Braunmüller Lajos • 2025. december 2. 05:57
Egyszerűbb, hatékonyabb és a tagállamoknak több mozgásteret biztosító új Közös Agrárpolitikát tart célravezetőnek Christophe Hansen, az Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa – mondta el az uniós agrárvezető az Agrárszektornak adott interjúban. A biztos szerint nem igaz az, hogy feltétlenül kevesebb pénz jut a jövőben a gazdáknak, a tagállamok ugyanis dönthetnek úgy, hogy a pénzt másképp osztják el. Összességében ugyanakkor úgy véli: az új támogatási rendszernek az automatizmus helyett az ösztönzőkre kell építenie, az Ukrajnával és a Mercosur-országokkal történő megegyezésben pedig nem csak az import veszélyét, hanem az export lehetőségét is észre kellene venni.
A gazdák első kérdése az lenne, hogy miért csökken a nekik járó pénz? A nyáron nagy port kavart bizottsági javaslat gazdáknak jutó támogatások jelentős csökkenését irányozzák elő, jóllehet Ön a napokban, Magyarországon tett látogatása során is megjegyezte, hogy jelentős kockázatok övezik a mezőgazdasági termelést, így például a kiszámíthatatlan időjárás, a növekvő termelési költségek vagy a versenyképességi nyomás a harmadik országok részéről. Nem gondolja, hogy rossz időben érkezik a gazdák támogatásának csökkentése?
A jövőben a tagállamoktól függne, hogy mennyi pénzt tudnak és akarnak a mezőgazdaságra költeni. Ha megnézzük a jelenlegi KAP-ot, a magyar keretben az első és a második pillérben lévő pénzt, akkor 11,9 milliárd euró van. A mostani javaslat valóban a jelenlegi forrás 80 százaléka, ez ugyanis 9,2 milliárdot jelent, ez már rögzített célkeret. Amit most nem egészen korrekt módon interpretáltak, az az, hogy a maradék 20 százalék egyértelmű kiesés a tagállamok számára. Magyarországnak 25,7 milliárdból kell most megtalálni ezt a 2,6 milliárdot, ami hiányzik. Ha pontosan megnézzük a nem felpántlikázott pénzeket, ezt a 25,7 milliárdot, akkor közben számításba kell vennünk azt is, hogy van egy megállapodás a három európai intézmény elnöke között, hogy legalább 10 százalékot a vidéki területekre kell fordítani. Magyarország esetében tehát akkor a 9,23 milliárdhoz már 2,6 milliárdot hozzá lehet adni.
Tehát már ezzel vissza is állunk a jelenlegi szintre. De ez az abszolút minimum, mert ha ezt a pénzt kiveszik, akkor is marad 22 milliárd.
Ráadásul ott vannak még a szinergiák is, amelyeket figyelembe kell venni. Tehát van annyi pénz az asztalon, hogy a gazdáknak legalább ugyanolyan költségvetést tudjunk biztosítani, mint amilyen jelenleg van. Úgy gondolom tehát, hogy ezt a számítást minden tagállamnak magának kell elvégeznie. Lehetőségünk van arra, hogy a pénz rendelkezésre álljon, hogy ugyanazt a támogatást kapják a gazdák, mint eddig.
Igen, de a bizottsági javaslat megszünteti az vidékfejlesztési pillért. Igaz, nemrégiben volt egy módosítás, ami megadja azt a 10 százalékot „vidéki célokra”, amit említett. Ugyanakkor nem világos, hogy mi a vidéki cél. Ráadásul nemrégiben Brüsszelben voltam, ahol hallottam Siegfried Muresant egy sajtótájékoztatón beszélni. Ő megjegyezte – és valószínűleg ezzel sok európai gazda aggodalmát fogalmazta meg – hogy fennáll a veszélye annak, hogy az új hétéves ciklusban a gazdálkodók és a polgármesterek ugyanazért a pénzért versenyeznek majd, és nem garantálható, hogy ebben a versenyben a gazdák fognak nyerni. Hogyan látja ezt a kritikát?
Úgy látom, hogy most egy olyan javaslat van az asztalon ezzel a most előterjesztett módosítóval, ami ugyanazt az összeget garantálja a jövőben, ami jelenleg is rendelkezésre áll. A fennmaradó összegek esetében, ha a tagállam úgy dönt, hogy többet ad a mezőgazdasági ágazatnak, akkor természetesen nemzeti szinten ez a lehetősége megvan.
