Jelentősen nő az agrárgépek szervizkapacitása Magyarországon

agrarszektor.hu2023. december 4. 17:26

Három helyszínen zajló nagyszabású ünnepségsorozat első állomása lett Székesfehérvár, ahol az Axiál Kft. átadta új, 8 beállós szervizműhelyét. A napokban a vállalat pécsi és szolnoki telephelyén is megnyitja új épületeit, így a három beruházásnak köszönhetően országosan több mint 20 ezer négyzetméterre bővített szervizkapacitás áll a gazdálkodók rendelkezésére.

A változó klíma, az erodálódott talajszerkezet, a visszaszorult gyomirtószer-használat, a gabonapiac átalakulása sok más tényező mellett folyamatosan kihívásokat állít a jelenkor gazdálkodója elé. Már nem csinálhatunk mindent úgy, ahogy korábban - alkalmazkodnunk kell.

A gépipar nagyszerű, új technológiákkal reagál ezekre a változásokra, mely megoldásokat forgalmazóként természetesen elérhetővé tesszük ügyfeleink számára. A modern technológia üzemeltetése során az értékesítés utáni szolgáltatásainknak kiemelt szerepük van. Éppen ezért az idei év végén újabb három gépjavító műhelyt adunk át, melyekkel biztosítjuk azt, hogy a jövőben is a legmagasabb szinten szolgáljuk az egyre fejlettebb gépeket. – nyilatkozta Harsányi Zsolt, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

A modern szervizterületek tervezője Hild Alex építész, a Pécsen és Székesfehérváron felépült komplexumok generál kivitelezője a Gemenc-Bau Kft., a szolnoki csarnokot pedig az EMEL Kft. építette fel. Közös a beruházásokban, hogy áthajtásos rendszerűek, azaz az épületek mindkét oldalán, egymással szemben találhatók az ipari kapuk, ezzel is gyorsítva a gépek ki- és beállását. Mindegyik műhelyben 5 tonnás híddaru, sűrített levegős rendszer, füstgázelszívó-berendezés és 100 tonna kapacitású hidraulikus prés került telepítése. A felszerelés során professzionális Beta eszközök és szerszámok, valamint satupadok kerültek elhelyezésre.

Székesfehérvár

Az 1995-ben megnyitott Fejér vármegyei központ a vállalat szervizüzletágával egyidős, helyileg egy jól megközelíthető 24.686 négyzetméteres telken található. Itt 1.152 négyzetméteren irodák, raktárak, üzlethelyiségek, tárgyalók vannak, illetve 2006-ban kapott új szervizépületet a telephely; azaz 464 négyzetméteres műhelyterületen dolgozhattak eddig az Axiál regionális munkatársai. Ezt a kapacitást bővíti 2023-ban az új, 8 beállós nagygépjavító műhely, mely a fejépülettel és a raktárral együtt 1.500 négyzetméteres. Ezen kívül a közel 7.000 négyzetméteres terület térkőburkolatot kapott, továbbá a fehérvári kollegák egy új, nyitott mosót is birtokba vehettek.

Ördögh Róbert székesfehérvári ügyfélkapcsolati vezető úgy látja, hogy az eladott gépek számának növekedésével párhuzamosan együtt nőtt a gépekkel kapcsolatos szolgáltatási igény is. Hozzátette:

Pécs

Az Axiál első pécsi telephelye 1994-ben nyitotta meg kapuit, de többször költöztek már az évek alatt, jelenlegi helyükre 2012-ben kerültek. Az Üszögi út 4. sz. alatt - összesen 20.000 négyzetméteren -alkatrészraktár (819 m2) és szervizműhely (298 m2), valamint irodák és üzlethelyiség található. Ugyanakkor a Baranya vármegyei központban is elérkezett az idő a fejlesztésekre: 2023-ban egy új, 900 négyzetméteres műhely épült fel, illetve további, közel 2.000 négyzetméteres terület kapott térkőburkolatot.

Baranya vármegye nagyon jó adottságokkal rendelkező mezőgazdasági területekkel bír, ennek megfelelően a mezőgazdasági géppopuláció is jelentős. Egyrészt a 2012-es telephelyfejlesztési programban átadott műhely még mindig korszerű és jól használható, másrészt, ha ehhez hozzávesszük a most épült, 5 beállásos nagygépjavítóműhelyt, akkor jó ideig ki fogják tudni elégíteni a jelentkező javítási igényeket.

Szolnok

Harmadik vidéki telephelyként, kereken harminc éve, 1993-ban létesült az AXIÁL szolnoki bázisa.  Kezdetben csak két álláson szerelték a gépeket a műhelyben, ezért hatalmas változást hozott a szolnoki dolgozóknak a 2014-es év, amikor a városon belüli költözést követően új épületeket (alkatrészüzletet, raktárt, irodákat, tárgyalókat (összesen 978 négyzetméter) és 619 négyzetméteres szervizműhelyt vehettek birtokba. A telephely egy 21.061 négyzetméteres telken épült fel, melyet a későbbiekben 52.096 négyzetméteresre bővítettek. Ez az ingatlan szerencsére további fejlesztéseknek is teret engedett, így jöhetett létre a 2023 decemberében átadásra kerülő 6 beállásos, 850 négyzetméteres javítóműhely, mindemellett közel 4.000 négyzetméteres terület térkőburkolatot is kapott.

A három beruházás során összesen 10 ezer köbméter földmunkára volt szükség, 3050 négyzetméter tetőpanelt, 3350 négyzetméter oldalfalpanelt, 13.000 négyzetméter térburkolatot, 20.600 méter villamos vezetéket, 2200 köbméter betont, továbbá 1850 tonna előregyártott betonszerkezetet használtak fel.

Címkék:
gép, axiál, agrárgép, szerviz, agrotechnológia, karbantartás,