Tavaly is voltak, akik tudtak keresni a kukoricán Magyarországon

agrarszektor.hu2024. január 16. 15:35

A Kukorica Kör Egyesület szakmai fórummal egybekötött 2023-as évi, Kukoricázz Velünk! Termelési versenyének díjátadó ünnepségét 2024. január 16-án tartották a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Kampuszán. Két kategóriában, öntözés nélküli és öntözött kategóriában díjazták a verseny résztvevőit.

A Kukorica Kör Egyesület tavalyi évben hirdetett Termelési versenyére 21 gazdálkodó nevezett be, hogy megmérettessék szakmai tudásukat a hazai termelők körében. A gazdák az ország különböző pontjáról, összesen 12 megyéből neveztek be a versenybe, különböző talajadottságokkal, időjárási viszonyokkal rendelkező területekről. A verseny célja az volt, hogy a különböző gazdálkodási gyakorlatokat összevetve, több termelési adatot kielemezve kiderüljön, hogy melyik gazdálkodó tudja a legtöbb nyereséget realizálni a területén. A verseny hazánkban unikális, formabontó, hiszen nem csak a betakarított termés mennyisége kerül mérlegre benne, hanem a gazdálkodás számos tényezője. A 2023 termelési évben lezajlott versenybe a gazdák meghívásos alapon vehettek részt, de az idei, 2024-es termelési versenyre már nyitott a lehetőség minden, a saját gazdálkodását megmérettetni kívánó gazdának is.

Az eseményt az Egyesület vezetője, Daoda Zoltán köszöntője és évértékelője nyitotta, melyben a szakember összegezte a Kukorica Kör Egyesület tavalyi működését, kiemelten beszélt a 2023-ban már élesben, meghívásos alapon zajlott Termelési Versenyről. A vezető elmondta, hogy a teljesen egyedül álló szakmai megmérettetést a megkeresett gazdák nagy nyitottsággal, versenyszellemben fogadták. „Napjainkra már minden fórumon erről hallani, hogy nem az számít, hogy mekkora a terméshozam, hanem mekkora és fenntartható-e a hektáronkénti elért nyereség, profit. A versenyünk segít a gazdáknak a szemléletváltás lépéseit megtenni és a kukoricát követően a többi szántóföldi kultúránál is a hasonló gondolkodást megalapozni”- tette hozzá Daoda Zoltán.

Ezek kukoricáznak velünk! címmel tartott előadást Fórián Zoltán, vezető agrárszakértő (Erste Bank Agrár Kompetencia Központ), aki kiemelte, hogy a magyar mezőgazdaságban korszakos változások zajlanak, és az újjászületés bizony fájdalmakkal jár, ami jól látható a kukoricaterület 30 százalékos csökkenésében ugyanúgy, mint a lassan véglegesülő tavalyi pénzügyi mérlegek alakulásában. Hozzátette, vannak szép számmal, akik 2023-ban is keresnek a kukoricán, kis és nagyüzemben egyaránt. A kukorica a legkézzelfoghatóbban bizonyítja, mennyi beidegződéssel kell szakítanunk. „Az általános megközelítéssel ellentétben, amikor egy hozamszinthez kötik a nyereségpontot, én úgy vélem, hogy a költségek optimalizálása hozta nekik a jövedelmet. Ez nem kispórolást, hanem a talaj ismeretét, és okszerű költést jelent”- tette hozzá a szakember.

Baranyi Szabolcs, a Groupama Biztosító Mezőgazdasági Üzleti igazgatója szerint 2023ban jó évet zártak a mezőgazdasággal foglalkozó biztosítók. A károk lokálisak, olyan kockázatok jelentek meg, melyek korábban nem voltak jellemzőek, például a felhőszakadás és megnőtt a vihar szerepe. Ennek ellenére valamint a 2022-es év veszteségeinek ellenére a gazdák nem kötöttek több biztosítást a 2023-as szezonra, a hazai termőterület fele nem rendelkezik biztosítással. Európában ez nagyon alacsony arány, jelentősen le vagyunk maradva ezen a területen, pedig a biztosítás költsége a legalacsonyabb költség a növénytermesztésben.

A beszédeket követően az esemény legizgalmasabb része következett, a díjátadó ceremónia. A 21 gazdálkodó közül összesen 6 versenyzőt jutalmazott az Egyesület zsűrije, a díjakat Daoda Zoltán adta át. Az öntözés nélküli kategória nyertese György Gergő Dániel, míg második helyezett György Dániel lett, a harmadik helyet pedig Csepregi Attila kapta. Az öntözött kategória nyertese ifj. Borbély István, második helyen végzett Dusnoki Csaba, míg harmadik lett Bakó Norbert. A hat díjazott az OTP Bank különdíjában is részesült.

Emellett a versenyzők további különdíjban is részesültek: A Huminisz Kft. jóvoltából három termelő, Bakó Norbert, ifj. Borbély István és Csepregi Attila nyerte el a Huminisz vadonatúj növénykondicionálójából összeállított csomagot. Az Egyesület másik tagja, a Magro.hu pedig a 2023-as versenyben részt vevők számára 3 hónapos Prémium előfizetést ajánlott fel. Az Egyesület az idei évben is meghirdeti Termelési versenyét, melyre 2024. április 1-ig lehet jelentkezni az info@kukoricakor.hu e-mail címen.

(Címlapkép: Kukorica Kör Egyesület)

Címkék:
kukorica, gazdálkodó, verseny, termelés, egyesület, gazdák, fórum, díjazott, szakmai-program, díjazás,