Dönthet úgy, hogy inkább a kohézióra vagy további vidékfejlesztésre fordítja.
Fontos figyelni a kiegészítő vidékfejlesztésre, mert ezzel a javaslattal Magyarország esetében már visszaálltunk a jelenlegi szintre. Ami szintén nem elhanyagolandó, az az, hogy mi is világosan kimondtuk, von der Leyen elnök asszony megfogalmazta, hogy a régiók érintettsége fontos, és hogy ezt figyelembe kell venni a nemzeti és regionális tervben. Pontosan ezért hívják nemzeti és regionális tervnek, hogy ne maradjanak le a régiók. De természetesen most kezdődik a folyamat a társjogalkotókkal, az Európai Parlamenttel és a Tanáccsal annak érdekében, hogy ez a régiók és a mezőgazdasági ágazat számára működőképes megoldást jelentsen. Bízom abban, hogy ha ezt most kiindulópontnak tekintjük, akkor minden olyan aggályt, amelyet egyesek felvethetnek, meg lehet oldani.
Biztosan egy nagyon hosszú tárgyalási folyamat áll előttünk. Ön szerint lehetséges, hogy a tárgyalások végén a két pillér végső soron ugyanaz marad, mint ami most van?
Én fordítva tenném fel a kérdést. Van az az állítás, hogy a két pillér, ahogyan jelenleg működik, egy csodafegyver, amely a gazdák minden problémáját megoldja. Azt hiszem, erre az a válasz, hogy nem. A gazdák panaszkodnak nekem például az első pillérben szereplő kondicionalitásról, azt mondják, hogy ez nem működik. Ezzel az új javaslattal viszont fenntartjuk a közös agrárpolitika első és második pillérének eszközeit, és működőképesebbé, egyszerűbbé tesszük őket. Például jelenleg a második pillérben vannak az agrár-környezetvédelmi intézkedések. Az első pillérben vannak a zöld költések, az eco-scheme. Ez adminisztratív szempontból nagyon nehézkes. Gyakran ezeknek az intézkedéseknek ugyanaz a céljuk. Most ezeket összevontuk, ezért ez a gazdák számára pénzügyileg vonzóbb lesz, kevésbé lesz megterhelő.
Úgy gondolom, hogy most ezt a vitát le kell folytatnunk arról, hogy hogyan tehetjük a Közös agrárpolitikát célzottabbá, egyszerűbbé és hatékonyabbá, kevesebb bürokráciával. Mert ez az, ami miatt a gazdák az utcára vonultak. Nem örültek a bürokrácia bonyolultságának. Ezzel a javaslattal a bürokrácia jelentősen csökken.
Több lehetőséget ad a tagállamoknak arra, hogy a kihívásokat a nemzeti vagy regionális problémáiknak megfelelően kezeljék, nem pedig egyformán, mint a jelenlegi KAP-ban. Ez ugyanis nem működött. Ezért kellett egyszerűsítési csomagot készítenünk, ezt követelték az utcára vonuló gazdák is, nagyon hangosan. Meghallottuk a gazdák követeléseit, és ezért tesszük ezt a politikát most egyszerűbbé és célzottabbá.
Nemrégiben interjút adott az Agrárszektornak a Közös Agrárpolitika témájában Veronika Vrecionova, az Európai Parlament agrárbizottságának elnöke. Ebben felmerült az a kérdés, hogy a tárgyalások végén az lehet-e a kompromisszum, hogy a gazdák kevesebb pénzt kapnak ugyan, de cserébe kevesebb bürokráciával kell számolniuk. Ő azt válaszolta, hogy reméli, hogy ez lesz a megállapodás lényege. Ön ezzel egyetért?
Nem hiszem, hogy kevesebb pénzt fogunk látni. Jelenleg is rendelkezésre áll az a pénz, amire a gazdáknak szükségük van. Én tehát ugyanazt a pénzt akarom, kevesebb bürokráciával és hatékonyabb politikával, amely nagyobb szabadságot és kevesebb korlátozást biztosít a gazdáknak, és ezáltal nagyobb versenyképességet és termelékenységet.
A bizottsági javaslat másik vitatott pontja a közvetlen kifizetések az egyes gazdaságokat érintő csökkentése, a sokat emlegetett 100 ezer eurós felső határ. Mire számít, milyen hatással lesz ez majd a nagy, több telephellyel rendelkező gazdaságokra és a kisebb szereplőkre? Osztja a gazdák aggodalmát?
