogy az energiaárak növekedésével a növényvédő szerek is drágulnak, a Bizottság ezzel a témával szintén kiemelten foglalkozik. Janusz Wojciechowski továbbá megköszönte a magyar mezőgazdaság szereplőinek helytállását, amellyel hozzájárultak ahhoz, hogy a járvány idején nem alakult ki élelmiszerválság.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosa elmondta, hogy annak mindenképpen lesz hatása az élelmiszeripari szektorra. Janusz Wojciechowski, a Portfolionak adott interjújában kifejtette, hogy véleménye szerint az európai agrofood szektor még nincs közvetlen veszélyben. Az európai biztos szerint a fejlemények azonban nyilvánvaló hatást gyakorolnak az import takarmány-alapanyagok révén a sertés- és baromfitartásra.

Ez indokolja, hogy stratégiai attitűddel gondolkozzanak a döntéshozók a mezőgazdaságban is, mert adódnak különféle kockázatok, és ezekre egy fenntartható tervvel fel kell készülni - hangsúlyozta Janusz Wojciechowski, hozzátéve, hogy nem szabad engedni, hogy túltermelés alakuljon ki, és érdemes megerősíteni a kis és közepes gazdaságokat is. A szakember utalt arra is, hogy bár csökkent a gazdaságok száma, de még most is 430 ezer gazdaság van Magyarországon, köztük sok családi gazdaság, amelyben van potenciál. Sokan úgy gondolták, hogy akkor van ereje ezeknek a gazdaságoknak, ha méretben növekednek, de a kisebb és közepes szereplők is nagy erővel rendelkeznek, akár a zöldség-gyümölcs termesztésben, akár az állattenyésztésben, de akár a gabonatermesztésben is nagyon nagy potenciált jelentenek Magyarország számára.

Arra a kérdésre, hogy mikor fogadja el az Európai Bizottság a Magyarország által a Közös Agrárpolitikához benyújtott nemzeti stratégiai tervet, az európai biztos elmondta, hogy most abban a fázisban vannak, hogy elemzik az összes tervet. Magyarország határidőn belül küldte el a tervét, de ez nem sikerült minden országnak. Mostanra egy kivételével minden ország stratégiai tervezetét megkapták már, egyedül Belgiumra várnak, akik két tervvel készülnek, mert olyan a mezőgazdaságuk, hogy provinciákra, tartományokra lebontva készítették el, ilyen formában fogják küldeni.

A következő lépés az lesz, hogy egy észrevételi listát küldünk minden tagállam részére, ezt néhány héten belül mindenki megkapja. Nincs tökéletes terv, mindegyiket kell egy kicsit csiszolni, javítani, ebben a levélben megírjuk majd a javaslatainkat, hogy mit lenne érdemes javítani

- mondta el Janusz Wojciechowski, aki hozzátette, hogy az Európai Bizottságnál június végére tervezik jóváhagyni az összes tervet.

A mezőgazdasági reformokat illető, bizottsági elvárások kapcsán az európai biztos kifejtette, hogy ami minden államtól elvárják, hogy az agrárium fenntartható legyen, amely ellenáll mind a klímaváltozásnak, mind a különféle környezeti tényezőknek. Janusz Wojciechowski szerint Magyarországnak ezt könnyebb lesz elérnie, mert a CO2-kibocsátás, a peszticidek használati szintje és a műtrágyahasználat már most az uniós átlag alatt van. Talán az állattenyésztésben az antibiotikumok használata kicsit magasabb, de a többivel kapcsolatban jól áll Magyarország.

Azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány az uniós agrártámogatás második pillérének 36%-át fordítaná zöldberuházásokra, a mezőgazdaságért felelős szakember elmondta, hogy az elvárt szint 35%, ezt Magyarország bőven teljesíteni fogja. Azt viszont meg kell nézni, hogy ezeknek a beruházási terveknek mennyire van meg a zöld vonatkozása, ezt minden tagállamnál ellenőrizni kell.

Én nem tekintenék erre teherként, egy zöld beruházás inkább egy lehetőség. Akár többet is lehetne erre szánni. Például amennyiben az állatjólétbe fektetünk be, az az állattenyésztésnek jó lehetőséget adhat, ha így jobban sikerül elérni a fenntarthatóságot. Beszéltem erről a gazdákkal, és nagy érdeklődéssel hallgatták ezeket a lehetőségeket

- tudatta Janusz Wojciechowski.

Az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosa pozitívan értékelte azt, hogy Magyarország 80%-os önrésszel egészítené ki a vidékfejlesztési forrásokat. Janusz Wojciechowski fontosnak tartja, hogy minél több pénzt irányítsanak a fejlesztésekre a regionális politika keretein belül. Ahogy fogalmazott, nagyon fontos, hogy szinergia legyen a különféle uniós és nemzeti támogatások között, de ez szépen összhangban van azzal, amit az Európai Bizottságnál is gondolnak. Ez a 2040-ig terjedő hosszú távú vízió a vidék fejlesztésére, és a magyar szándék nagyon szépen illeszkedik ebbe a tervezetbe.

Arra a kérdésre, hogy a jövedelemtámogatás összességében végül a kisebb vagy a nagyobb gazdaságoknak lesz kedvezőbb, a szakember kifejtette, hogy nagyon fontos lépésnek tartja a stratégia 10%-os redisztribúciós elemét, amely a nemzeti borítékból ki lett véve. Janusz Wojciechowski szerint kulcsfontosságú, hogy mi az a kritérium, tulajdonság, amely alapján egy adott nemzet kisgazdaságnak definiál valamit. Mint mondta, a magyar tervben ez első körben a 10 hektárig terjedő területekre vonatkozik, és ez a javaslat nagyon érdekes megoldás. Utána a 10-300 hektárig terjedő gazdaságokra vonatkozna ez a támogatás. Azonban ez a kötelező redisztribúciós fizetési terv nagyon fontos jele annak, hogy az EU nagyon szeretné a kisgazdaságokat megmenteni.

Janusz Wojciechowski azzal kapcsolatban, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) hogyan tudja támogatni a digitalizációs és precíziós gazdálkodás terjedését, kifejtette, hogy a Green Dealen kívül a digitalizáció az egyik kiemelt prioritás az Európai Unióban. Ebben a tekintetben a vidéki területeken nagy lemaradásokat kell pótolni. Én azt gondolom, hogy az ilyen beruházásoknak alapvetően a kohéziós alapból, illetve a helyreállítási alapból kellene támogatást kapniuk - ez azonban a tagállamok döntése. Mint mondta, digitalizációról beszél mindenki, de ez akár az ökológiai alapprogramba is tartozhatna, abból is lehetne finanszírozni. A technológiai beszerzéseket, a különféle gépek vásárlását akár a második pillérből is lehetne bonyolítani.

Azt gondolom optimális modellként, és ezt is fogom javasolni mindenkinek, hogy egy olyan megoldásban gondolkodjanak, hogy az ökológiai alapprogramon belül valósítja meg a precíziós fejlesztéseit a gazda, viszont a második pillérből finanszírozzák a szükséges beszerzéseket. Így lehetne a két program összekapcsolását megvalósítani

- vélte Janusz Wojciechowski.

(A cikkben szereplő képek a Portfolio/Stiller Ákos tulajdonát képzik.)

Címkék:
támogatás, kap, sertéságazat, európai-bizottság, antibiotikum, állattartás, uniós-források, európai-unió, elbírálás, közös-agrárpolitika, kap-magyarország, jóváhagyás, műtrágya-felhasználás, stratégiai-terv, szén-dioxid-kibocsátás, green-deal,