Én is látom ezt az aggodalmat. Ha azonban jobban akarjuk támogatni például a fiatal gazdákat, és ha a pénz ugyanannyi lesz, mint legutóbb, akkor valahonnan ebből a borítékból kell átcsoportosítani a pénzt.
Nagyon világosan ki kell mondani azt is, hogy ha a nagyon nagy gazdaságoktól egy kicsit lefaragunk, majd a kisebb gazdaságok között újraosztjuk, az ugyanabban a tagállamban marad.
Ráadásul vannak agrár-környezetvédelmi intézkedéseink is, amelyek most már pénzügyileg is vonzóbbak lesznek, és amelyeket minden hektáron érvényesíthetünk. Tehát ha van egy 10 ezer hektáros gazdaság, akkor ezeket az intézkedéseket az összes hektárjára vonatkozóan végre tudja hajtani.
Így a gazdaságokhoz érkező pénz valóban más formában érkezik majd, de a gazdaságok számára lehetséges, hogy ugyanazt a pénzt kapják meg, azt a pénzt, amelyet lefaragnak a nagy terület kapcsán, az összes hektárra vonatkozó agrár-környezetvédelmi intézkedések formájában kaphatják vissza.
Másrészt pedig megnövekedett a termeléshez kötött támogatás, mert azt látjuk, hogy a KAP pénzét néha olyan szereplők kapják, akik nem feltétlenül termelnek. Ezért a KAP-pénzek 25 százalékára emeltük a termeléshez kötött támogatást. Jelenleg ez az arány 13 százalék. Ezeket egy magyarországi gazda például akkor kaphatja meg, ha fehérjenövényeket termel, vagy állattenyésztéssel foglalkozik. Ebben az esetben ezeken a támogatásokon keresztül megkaphatja a pénzt.
A lehetőség, ami most terítéken van, nem más, minthogy a pénzt az kapja, aki aktívan termel, aktívan hozzájárul az élelmezésbiztonsághoz. A struktúra valóban megváltozik.
Mindez ráadásul lehetővé teszi azt is, hogy a leginkább rászorulóknak jobb támogatást nyújtsunk. A fiatal gazdák, a természeti korlátokkal küzdő régiókban élő gazdák és a nagyok visszakaphatják a pénzt a környezetvédelmi intézkedéseken keresztül, ugyanakkor megszabadulhatnak a nagyon megterhelő feltételektől, amelyekkel jelenleg szembesülnek, és amelyekről ismét - jogosan - tanúbizonyságot tettek, amikor az utcára vonultak.
Vagyis nem kevesebb pénzre kellene számítania a termelőknek, hanem kevesebb közvetlen és több ösztönző támogatásra?
Igen, jobban összpontosítunk az eredményre.
Nem csak kötelezettségekről van szó, de itt most olyan programokat kell együtt megterveznünk, amelyek vonzóak a gazdák számára, előnyösek a környezet számára, és jutalmazzák a gazdákat, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy termeljenek és versenyképesek legyenek. És úgy gondolom, hogy ezt a versenyképességi szempontot jobban tudjuk érvényesíteni, ha az ösztönzőkre építjük a támogatási rendszert.
Ez valóban a KAP egy régi kritikájára ad választ. Ha ugyanakkor az Ukrajnával megkötött és a Mercosur-országokkal formálódó megállapodást vesszük, felmerül az is, hogy hogyan tud versenyképes maradni az európai mezőgazdaság, ha az ukrán áruk továbbra is érkezhetnek az uniós piacra. Több tagállam, főleg a keleti tagállamok, mint például Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia is nagyon komoly aggodalmakat fogalmazott meg ezzel kapcsolatban. Hogy maradhat versenyképes Európa a harmadik országokkal szemben?
Egyetértek azzal, hogy ez nagyon komplex kérdés. Először is, azt hiszem, valóban el kell ismernünk, hogy az átmeneti liberalizáció, az úgynevezett autonóm kereskedelmi intézkedések során problémák voltak az Európai Unió belső piacán, különösen Ukrajna szomszédos országaiban, köztük Magyarországon. Azt hiszem, ezt mindenki elismeri. De ezért volt olyan fontos, hogy a Mélyreható és Átfogó Szabadkereskedelmi Térség (DCFTA) megállapodást új formájában, amely csak néhány hete állt fel és működik, további biztosítékokkal is kiegészítsük.
Nagyon fontos emlékeztetni arra is, hogy Ukrajnát arra kötelezzük, hogy 2028-ig igazodjon a mi termelési szabványainkhoz, például a növényvédőszerek vagy az állatjóléti szabályok terén, amelyek az Európai Unióban a legszigorúbbak a világon. Ha ennek nem felelnek meg, akkor lehetőségünk van arra, hogy csökkentsük az importot.
Azt is figyelembe kell venni, hogy nem csupán Ukrajnából importálunk, hanem Ukrajnába is exportálunk. A kereskedelem mindkét irányba megy.
Mi importálunk például cukrot, de exportálunk többek között aprósüteményeket, péksüteményeket, csokoládét és így tovább. Figyelembe kell venni, hogy ez a kapcsolat bizonyos ágazatok számára előnyökkel jár. Természetesen fontos, hogy a tagállamok megfelelően ellenőrizzék, hogy mi érkezik be.
Ez más piacokra is igaz. Nemrégiben 80 európai vállalattal jártam Brazíliában, akik nagyon érdeklődnek eziránt a piac iránt. Voltak magyarországi vállalkozások is, akik elkísértek Brazíliába, új ügyfeleket szereztek, hogy exportálják a boraikat a nemzetközi piacokra. Ezért úgy gondolom, hogy ez a nemzetközi piacra való nyitottság nagyon fontos, mert azt is el kell ismerni, hogy a magyar mezőgazdasági termelés nagyon is integrálódott az EU piacába. Tehát sok olyan minőségi termék van Magyarországon, amelyeket más európai országokba, de harmadik országokba is exportálnak, az ágazat pedig függ ettől a kiviteltől.
Teljes mértékben egyetértek, hogy az importra vonatkozó védintézkedésekre van szükségünk, de szükségünk van arra is, hogy piacokat találjunk a termékeink számára.
Például a borágazat jelenleg nagy nyomás alatt van, ezért nagyon fontos, hogy új, megbízható partnereket találjunk, akikkel kölcsönösen elfogadott szabályok mentén kereskedhetünk.
Mindeközben itt van a klímaváltozás, amely rendkívüli hatásokkal jár és próbára teszi a termelőket Európa-szerte. Ön hogyan látja ezt a problémát? Tud az Európai Unió bármilyen választ adni erre a kérdésre?
Valóban úgy gondolom, hogy különböző dolgokon kell gondolkodnunk, nemcsak az éghajlatváltozásról, hanem arról is, hogy az ágazatot ismét versenyképesebbé kell tennünk. A múltban az agrárpolitikán kívül más politikai területeken is születtek olyan szabályok, amelyek közvetlen hatással vannak a mezőgazdasági ágazatunkra, a vízzel kapcsolatban is. Úgy gondolom, hogy meg kell vizsgálnunk, ha például új öntözési technológiákat akarunk alkalmazni, akkor a jogi kereteket, például a vízügyi keretirányelvet illetően, megfelelő sebességgel tudjuk-e alkalmazni ezeket annak érdekében, hogy képesek legyünk ezt az infrastruktúrát megvalósítani. Ha a versenyképességről van szó, úgy gondolom, hogy olyan jogszabályokat is meg kell vizsgálnunk, mint az ipari kibocsátási irányelv és más kapcsolódó ágazatok. Kollégám, Várhelyi Olivér végzi ezt az új növényvédő szerek és biopeszticidek gyorsabb engedélyezésével kapcsolatban.
A mezőgazdaság jövőjéről szóló vitában világosan ki kell mondanunk, hogy nem vonhatjuk ki a piacról a növényvédő szereket, ha nincs alternatíva. Nagyon fontos, hogy megfelelő eszközöket adjunk a gazdák kezébe, hogy felvehessék a harcot az új kártevőkkel, amelyek az éghajlatváltozás miatt egyre északabbra húzódnak.
Segítenünk kell nekik a szabályok és az infrastruktúra megfelelő kialakításában, hogy rendelkezzenek az öntözési és vízvisszatartási technológiával a termeléshez. Az új növényeket és az új technológiákat is helyesen kell alkalmaznunk, hogy ellenállóbbak legyünk, az új genetikai technikák a megoldás részét képezik annak érdekében, hogy kevesebb növényvédő szert használjanak a gazdák, a kultúrák pedig ellenállóbbak legyenek a kártevőkkel és a vízhiánnyal szemben is.